Hírek

2012.06.19. 08:02

Több évtizednyi szennyezés - Milliárdos peremartoni kármentesítés

Berhida-Peremarton - A részletes felmérést követően az egyeztetési szakaszban jár az a 5,4 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló kármentesítési projekt, amelynek célja az egykori Peremartoni Vegyipari Vállalat által hátrahagyott környezeti károk felszámolása.

Szabó Péter Dániel

A cég tevékenysége során ugyanis a különböző vegyipari technológiák alkalmazásából visszamaradt hulladékokat és melléktermékeket műszaki védelem nélkül deponálták a vállalathoz tartózó ingatlan felszíni mélyedéseiben. Miután a vállalat jogutód nélküli megszűnt, a terület kármentesítésének feladata állami felelősségi körbe került, végrehajtója pedig a területileg illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság lett.

A fő problémát és egyben veszélyforrást az jelenti, hogy az érintett terület közvetlenül határos a Pétfürdői vízbázis "B" hidrogeológiai védőterületével, ezért az ott lerakott hulladék veszélyezteti a karsztvíz test vízminőségét. Emiatt kiemelten fontos feladat a terület kármentesítése, amely a hulladék és a szennyezett talaj elszállításával valósítható meg. A pályázat első fordulójában a lehetséges műszaki beavatkozási változatok közül azt választották, amely a kármentesítést a hulladékok minél nagyobb arányú, nyersanyagként történő hasznosításával valósítja meg. Az előkészítési munkálatokat az igazgatóság a helyi önkormányzat, a lakosság, civil szervezetek és az iparterületen jelenleg működő vállalkozások bevonásával végezte.

A nagyívű projekt részleteiről Jakab Attila okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök, a szakmai felmérést végző Naturaqua divízió igazgatója számolt be az érdeklődőknek a peremartoni Petőfi Művelődési Házban. - Alapvető cél a felszín alatti vizek és a földtani közeg szennyezettségének csökkentése. Négy hónapja dolgozunk a területen, hogy elkészülhessen a közel 600 oldalas tényfeltárási záró dokumentáció, a vízjogi engedélyes terv és a műszaki beavatkozási terv, ami alapját képezi az uniós pályázati anyagnak. A 2009-ben megszületett projektötletet követően jelenleg a többlépcsős, roppant bonyolult pályázati folyamatnak körülbelül a felénél járunk. Az egyeztetés után, ha a közreműködő szervezet, az Energia Központ Kht. elfogadja a terveink szerint augusztus elején beadott pályázati dokumentációt, akkor elindul egy hosszú értékelési folyamat. 2013 tavaszán írhatják majd ki a közbeszerzési eljárást a kivitelezési munkálatokra, tehát leghamarabb a jövő év közepén indulhat el a tényleges kármentesítés a területen - foglalta össze a tudnivalókat Jakab Attila, majd megjegyezte, munkatársaival több évtizeddel ezelőtt készült légifelvételeket vizsgáltak meg, hogy rájöjjenek, hol helyezték ki a hulladékot, s hol voltak erre a célra használt épületek a területen.

Több száz alkalommal vettek mintát a területen, de korábbi mintákat is használtak, hogy megállapítsák a szennyezés jellegét és mértékét. Összegzésként Jakab Attila elmondta, a mérések alapján kijelenthető, hogy szulfát, az ammónium-nitrát és a foszfát koncentráció jelentős a területen. Szerencsére a szennyezés lassan mozog, ám a térség vízbázis utánpótlását veszélyezteti, ezért nem mindegy, hogy egy vagy tíz éven belül indul el a kármentesítés.      

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól megtudtuk, hogy a projekt második szakaszának számító kivitelezés során az érintett területen felhalmozott hulladékot és szennyezett talajt szállítják el a területről. Mindez a Peremartoni Ipari Park területén egy ideiglenesen kialakítandó, a lakott területeket elkerülő kihordási út igénybevételével történik, ezáltal is csökkentve a helyi lakosság terhelését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!