Hírek

2013.02.14. 12:13

Kampány az áldozattá válás ellen

Veszprém - A főkapitányság adatai szerint a trükkös lopások áldozatainak többsége a 70 év feletti korosztályból kerül ki, ez pedig különösen aggasztó, hiszen ők tudják legkevésbé megvédeni magukat.

Halmos György

Erről beszélt többek között a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője csütörtökön egy áldozatvédelmi szakmai konferencián és képzésen. Futtató Norbert őrnagy szólt arról: az életkori eltolódás, vagyis az, hogy  egyre idősebbek az áldozatok, az elmúlt években kezdődött folyamat   eredménye.

Az őrnagy szerint ez részben amiatt alakult így, mert a megelőzés hatékonyabb lett, egyre több bejelentést kapnak az állampolgároktól, főleg a fiatalabb korosztályokba tartozóktól. Ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a bűnözők ezt felismerve, a könnyebb ellenállásnál próbálkoznak,  vagyis a védtelenebb, idősebb embereket keresik meg.   Az elkövetők nem találnak ki újabb legendákat, hogy bejussanak az idősek lakásába, hanem a régieket váltogatják, és többet is ötvöznek egyszerre a siker érdekében. Az őrnagy szerint, ha  az idősek  nem engednek  be a lakásba és nem állnak szóba idegenekkel, akkor elkerülhető az áldozattá válás.

- Sok helyen még mindig a virágcserép alatt tartják a lakáskulcsot,  vagy nyitva hagyják a kertkaput, ezen pedig változtatni kell  -hangsúlyozta.

Dr. Vadlek Krisztina, a kormányhivatal  igazgatója arról beszélt, hogy tavaly több mint 550 áldozatvédelemmel kapcsolatos üggyel foglalkoztak. Hozzátette: 173 esetben tájékoztatást és felvilágosítás nyújtottak hozzájuk fordulóknak, 162 alkalommal, összesen 6,1 millió forint értékben azonnali pénzügyi segélyt adtak és például 209 esetben ügyvéd igénybevételéhez, vagy okmányok készítéséhez adtak segítséget.

A megyei főkapitányság a kormányhivatallal és a polgárőrséggel együttműködve  mintegy 140 millió forint pályázati támogatást nyert arra, hogy egyebek között nagyszabású kampányt indítson az idősek áldozattá válásának megelőzése, áldozatok segítése, felvilágosítás érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!