Hírek

2013.02.19. 18:22

Vörösiszap-per - Rákényszerült a vízügy a tározók építéshatósági feladataira

Rákényszerült az építéshatósági feladat betöltésére a vízügy az ajkai timföldgyár iszaptározói üzemeltetésének engedélyezésében, mivel minden hatóság elhatárolódott a feladattól - mondták a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán kedden meghallgatott tanúk a Veszprémi Törvényszéken.

Munkatársunktól

A bíróság a Közép-dunántúli vízügyi hatóság jogelődjeinek két korábbi munkatársát, illetve a zöldhatóság egyik ügyintézőjét hallgatta meg tanúként, akik részt vettek a Mal vörösiszap-tározóinak engedélyezésében.

Elsőként a kazetták vízjogi engedélyeinek kiadásáért felelős szakembert hallgatta meg a bíróság, aki osztályvezetőként 2005-ig felügyelte az iszaptározókat. Szerinte az iszapömléskor tönkrement X-es tározó többfunkciós vízügyi létesítmény, egyszerre vízgazdálkodási, hulladékgazdálkodási és bányászati rendeltetéssel.

A kazetta vízjogi létesítési engedélyét 1996-ban adta ki a vízügyi hatóság, az építési hatóság és a bányafelügyelet azonban mindig is elzárkózott attól, hogy "bármiféle illetékessége lenne az ügyben." Azt mondta, hogy rákényszerültek az építéshatósági feladat betöltésére, miután minden hatóság elzárkózott ettől. Többször elismételte, hogy csak vízügyi szempontból ellenőrizték a X-es tározót, az engedélyező hatóság szerepét a szakhatóságok bevonásával látták el. Kiemelte, hogy 2005-ig, amíg a vízügyhöz tartozott a Mal vízjogi létesítési engedélyének felügyelete, "rendkívül nagy figyelmet fordítottak" a vörösiszap-kazetták ellenőrzésére, és más hatóságokkal is tartottak közös ellenőrzéseket. Úgy vélte, mivel azt nem vonták vissza, az 1996-ban kiadott vízjogi létesítési engedély érvényben volt a 2006-ban kiadott egységes környezethasználati engedély (EKHE) kiadása után is.

Egy másik tanú, a korábbi hatósági osztályvezető azt mondta, hogy akkor speciális vízügyi műtárgynak tekintették a tározót, az építésének terveit több hatóság, közöttük az illetékes tanács, tűzoltóság, polgári védelem, és a környezetvédelem is véleményezte. Az építés ellenőrzése nem tartozott a vízügyi hatósághoz - tette hozzá. Az ügyész kérdésére elmondta: az ritkán fordult elő, hogy a használatbavételi engedélynek számító vízjogi engedélyezéskor kimentek a helyszínre, mivel nem volt rá kapacitásuk.
"Öszvér megoldás volt (az engedélyezés), mert hihetetlenül sok mindent kellett összekapcsolni az akkori vízügyi törvény szerint egy engedélybe" - fogalmazott.

A harmadik tanú, az EKHE módosítását végző ügyintéző elmondta, hogy a helyszínen nem járt, amikor a VIII-as és IX-es tározók falának magasítását és kapacitásának bővítését kérelmezte a cég. A kiadott határozattal probléma nem merült fel, a bővítés végül meg sem valósult - tette hozzá. Az ügyintéző szerint az illetékes építésügyi hatóságnak Ajka város jegyzője számított, a jegyző megadta a hozzájárulását az engedélyhez. Arra a kérdésre, hogy Kolontárt miért nem vonták bele az eljárásba, nem tudott válaszolni.

A tárgyalás szerdán újabb szakhatósági tanúk meghallgatásával folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!