Hírek

2013.01.05. 10:06

25 éves a Fekete István Irodalmi Társaság

Ajka - A Fekete István Irodalmi Társaság az év végén ünnepelte fennállása 25. évfordulóját. Az eltelt negyed évszázadról Horváth Tibor elnököt kérdeztük. A társaság célja az induláskor és ma is ugyanaz: az író szellemi és irodalmi hagyatékának ápolása, terjesztése.

Tóth B. Zsuzsa

- Továbbá szeretnénk népszerűsíteni is Fekete Istvánt, ha ugyan kell egyáltalán. Mindez annál is inkább feladatunk, hiszen 12 évig itt, Ajkán élt és dolgozott, itt vált íróvá, itt születtek a gyermekei. Ajkán írta első írásait a Nimród című lapnak, de itt született a Koppányi aga testamentuma és a Zsellérek című regénye is. A társaság egyik alapító tagja volt annak idején Giay Frigyes és Gáspár János, akik a városban talált néhány tárgyi emlékből egy emlékszobát hoztak létre először. Innen jött az ötlet egy szélesebb körű civil szervezet létrehozásához. Az első elnökségbe tartozott Horváthy György, Széki Patka László, Zöld Ferenc. Az első tagok között volt Szentmihályi Szabó Péter, valamint a színművész Bessenyei Ferenc, aki a Koppányi aga testamentuma című filmben is játszott - mondja Horváth Tibor. Mint kiderül, a tagok létszáma egyre gyarapszik, ma több, mint 530-an vallják közéjük tartozónak magukat. A Fekete István nevét felvett iskolák is csatlakoznak a társasághoz, sőt, időnként új, a névfelvételhez segítséget kérő intézmények szintén jelentkeznek az elnöknél. Sokan pedig határainkon túl, Erdélyben, Szlovákiában, Amerikában, Ausztráliában élnek, mégis ragaszkodnak a tagsághoz. Tehát szerencsére nem merült feledésbe Fekete István neve. A tagság örömmel fogadja a társaság elért eredményeit, a kiadott kötetekkel sikerrel megszólítják az olvasókat.

Horváth Tibor a Fekete István Irodalmi Társaság elnökeként tevékenykedik az író és a szervezet minél szélesebb körű megismertetéséért (Fotó: Gáspár Gábor)

- Sajnos a fiatalokra egyre kevésbé lehet olyasmivel hatni, amit olvasni kell, ami mentális rákészülést, szellemi kapacitást igényel. Márpedig a Fekete kötetek ilyenek. Sokan nem tudják, hogy az író nevéhez nem csak ifjúsági regények fűződnek, hanem felnőtt könyvek, sőt, forgatókönyvek is. Újságcikkeire a Nimród akkori főszerkesztője, Kittenberger Kálmán figyelt fel, ösztönözte az írót a munkára. Csathó Kálmán rendező pedig biztatta, így született meg a Hajnalodik című színdarab, amelyet nagy sikerrel játszottak a Magyar Színházban. Forgatókönyvírásra szintén kapott felkérést, két év alatt négyet írt. A Dr. Kovács István, a Féltékenység és az Aranypáva című forgatókönyvet kiadta társaságunk, utóbbit a 25 éves évfordulóra. Egy negyedik, A túlsó part című forgatókönyv ugyancsak készült, de egyelőre nem sikerült felkutatni és nem tudni azt sem, hogy forgattak-e filmet belőle - mondja Horváth Tibor. Hozzáteszi, hogy miután az író Ajkáról a budapesti Mezőgazdasági Minisztériumba került, sok mezőgazdasági témájú oktatófilm forgatókönyvét megírta, azok azonban nem maradtak fenn. A háború után megjelent viszont a Gyeplő nélkül című kötete, amely az Ajkán töltött évekről, Fekete gazdatiszti munkájáról szól jelentős szociográfiai háttérrel. A valós történetben nem írta le a szereplők nevét, a társaság elnöke csupán egy adatot tudott beazonosítani, a Csikódomb nevét, ahol Horváth Tibor a családjával él ma. Igaz, már Csikólegelőnek hívják Ajka azon részét.ú

- Amikor Fekete István műveit betiltották, évekig nem jelent meg tőle semmi. Akkor kezdett állatregényeket, ifjúsági könyveket írni, elsőként a Kelét, amelyet nagy sikerrel adtak ki. A Zsellérek fennmaradó példányait elégették, én magam is egy megpörkölődött szélű példányt olvastam el - vallja az elnök. Elődje, a szerkesztést is felvállaló Gáspár János nyomdokait követve ő szintén szorgalmazza a Fekete Istvánról szóló kiadványok, tanulmánykötetek megjelentetését. Azokból meglehetősen sok látott már napvilágot, még olyan is akadt, amely egy országos pályázat díjnyertes pályaműveit összegzi. Horváth Tibor az Őszinte szóval című, a Feketéről készült riportokat, róla írt visszaemlékezéseket bemutató kötetet, valamint a forgatókönyveket szerkesztette. A kiadványok mellett ugyancsak fontosnak érzi az író fiával, a szintén író ifjabb Fekete Istvánnal való szoros kapcsolat ápolását. A jövőben pedig szeretné folytatni a társaság munkáját. A Fekete István nevét viselő iskolák Kele napi országos találkozóit eztán is megrendeznék és úgy véli, jó lenne felkutatni és kiadatni a negyedik forgatókönyvet.Szeretné elérni, hogy Fekete István megkapja az őt megillető helyet az irodalomban és a tananyagban is, hogy ne csak ifjúsági íróként tanítsák műveit. Továbbá bár az iskolák és több civil szervezet is szépen ápolja az író nevét, a társaság vidéki kiállításokon, előadásokon szintén népszerűsítené azt és magát is. Mindennek azonban anyagi feltételei is vannak. Hiszen a nonprofit szervezet egyre kevesebb támogatást kap. Szerencsére a város egyetlen országos civil szervezeteként a helyi önkormányzatra mindig számíthatnak. Nagy szükség van erre, hiszen Horváth Tibor szerint Fekete István elvei ma is aktuálisak. Ugyanis a szeretet, az elfogadás, a segítőkészség kifejezések sajnos kezdenek kikopni a szótárunkból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!