Hírek

2013.03.22. 10:08

Suttogó segélykiáltás

Ahol más embernek az ádámcsutkája van, onnan neki egy műanyag cső csonkja meredezik elő. Ez egy kanül, még a gégerák műtét előtt tették be, mert e nélkül megfulladt volna. A gyomrába az orrán át tápszonda vezet le, ezen keresztül táplálja magát pépesített ételekkel. Beszélni nem tud, olyan suttogásféle hangokat hallat, amit csak a felesége ért. Ő is csak akkor, ha látja az arcát. Egyébként meg jön-megy, aktív, például rendszeresen főz.

Varga Domokos Péter

Csányi Istvánéknál járok, Nagyvázsonyban. Nagyjából ugyanolyan itt az élet mint más családokban, mély kétségbeesésnek nyoma sincs. Vicces vagy félreérthető helyzetben a feleség néha elneveti magát, a férj valószínűleg csak azért nem, mert fizikálisan képtelen ilyen hangokat kiadni. Úgy viselik a testi megpróbáltatásokat és az anyagi nyomorúságot, hogy közben nem felejtettek el élni.

A családhoz a feleség, Hajnalka hívott, e-mailt írt a szerkesztőségbe, a férje nevében. (Később tudom meg, ezt csak a közösségi házban tudta megtenni, mert otthon nincs se számítógép, se internet.) Pár mondatban vázolta reménytelennek tűnő helyzetüket, majd kertelés nélkül anyagi segítséget kért. Ami a mai világban inkább gyanús, mint részvétre indító. Ezért döntöttem a látogatás mellett.

A családi ház, ahova érkezem, átlagos külsejű is lehetne, de szembeötlik a befejezetlenség: nincs kerítés, a lépcsők és a terasz burkolatlan, az udvar elhanyagolt. A konyhában telepszünk le, kellemes meleg fogad, a cserépkályhát úgy építették, hogy egyszerre több helyiséget is fűtsön.

Az étkezés a tápszondán át csak nekem tűnik bonyolultnak. István egyedül is meg tudja oldani, de ha otthon van, Hajnalka segít neki (Fotó: Varga Domokos Péter)

A 61 éves Istvánból kilógó csövek látványán hamar túlteszem magam, mert ő is, meg a családja is természetesen viszonyul a helyzethez. Beszélgetünk, de ebben nem csak Hajnalka, hanem István is részt vesz a maga módján. Ha el akar mondani valamit, fújtat, gesztikulál – a felesége meg fordít.

Legelébb azzal lepnek meg, hogy az elmúlt évek alatt a községben körülbelül húszan haltak meg rákban, akiknek legalább a fele – de inkább több – gégerákos volt. Egyetértünk abban, hogy ez több mint furcsa. Vizsgálni kellene talán az okokat, valaminek csak lennie kell, ami kiváltja, ez az arány nem lehet véletlen. Szerintük a dohányzásra sem lehet teljesen fogni, több olyan embert is ismertek a gégerákosok között, akik egész életükben egy szál cigarettát sem szívtak el.

István betegsége tipikus tünettel kezdődött: állandó, szűnni nem akaró rekedtséggel. Múlt év márciusában a felesége „vitte el” Füredre a gégészeti szakrendelésre, ahol az első vizsgálat után, még a szövetminta eredménye előtt közölték velük, ez bizony úgy néz ki, hogy gégerák. Mivel a biopszia műtétnél problémák adódtak, a megyei kórház helyett Pesten, az Országos Onkológiai Intézetben (közkeletű nevén a Kék golyóban) végeztették el a nagy műtétet tavaly nyáron. Ez után egy ideig itthon volt István, majd az utókezelésekre visszakerült. Két „kemót” és 66 dózis „sugarat” kapott, éppen karácsonyra került újra haza. István teljes gégéjét kivették, a hangszálaival együtt. Beszélni soha többé nem fog, az orrszonda is életfogytig marad, a légző kanülről mondják, hogy két-három év múlva eltávolítható. Betegsége kezdete óta 20 kilót fogyott.

A táplálkozásról kapok egy kis bemutatót. Pépesített sárgaborsó főzelék van otthon (hús nincs benne, mert az ritka vendég a háznál), István egy hatalmas fecskendőbe felszív egy adagot, a szonda végét a szájánál magasabbra emeli, ott csatlakoztatja a fecskendőhöz, majd lendületesen kinyomja belőle az élelmet. Utána mindjárt még egyet, aztán egy adag vizet nyomatnak át a szondán, ez kötelező, a tisztítás miatt. Talán ezért fogy állandóan István, a nagyfokú hígítás miatt, vélik, a „löttyben” nincs elég hasznos szárazanyag.

A normál ételek mellett van speciális tápszere is, kis műanyag flakonokban, tömény kakaónak tűnik, mindenféle hasznos anyagokat, fehérjéket, vitaminokat tartalmaz. A kielégítő táplálkozáshoz naponta négyet kéne fogyasztani belőlük, de csak kettőre futja, mert tb-támogatott termékként sem olcsók. Csak ez 15 ezer forintba kerülne havonta. A gyógyszerek és a kötszerek még kábé ugyanennyibe. Éppen ma hozott Hajnalka a patikából egy csomag tápszert – hitelre. Hálás érte a gyógyszerésznek, hogy megengedi, majd akkor fizessen, ha megkapja a fizetését. Ami nem túl nagy összeg, 78 ezer forint körül szokott lenni, ehhez jön még két gyerek után a családi pótlék. Van egy 10 éves fiúgyermekük, valamint velük él az első kapcsolatából született 14 éves fia is.

Az igazi nagy baj az, hogy Hajnalka fizetésén kívül nincs más jövedelme a családnak. A férje semmit nem kap, semmilyen jogcímen. Ezt először nehezen hiszem el, nem tudom elképzelni, hogy az a bizonyos szociális háló ilyen ritka szövésű lenne. De tényszerűen levezetik, papírokkal bizonyítják.

Náluk szinte mellékág, ami más családoknál a tragédiát jelenti, hogy a devizahitelbe is bent ragadtak, amit azért vettek fel, hogy István válása után az első feleségének kifizessék a házrészt. Már volt végrehajtásuk is, a házukat a bank csak azért nem tudta eladni, mert nem volt rá érdeklődő.

Noha Istvánnak összesen negyven év körüli munkaviszonya van, a betegsége előtt már évek óta nem volt munkája, 2009 márciusában dolgozott utoljára lovászként. A munkanélküli és a rendszeres szociális segélyt durván egy évig kapta. Ezt követően az önkormányzatra szorultak, itt igénybe vettek és meg is kaptak mindenféle segélyezési lehetőséget: évente hatszor rendkívüli segélyt, alkalmanként 20 ezer forintot, lakásfenntartási támogatást (igaz, egyre kevesebbet, most már csak 5300 forintot havonta), és tűzifájuk is onnan van.

A közgyógyellátásból kimaradtak, mert az egy főre eső jövedelemhatárt négyszáz forinttal túllépték. „Megváltozott munkaképességi személyi ellátást” azért nem kaphat István, mert a betegsége előtti utolsó öt évben – pár hónap híján – a munkaviszonya nem érte el a három évet. Betegsége diagnosztizálása után és a műtéte előtt a D rokkantsági csoportba sorolták, 30 százalékos egészségi állapottal, ami azt jelenti, hogy „kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható”. Azaz foglalkoztathatónak minősült: „rosszindulatú gégeelváltozással, alapbetegségéhez társuló légzési elégtelenséggel”.

A műtét után az államkincstárnál próbálkoztak fogyatékkal élők támogatását kérni. Nem kapták meg, mert István „nem minősül súlyosan fogyatékosnak”. Mert nem hiányzik sem a keze, sem a lába. Viszont – Hajnalka csak itt és ekkor veszíti el a türelmét, ujjait egyenként kinyitva számolja a tételeket – a torkából kiálló kanülön át lélegzik, egyáltalán nem tud beszélni, és csak szondán keresztül lehet táplálni.

Élnek, ahogy tudnak. Hajnalka munkatársai is gyakorta segítik őket, élelmet szoktak hozni, nemrégiben disznótorost kaptak. Hálásak érte, szeretnék, ha a köszönet a cikkben is megjelenne.

A helyzetüket nem tartják teljesen reménytelennek. István egy év múlva eléri a korhatárt, akkor majd rendes nyugdíjat kap. De ebben a földieken kívül még másvalakinek a segítségére is szükségük lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!