Hírek

2013.04.15. 18:27

Nincs probléma a beiskolázással

Megyénkben sehol nem okoz nagyobb gondot, hogy hatéves kortól kötelező az iskola.

Munkatársainktól

Az új szabályozás szerint is lesz helye mindenkinek. Megyei összeállításunkból kiderül, igazából a népszerű iskoláknál van nagy túljelentkezés. Szauer István, a veszprémi tankerület igazgatója szerint a kérdés kicsit túldimenzionált. Az új köznevelési törvény mindössze annyi változást hozott, hogy a gyermek legkorábban abban a naptári évben válik tankötelessé, amelyben a hatodik életévét augusztus 31-ig betölti. Ez eddig május 31 volt. Ez a három hónap nem a világ, nem jelent olyan magas gyereklétszámot, ami kezelhetetlen, fogalmazott.

A veszprémi Vadvirág Óvoda Napsugár csoportja még az ovi játszóterén. Szeptemberben azonban iskolába mennek a képen látható gyerekek. Veszprém megyében nincs probléma a beiskolázással (Fotó: Penovác Károly)

Veszprémben annyi a változás, hogy míg a Deák iskolában a tavalyi öt helyett négy, addig a Rózsa úti iskolában kettő helyett három elsős osztályt indítanak. A veszprémi járáshoz tartozó Szentkirályszabadján nem indul osztály, a négy gyermek veszprémi intézményekbe jár majd. A veszprémi iskolákba 609 első osztályos gyereket írattak be a tavalyi 635 fővel szemben. A megyeszékhely elsős osztályai legfeljebb huszonhét fővel indulnak. Túljelentkezés esetén a körzetbe tartozók, a hátrányos helyzetűek és azok élveznek előnyt, akiknek a testvérük is odajár. Plusz férőhely esetén sorsolás dönt. Egyházi Andrea, a pápai járási tankerület vezetője elmondta: 414-en iratkoztak be az új tanévre az elsősök, ebből 51-en nem a körzetükbe tartozó iskolába. Ezenkívül egyházi iskolákba 72 leendő elsős jelentkezett. Még nem eldöntött, hogy az osztálylétszám 29 vagy 32 lesz, így az induló osztályok száma nem tudható.

A tapolcai tankerület iskoláiban szinte ugyanannyi gyermek kezdi meg az első osztályt, mint egy évvel ezelőtt, tudtuk meg Tóth Máriától. A tapolcai tankerület igazgatója elmondta, a legtöbb elsős, 144 gyerek a  Tapolcai Általános Iskolában, a legkevesebb, 6 diák a Szigligeti Általános Iskolában kezdi meg az új tanévet.

A sümegi járásban kevesebb gyermek kezdi meg az általános iskolát idén, mint egy évvel korábban. Erről dr. Takács Nóra, a sümegi tankerület igazgatója beszélt. A tavalyi 145-tel szemben idén 118 gyereket írattak be a járás négy általános iskolájába.

A balatonalmádi tankerületben nem volt jelentős létszámnövekedés - közölte Hontai-Cziráki Marianna, a tankerület vezetője. Hozzátette, duzzasztott létszámú elsős osztályok nem lesznek a tankerületben.

A várpalotai tankerületben hat általános iskola, valamint a speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó Bartos iskola működik állami fenntartásban. Ezekben 13 osztályban 289 gyermek kezdheti meg a tanulmányait - tájékoztatott Koncz Annamária tankerületi igazgató. Hozzátette: a gyermeklétszám jelentősen nem változott, csupán a peremartoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában indul egy osztály a tavalyi kettővel szemben. A zirci tankerületbe 186 elsőst írattak be, ez húsz százalékkal több, mint korábban - tájékoztatta lapunkat Hüllné Maill Olga. A tankerület-vezető elmondta, a 15 település 11 iskolájában az osztályok létszáma még így sem éri el sehol a 27 főt. A zirci Reguly általános iskola három első osztályába 65 gyerek jár majd jövőre. Így a létszámnövekedés náluk inkább örömet jelent.

Görög Norbert és kisfia, Bálint a veszprémi Báthory iskolában (Fotó: Penovác Károly)

A devecseri tankerület igazgatója, Némethné Takács Cecília szerint a járásban nem okoz problémát a diákok elhelyezése, minden elsőst a megcélzott helyre veszik fel, és várhatóan a 27 főt nem haladja meg sehol az osztálylétszám.

A balatonfüredi tankerület állami fenntartású általános iskoláiba és a református iskolába 238 gyereket írattak be, közülük 60 kapott felmentést az idei iskolakezdés alól, tudtuk meg Szabó Lajos tankerületi igazgatótól. Hangsúlyozta: ma tartanak tankerületi igazgatói értekezletet, ezután döntenek az indítható osztályok számáról. Az iskolák igazgatói erre alapozva hoznak határozatot a felvételről vagy elutasításról. Ezt április 26-ig küldik meg a szülőknek. A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni a tankerülethez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!