Hírek

2012.08.09. 18:43

A Kis-Balaton élővilágának is jót tesz a vízvédelmi rendszer bővítése

Zalavár - Csütörtökön formabontó sajtótájékoztató keretében ténylegesen is kezdetét vette a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer II. ütemének megvalósítása. Az Európai Unió által támogatott több milliárdos beruházás révén jobb minőségű víz juthat majd a Balatonba.

Horváth-Balogh Attila

A zalavári Kis-Balaton Házban tartott tájékoztatón az újságírókon kívül részt vettek a térség településeinek polgármesterei, a kivitelező cégek képviselői, vízügyi, illetve természetvédelmi szakemberek és civil szervezetek tagjai is. A rendezvényen először Láng István, a projektgazda Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese szólt a megjelentekhez.

- Még egyetemista voltam, amikor a Hídvégi-tó, az első ütem átadásra került, én most már ötven éves vagyok, ennyi idő kellett ahhoz, hogy a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer II. ütemének megvalósítása célegyenesbe forduljon - vont párhuzamot a személyes vonatkozások és a régóta tervezett projekt megvalósulása között a szakember. - A beruházást az uniós irányelvekkel is összhangban lévő célok, így a vízminőségvédelem, a természeti-ökológiai értékek megőrzése és az árvíz-, illetve belvízvédelem motiválta.



Maga a 2014 végéig elkészülő fejlesztés 75 négyzetkilométernyi rendszert jelent, melynek keretében számos vízvédelmi műtárgy, zsilip épül és újul meg, valamint új mérőműszereket telepítenek. Utóbbiakkal megvalósulhat a teljes ökológiai rendszer integrált monitoringja, azaz folyamatos ellenőrzése is.

- Egy ekkora komplexum üzemeltetése csak a polgármesterek, a természetvédők és a vízügyi szakemberek, civil szervezetek szoros együttműködésével képzelhető el - figyelmeztetett Láng István.

A remények szerint a Balaton vízminőségét javító beruházás kivitelezését a zalakarosi Szabadics Zrt. és a budapesti Pentavia Kft. végzi. Előbbi vezérigazgatója, Kovács Tamás elmondta: a 8-10 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező, 170 főt foglalkoztató cég dolgozói létszáma a most kezdődött munkálatok révén körülbelül 10-12 fővel nőhet.
 

 
Az Európai Unió által támogatott, 6.147.138.996 forint összköltségű projekt során a zalavári belvíz-öblözetben élőhely-rekonstrukció is megvalósul, mely révén megnövekedhet a vizes területekhez kötődő madárfajok fészkelő és vonuló állománya. Épül továbbá két hallépcső, melyeknek köszönhetően a vonuló halfajok ívási időszakban képesek lesznek a vízállási viszonyoktól függetlenül feljutni a Balatonból a Kis-Balatonba, majd onnét az Alsó-Zala völgybe. A kivitelezés a madarak költési időszakához és a halak ívásához is igazodik  ez adja egyébként a nehézségét, tudtuk meg Kovács Tamástól.
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!