Hírek

2013.03.29. 12:37

Három ember haláláért kell felelnie

Lezárta a nyomozást, a napokban vádemelési javaslattal élt a megyei főkapitányság a tavaly áprilisban elkövetett balatonakarattyai emberölés ügyében. Egy korábban elítélt férfit gyanúsítanak azzal, hogy féltékenység miatt brutális kegyetlenséggel megölt egy nőt és férfit, magára hagyta a házban élő, ellátásra szoruló asszonyt, aki emiatt éhen halt.

Halmos György

Az ügy részleteiről dr. Rozsos Gábor őrnagy elmondta: az ügy gyanúsítottja, a középkorú K. András elismerte a bűncselekmények elkövetését, azonban azt vallotta, hogy a gyilkosság részleteire nem emlékszik. Az már a nyomozás elején kiderült, hogy nem rablógyilkosságról volt szó, bebizonyosodott, a gyanúsított és az egyik áldozat, az 54 éves nő korábban élettársak voltak, féltékenység állt a kegyetlen bűncselekmény háttérében. A gyanúsított korábban fegyveres rablás miatt volt már büntetve, a férfi azt a pénzintézetet rabolta ki, ahol biztonsági őrként dolgozott – közölte a megyei főkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt fővizsgálója.

Az almádi kapitányságra tavaly április 21-én, a kora délutáni órákban telefonált be a középkorú nő fia, mert napok óta nem érte el édesanyját. Két járőr ment ki a helyszínre, a postaláda tele volt reklámújságokkal, és megtalálták a ház kulcsát is. Ahogy beléptek a lakásba egyből meglátták a két holttestet (egy 70 éves férfiét, aki a legidősebb áldozat unokaöccse volt, és az 54 éves nőét), a hátsó szobában pedig a 92 éves nőét.

(Archív fotó: Orosz Péter)

A gyilkosságokat a tettes a feltételezések szerint április 2-a este és 3-a déli 12 óra között követte el, pontosabban nem lehetett meghatározni, mert a holttesteket csak két és fél hét múlva fedezték fel. Az már a nyomozás elején kiderült, hogy az ügy gyanúsítottja és a házban élő idős nő gondozójaként dolgozó középkorú budapesti asszony 2000 óta élettársak voltak, a férfi börtönévei alatt is tartották a kapcsolatot. A nő egyébként úgy került Balatonakarattyára, hogy az idős asszony unokaöccse fogadta fel gondozónak.

K. András szabadulása után, 2011-ben felvette ismét a kapcsolatot a nővel. Kiderült, hogy hajléktalanszállón, majd egy ház pincéjében élő férfi többször volt Balatonakarattyán, ahol a ház körüli tennivalókban segített. (A férfi tudott arról is, hogy a nőnek korábban kapcsolata volt az idős nő unokaöccsével, emiatt haragudott rá.) K. András tavaly március 29-én utazott Balatonakarattyára, ott volt április 2-ig, majd hazaindult Budapestre, mert nem akart találkozni a másik férfival. Ahogy megérkezett Budapestre a féltékeny férfi azonnal visszautazott Balatonakarattyára, ahová az esti órákban érkezett meg. A házhoz lopózva meglátta a nőt és férfit, és "elpattant az agya". A férfi elismerte a gyilkosságot, de a részletekre nem emlékszik.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a középkorú nőt megfojtotta a tettest, a férfit ütlegelte, többször mellkason szúrta, majd az öntudatlanul fekvő áldozat kezeit hátul összekötötte, fejére pedig egy zacskót húzott – ismertette az őrnagy. A gyilkosság után írt egy névtelen levelet, amiben mindent bevallott. A nő bankkártyáit, ékszereit magához véve az áldozat kocsijával elindult Budapestre, de a jármű Polgárdinál elromlott. Mivel tudta, hogy volt élettársának van egy albérlete a fővárosban elment az ott élőhöz és átvette az esedékes albérleti díjat. A férfi Budapesten egy pincében lakott ismerősével, akinek korábban elmondta mit tett Balatonakarattyán. Amikor fény derült a gyilkosságra és bemutatták a képeket a televíziókban, jelentkezett a IX. kerületi kapitányságon, ahol feladta, így a nyomozás elkezdése után alig fél nappal elfogták.

(Archív fotó: Penovác Károly)

A férfi beismerő vallomása mellett nyom-, írás- és orvos szakértői vizsgálatok is alátámasztják a nyomozó hatóság gyanúját – hangsúlyozta Rozsos Gábor.

A rendőrség a férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, kifosztással, jármű önkényes elvételével, csalással, visszaélés készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel gyanúsítja, bizonyítottság esetén tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!