Hírek

2013.02.10. 21:44

Két dühös nő buktatta le a szélhámost

A neve Pátkai Sándor, most éppen előzetesben ül. Két igen dühös nő buktatta le a három megyében is körözött szélhámost.

Gombás Gabriella

A veszprémi Balázs Éva és a litéri Szöllőskei Nikoletta végső elkeseredésében, időt és energiát nem kímélve kutatta fel és szállította "tálcán" a rendőrségnek a csalót, ám a pénzüket nem látták viszont. De legalább rács mögött tudják az erkölcsi nullát, mondják, aki súlyos egzisztenciális helyzetben levő állástalan emberek utolsó filléreit csikarta a ki azzal az ígérettel, hogy munkát szerez nekik külföldön. Sanyika, ahogy becenevén említik, pitiáner bűnöző, de a szélhámoskodást profi módon űzte, hivatásszerű meggyőződéssel, alaposan felkészülve. Nem számított arra, hogy a két nőnek már nagy tapasztalata van a "munkahely-szédelgőkkel". Ez lett Sanyika veszte.

-  Itthon már semmi esélyünk arra, hogy talpra álljunk, úgy gondoltam, szerencsét próbálok külföldön, jó erőben vagyok, nehéz munkát is vállalok. Neten is meghirdettem, hogy minden megoldás érdekel - mondja Nikoletta, a háromgyermekes fiatalasszony. - Így kerültem kapcsolatba Pátkai Sándorral. Igen meggyőző volt, nem kívánja rabolni az időnket, mondta, három embert keres a londoni Penny Food céghez. Mint utólag kiderült, azért ismerte jól a beígért munkahely körülményeit, mert néhány évvel ezelőtt maga is ott dolgozott. A közösségi oldalon a saját nevét használta, gyors volt és üzleties. Elmondta: élelmiszereket fogunk csomagolni 8,20 fontos órabérért, a szállást első hónapban a cég fizeti, utána pedig levonják a bérünkből, nem kell költségbe verni magunkat, mert a kezdeti nehézségek áthidalására a munkaadó 150 font fizetési előleget folyósít. Nekünk csak a repülőjegyet kell megvennünk - és most jön a csavar, amire oda kell figyelni -, pontosabban átutalni 28 ezer forintot a bankszámlájára, amit ő egy Chris Gordon nevű úrnak továbbít, aki Londonból küldi nekünk a jegyeket. Mint utólag kiderült, a Gordon is Sanyika volt.

A fiatalasszonyoknak már volt rossz tapasztalatuk ez efféle kiutaztatásokban.

- A szédelgők általában azzal állnak elő, hogy csoportosan szállítják ki az embereket a külföldi munkahelyre, és erre a célra előre begyűjtik a pénzt - magyarázza Éva. - Aztán induláskor a busz nem jön, a közvetítőnek pedig hűlt helye.

Híre ment a munkanélküliek között a szigetországi munkalehetőségnek, és Sanyika áldozatainak száma 17 főre gyarapodott. Volt, akinek Nikoletta megelőlegezte a repülőjegy árát: - Bíztam abban, hogy kikerülünk, és akkor megkapom a pénzem, én csak jót akartam, segíteni másokon is. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy hinni akartunk, mert a remény hal meg utoljára. Volt, aki a munkahelyét hagyta ott, kölcsönkértek, kuporgattak és fizettek. Sanyi mindenkivel beszélt telefonon vagy személyesen, valamennyien hittünk neki, mert meggyőző volt, még a magánéleti problémáit is megosztotta velünk.

Januárban kellett volna Londonba repülni, a repülőjegyek meg is érkeztek Nikoletta e-mail címére. Pátkainak szélhámosságból sohasem volt elegendő, azzal áltatta a félrevezetett embereket, hogy transzfert is kapnak, mindenkit a saját házánál vesznek fel, s még Londonban is a szállásra szállítják a társaságot. A rossz idő miatt kétszer halasztotta az indulást, Nikoletta és Éva figyelemmel kísérte az időjárást és a légitársaság gépeinek mozgását, úgy tűnt, Pátkai igazat mondott. Chris Gordon - alias Sanyika - Londonból szorgalmasan beszámolt az időjárásról. Még a légitársaság címéről is érkeztek visszaigazolások...

Balázs Éva és Szöllőskei Nikoletta időt és energiát nem kímélve kutatta fel és szállította tálcán a rendőrségnek az agyafúrt csalót (Fotó: Orosz Péter)

- Tökéletesen szabályos repülőjegyek voltak, minden stimmelt rajtuk, a járatszámoktól kezdve a személyi adatokig. Ám amikor kinyomtattuk őket, azonnal feltűnt, hogy a vonalkódok azonosak. Kétség nem fért hozzá, Pátkai lóvá tett minket. De ha nem vagyunk észnél, ez csak a reptéren derült volna ki. Ideje volt akcióba lépnünk - magyarázza a harciasabb Éva. - Személyesen találkoztunk Fehérváron, oda már kísérettel mentünk, és miután beült az autóba, kihangosítottuk a telefont és közöltük, hallani akarjuk a légitársaság visszaigazolását. Sanyika nem adta fel, vitatkozott a társaság képviselőjével, felhívta saját magát, azaz Chris Gordont is, kamu beszélgetéseket folytatott, aztán nálunk elszakadt a cérna és közöltük vele, hogy most megyünk a bankba és látni akarjuk az utalásait. A banki alkalmazottat is leteremtette, mert mi az, hogy neki nem volt utalása, roppant fel volt háborodva, közben kitűnt, hogy van 40 ezer forint a számláján, de nem volt nála az igazolványa. A banki automata előtt ismét lóvá tett minket: ügyesen beletörte a kártyáját a gépbe. Aztán tovább telefonálgatott, összevissza hazudozott, kitartóan színészkedett, pénz ígért...

Végül "rosszul lett", egyszer csak elterült az aszfalton, majd egy fantasztikus produkcióval epilepsziás rohamot színlelt. Ám a lányokat már nem verhette át, kihívták a mentőt, és elszállíttatták, majd meglátogatták Sanyika élettársát, s némi füllentéssel belenéztek a férfi számítógépébe. Pont azt látták, amire számítottak, hívták a rendőrséget, s addig nem mozdultak, míg a rendőrség le nem foglalta a gépet, benne a hamisítványokkal. - Ha késünk, Sanyikánknak már csak hűlt helyét leljük, látszott a lakásban, hogy költözködik.

- Le kellene csapni rájuk. Elegendő körülnézni a neten, nemcsak nekünk, állástalanoknak, hanem a rendőrségnek is - summázza a véleményét a két asszony.  - Egyszer kifizettük a közvetítői díjat, majd saját költségünkön kiutaztunk, persze a szálláshelyünk címe hamis volt, a Kittsee csokigyárban pedig nem volt felvétel - mondja Éva, és a jegyzeteiből felsorol néhány nevet, azokét, akikkel munkaügyben kapcsolatba kerültek. Többek között B. Esztert, a csokigyáros szélhámost, vagy a másik győrit, aki B. Szabolcs néven a Henkel bécsi leányvállalatához szervezte a munkakeresőket.

 

A rendőrség további bejelentőket vár

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozó osztálya azt kéri, hogy akinek egy Pátkai Sándor nevű férfi, a [email protected], illetve a [email protected] e-mail címeket használva munkát kínált, esetleg pénzt is kicsalt, az jelentkezzen a 22/541-600-as telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a 107-es és a 112-es segélyhívó számok bármelyikén!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!