Amit lehet, azt meg kell tenni

Dr. Péter Árpád főorvos, a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet I. Pulmonológiai Osztályának vezetője válaszolt így arra a kérdésünkre, van-e valami titka az intézetüknek. Péter főorvos decemberben lett a hónap orvosa – már másodszor került ide a cím, és ezúttal a hónap ápolóját is az intézet adta. Mivel nagyon sok a daganatos betegük, az ide beutaltak először félnek egy kicsit, de azok, akik visszajárnak a kezelésekre, általában megszeretik az emberi léptékű és stílusú, a bakonyi erdőbe beágyazott intézményt. Évente öt-hatezer közötti az aktív elbocsátott betegeik száma, ezt 210-es ágyszámmal érik el. Az intézet profilja az utóbbi húsz évben komoly átalakuláson ment át, a tüdőgyógyászati betegek széles spektrumából döntően a daganatos betegeket látják el.

Még van egy egyezés kollégájával, a júniusban hónap orvosa címet elnyert dr. Miklós Zsuzsannával, Péter doktor is erdélyi származású. 1988-ben került Magyarországra, három évig a gyulai tüdőgyógyintézetben dolgozott, Matus László főorvos úr keze alatt. Aztán a család átköltözött Farkasgyepűre, a szakvizsgát már itt tette le, Somlai Géza főorvos irányítása mellett.

Megkerülhetetlen a kérdés, hát beszélünk is róla, mi az oka annak, hogy Péter Árpád és családja elhagyta a szülőföldjét. Azt mondja, az erdélyi értelmiségiek, akik akkor átjöttek Magyarországra, azért döntöttek így, mert a gyerekeik jövőjét tartották szem előtt. (Már akkor volt két fiúk, Magyarországon született mellé két kislányuk is.) A Ceausescu rezsim tombolt, a magyar embereknek nem csak az egzisztenciája, karrierje forgott veszélyben, de a fennmaradásuk, nemzeti létük is. Rendszerváltozásra ők éppúgy nem számíthattak, ahogy ekkor mi sem tudtuk azt elképzelni.

Péter Árpád édesapja unitárus lelkészként dolgozott, a hozzájuk járó hívek a lelki bajaikról és a betegségeikről is beszámoltak. De őt már akkor is a betegségek érdekelték, elhatározta, hogy orvos lesz. A tüdőgyógyászatba Magyarországon véletlen került bele, majd "szép lassan megszerette ezt a szakmát". A felesége is tüdőgyógyász, korábban ő is itt dolgozott, majd a megyei tüdőgondozó után került Tapolcára, a barlangterápiás részleghez. Húsz éve még jóval több volt a tbc-s beteg, ez még akkor is szociális hátterű betegségnek számított. De mostanra a tüdődaganatosok száma nőtt meg, húsz év alatt megháromszorozódott. Ma már Farkasgyepűn a betegforgalom 60-70 százalékét a tüdődaganatos betegek ellátása adja. Nem törvényszerű, hogy a megyei tüdőgyógyintézet foglalkozzon a tüdőrákosok kezelésével, általában ezt az onkológiai osztályok végzik. De Péter doktor szerint az itt kialakult gyakorlatnak számtalan előnye van, a diagnózistól a gyógyításig egy orvoshoz tartoznak a betegek.

Sajnos a daganatos eseteknek csupán a 12-13 százaléka gyógyul meg, de az is jelentős javulás a korábbi eredményekhez képest. A gyógyulási esélyt a daganat típusa és tömege, az áttétek megléte határozza meg. A kezelés fontos része a műtét, ezt nem itt végzik el, de utána újra ide kerülnek vissza a betegek. A főorvos úgy gondolja, az ismert tényezők mellett azért is növekszik ilyen rohamos mértékben a tüdőrákos betegek száma, mert most kezd beérni a környezetszennyezés hatása. De beszélni kell mindenképpen pszichikai tényezőkről és a dohányzás káros hatásairól is. Tíz daganatosból kilenc dohányzik – közli az önmagáért beszélő adatot. És kiegészíti egy személyes tapasztalattal: "De ez a kilenc mindig rámutat arra az egy nem dohányzóra, hogy lám-lám, ő is tüdőrákot kapott". A diagnózisát megismerő betegek ötven százaléka azonnal eldobja a cigarettát, de a másik ötven százalék utána is szívja. A felvilágosítást az iskolákban kellene kezdeni, mert míg az idősebb generációk között fogy a dohányzók száma, addig a fiatalok között növekszik. Pedig a cigaretta nem csak tüdőrákot, de gége- és gyomorrákot, érbetegségeket is okozhat. Péter doktor azt hiszi, a dohányzó fiatalokat meg kellene hívni az osztályukra, és meg kelleni nekik mutatni egy végstádiumban lévő tüdőrákos és egy COPD-s (idült hörghurutos) beteget. Az utóbbi is halálos kimenetelű, egy idő után a beteg csak oxigénnel tud létezni, az ágyat sem tudja elhagyni.

Dr. Péter Árpád: Húsz év alatt a tüdődaganatosok száma megháromszorozódott. Az ismert tényezők mellett ebben a környezetszennyezésnek is hatása lehet (Fotó: Orosz Péter)

A mai fizetési viszonyok mellett még egy főorvos is arra kényszerül, hogy elfogadja a hálapénzt. A paraszolvencia sajnos kialakult a magyar egészségügyben, a szükséges rossz, de sose viselkedjünk úgy, hogy a beteget erre presszionáljuk – hangzik egy újabb sarkalatos állítás. A farkasgyepűi intézetben nagyon sok a szerencsétlen, rossz körülmények között élő beteg, alacsony azoknak az aránya, akik hálapénzt tudnak adni. Különösen az ilyen helyzetekben kell nagyon ügyelni arra, hogy még látszata se merüljön fel annak, hogy az orvos elvárja a paraszolvenciát. Ebben a kérdésben végső megoldást a fizetések rendezése hozhat – fektetjük le ezúttal is sokszor elhangzott állítást, bízva abban, hogy egyszer majd foganatja is lesz.

Az egészségügynek – főleg a kórházaknak és a szakrendelőknek – állami finanszírozásban kell maradnia. Emellett lehetnek – és legyenek is magánorvosok -, azoknak, akik ezt meg tudják fizetni. Amíg olyan magas a szegény emberek aránya, mint most, ezen nem szabad változtatni – jutunk el még egy fontos állításhoz. Az igazán elhivatott orvosok még ilyen körülmények között is vállalják a gyógyítást. Péter doktor megemlítette egy fiatal kollégáját, aki Németországból egy év után annak ellenére jött vissza, hogy ott tízszeres volt a fizetése. Persze ha ilyen tömegben mennek ki az orvosok, mint az utóbbi időben, akkor óhatatlanul nagyon magas lesz azoknak is aránya, akik nem térnek vissza.

A rendkívül szerény, ám legalább ilyen alapos doktor arra is ügyel, hogy beszélgetést megfelelően zárja le: "A mi szakmánkban nem lehet mindig mindent megtenni, de mindig meg kell tenni, azt, amit lehet". Nem dicsekszik idegen tollakkal, hozzá teszi, ez az idézet gróf Bethlen Istvántól származik, de ő úgy érzi, helyette is mondta.

Közel egy évtizede történt, hogy december 30-án a veszprémi kórházból az azóta már elhunyt Rednik főorvos felhívta Péter doktort, hogy bekerült hozzájuk egy tüdődaganatos beteg, az egész arca bedagadt, eltorzult, sürgősen fel kellene venni. Ez az ember másnap, 31-én érkezett meg az osztályukra, Péter doktor egy vékony tűvel azonnal biopsziát vett a nyakából. Két órán belül megvolt a szövettani eredmény, kissejtes karcinómával álltak szemben. Délután négyre lefolyt a kemoterápiás kezelés, és a férfi hazament, hogy családi körben tölthesse a szilvesztert. A beteg sajnos másfél év után elhunyt, de a halála utána felsége megköszönte Péter főorvosnak azt a másfél évet, amit még együtt tölthetett a férjével.