2013.01.04. 10:00
12 térfigyelő kamerát telepítenek Berhidán
Berhida - A gyorshajtók és az illegális hulladéklerakók elleni harcban is segítséget nyújthat az a 12 térfigyelő kamera, amelyet a közbiztonság javítására kiírt pályázaton nyert forrásból vásárol a település önkormányzata.
A berhidai városközpontot is térfigyelő kamera figyeli majd tavasztól (Archív fotó: Szabó Péter Dániel)
- Összesen 7,2 millió forintot nyertünk a Belügyminisztérium pályázatán, ami 12 térfigyelő kamera kihelyezését és működtetését teszi lehetővé. Az állami támogatáshoz 1,8 millió forintot tesz hozzá az önkormányzat, vagyis kilencmillió forintot tesz ki a közbiztonság javítását célzó fejlesztés - mondta el kérdésünkre Pergő Margit polgármester.
Berhidán jelenleg is működik hat darab térfigyelő kamera, többek között a polgármesteri hivatalnál, a sportpályánál, a hulladékudvarban és művelődési háznál is figyelik és rögzítik a történéseket, a felvételek több ízben segítséget nyújtottak már a rendőrségnek is egy-egy bűneset felderítésénél.
- A jelenlegi, kissé elöregedett kamerákat átvizsgáljuk, s a használható berendezéseket természetesen továbbra üzemben tartjuk, hiszen a célunk, hogy minél több helyen működjenek kamerák a városban. A terveink szerint egyébként az oktatási intézményeinknél, az orvosi rendelőnél, a postánál, a városközpontban és a szőlőhegyekre vezető utaknál is lesznek kamerák, utóbbi helyen az illegális hulladéklerakók elleni harcunk részeként telepítjük a berendezéseket. A szükséges pénzt már megkaptuk a minisztériumtól, január hónapban megkötjük a szerződést a kivitelezővel, s a terveink szerint március végére lezárulhat a beruházás - teszi hozzá Pergő Margit.
Az új kamerák között egyébként akad olyan is, amelyik sebességmérésre is képes, ilyet szeretne kihelyezni az önkormányzat a Berhidát és Peremartongyártelepet összekötő Orgona utcába is, ahol régóta komoly problémát okoznak a gyorshajtók. A közelmúltban a Várpalotai Rendőrkapitánysággal kötött komplex együttműködési megállapodásunkban is szerepel, hogy szankcionálják majd a renitens száguldozókat - mondta el Pergő Margit, akitől megtudtuk, az önkormányzat tervei között szerepel, hogy pályázati forrásból további kamerákat telepítenek a városban.