Hírek

2013.02.10. 08:56

Jogászok mulatsága Sümegen

Több, mint háromszáz jogász, bíró, ügyész mulatott szombaton a Dunántúli jogászbálon a Hotel Kapitányban.

Tóth B. Zsuzsa

A mulatság tavalyi nagy sikere után idén újra megrendezte azt a Magyar Jogász Egylet Veszprém Zala és Vas megye jogász szervezete, viszont ezúttal már az ország legtávolabbi pontjáról is érkeztek bálozók.

A szervezők szerint nagy valószínűséggel az ország legnagyobb szabású jogászbáljává nőtte ki magát a rendezvény, amelyet sokan családi wellness hétvégével kötöttek össze. Már péntek este megnézték a lovagi tornát és részt vettek a középkori vacsorán, majd másnap kellemes fürdőzéssel, várlátogatással folytatták a pihenést.

(Fotó: Gáspár Gábor)

A bált a Kúria elnöke, dr. Darák Péter nyitotta meg, méltatva a hagyományőrzés fontosságát. Kondákor Ferenc, Zala megyei főügyész örömét fejezte ki, hogy a bálon újra találkozhatnak a szakma képviselői.

A nyitótáncot a győri Platina Táncstúdió tagjai járták, latin táncokat mutattak be nagy sikerrel. A Fantasy együttes az éjszaka során folyamatosan gondoskodott a jó hangulatról, de a vendégek örömére fellépett a zalaegerszegi bírák, nyomozók, fogalmazók együttese, a Toallitas Para Ninos is. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze, Farkas Gergely Pénz, pia, pajzánság címmel adta elő versekből és operettekből kötött csokrát.

A jogászok, bírák, ügyészek, jogtanácsosok, ügyvédek, rendőrfőkapitányok között szintén ott mulatott a Kúria elnökhelyettese, dr. Kónya István. Az éjféli tombolasorsolás után a bál hajnalig folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!