Hírek

2013.01.20. 19:16

Lakás a hitelek áldozatainak

- Mindent megteszünk annak érdekében, hogy otthon érezzék magukat az emberek Ócsán - mondta el érdeklődésünkre Morva Emília, a Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője.

Kovács Erika

Nyolcvan lakás épül kormányzati beruházásban a Budapesttől negyven kilométerre fekvő településen. Az új építésű házakat a tervek szerint idén tavasszal adják át. Azok a bajba jutott családok pályázhatnak rájuk, akiknek jelzáloghitellel terhelt otthonait 2011 novembere és 2012 augusztusa között jelölték ki kényszereladásra a bankok. Többféle feltételnek kell megfelelniük. Az épületek eltérő alapterületűek, az ötven négyzetméteresért 16 800 forint bérleti díjat kell fizetni havonta, a hatvan négyzetméter után 19 500 forintot, a hetvenesért pedig 21 100 forintot. A település is felkészült az új lakosokra,  bölcsőde épült, bővítették az óvodát, és ha szükséges, akkor szintén fejleszthető a helyi általános iskola és a gimnázium is. A fővároshoz való viszonylagos közelség minden bizonnyal vonzóvá teszi a kezdeményezést. 




Az egyik befejezés előtt álló ház az ócsai építkezésen (Mti-fotó: Koszticsák Szilárd)

 



A házak körül tágas kertek is találhatók. A házak bérleti jogára január 15-től lehet jelentkezni február 15-ig. A döntés várhatóan március közepe tájékán lesz. Az elbírálók összetétele még nem végleges. Már első napon jelentős érdeklődés mutatkozott. - A szaktárca több szolgálatot megkeresett, hogy fogadja el a minisztérium felkérését az ezzel kapcsolatos feladatokra. A MSZ elvállalta ezt a munkát, mert úgy gondoltuk, tapasztalatainkat jól tudjuk majd hasznosítani Ócsán - közölte Morva Emília a kérdésünkre, hogy miként kerültek a  programba. A Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője elmondta: részt vesznek a lakók kiválasztásában, várhatóan ott lesznek, amikor a családok beköltöznek, és terveik szerint később is maradnak, és akkor is segítenek az embereknek, amikor ők már a házakban élnek.


- Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a leendő lakók minél jobban érezzék magukat új otthonaikban, az új lakókörnyezetben, alapvető célunk, hogy nagyon jó közösség alakuljon ki Ócsán - fogalmazott a régióvezető. A lakók munkalehetőségét érintő kérdésünkre elmondta: a főváros közel van, és ez hatalmas előrelépés, jó lehetőség lesz a családoknak, akik az ország hátrányos helyzetű térségeiből, megyéiből érkeznek. Információink alapján a település felkészült az új lakók fogadására. Új bölcsődét építettek, bővítették az óvodát, és bővíthető az általános iskola és a gimnázium is. Az utazás érdekében kiépítik az autóbuszos közlekedést és kisbuszt is üzembe helyeznek. A területen levő százhektáros szabad területen akár új munkahelyek létesülhetnek. A programot a Nemzeti Eszközkezelő mintaprojektnek tekinti, és a szerződéseket is ők kötik meg a családokkal. 







A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011 nyarán 576 ezer háztartásnak volt lakáscélú jelzáloghitele, ami 1,9 millió embert jelent, tehát minden ötödik állampolgárt  érint. 287 ezer családnak, azaz 950 ezer embernek volt deviza alapú hitele, 289 ezer családnak - ez 960 ezer embert érint - volt jelzálog alapú forint-lakáshitele. A gyermeket nevelő családok negyede rendelkezik lakáshitellel. A bajba jutott hiteleseknek 23-28 százaléka nevel kettő vagy három, illetve több gyermeket. A legnehezebb helyzetben az a 72 ezer család van, ahol mindegyik családtag munkanélküli vagy inaktív. Ellenzéki vélemények szerint az országban 140 ezer család képtelen törleszteni hitelét, és az ócsai programra szánt hatmilliárdból 1200 lakótelepi lakást lehetett volna venni, és ily módon még több családon lehetett volna segíteni. 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!