Pedagógus az iskolapadban

Dr. Kiszelyné Czibik Tünde, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió művészeti vezetője a tanárképző főiskola elvégzése és a táncpedagógusi végzettség megszerzését követően több évtized után ismét beült az iskolapadba. Idén vette át kitüntetéses diplomáját a Magyar Táncművészeti Főiskola mesterszakán. 

- Az elmúlt közel harminc év alatt több száz gyermek  került ki a keze alól, munkáját számos elismeréssel jutalmazták. Ezek után legtöbben elégedetten sütkéreznének a sikerben, népszerűségben. Mi késztette arra, hogy újra iskolapadba üljön?

- A felgyorsult világ kihívásai különösen az új tapasztalatokra nyitott gyerekeket érintik. Pedagógusként reagálnom kell a tanítványaim igényeire, különben előfordulhat, hogy nem értünk szót egymással, egy idő után pedig megeshet, már nem is állunk szóba egymással. Így persze szó sem lehet eredményes munkáról. Másrészt naponta tapasztalom oktatási rendszerünk hatásait. Az interneten láttam egy találó rajzot. Az iskolapadban elefánt, delfin és majom ül, a feladat pedig az, hogy ki tud a leggyorsabban felmászni a kijelölt fára. Egyértelmű, hogy a megoldásban a majom lehet sikeres, pedig a többiek sem butábbak vagy ügyetlenebbek, csak mások az adottságaik. Ez a fajta elvárás figyelmen kívül hagyja az egyéni képességeket, sok esetben árt a kreativitás kibontakozásának, a személyiség egészséges fejlődésének.

Kiszelyné CzibikTünde  idén vette átdiplomáját a táncművészeti főiskola mesterszakán (Fotó:Penovác Károly)

- A dolgozat szakmai részében megragadott a sajátos nevelési igényű kisfiú története, akit korábban valószínűleg kisegítő iskolába küldenek, csökkent képességűként kezelik, ami életre szóló gátlásossághoz vezethet. Holott a szellemi képességei bizonyos tekintetben átlagon felüliek, csak néhány területen szorul segítségre.

- Egyre több az ilyen gyerek, ezért szükséges a paradigmaváltás. Az évek során rájöttem, mennyire fontos, hogy a pedagógus minden gyermekben a csak rá jellemző egyediséget lássa és keresse. Ma már természetes jelenségként kezelem a nehézségeket a tanulásban, hiszen ahány diák, annyiféle adottság. Ha problémát látok, igyekszem a saját eszköztáramon változtatni, személyre szabott, képesség szerinti segítséget és terhelést próbálok mindenkinek nyújtani. 


- Kitüntetéses minősítést kapott diplomamunkájának különleges értéke, hogy nem csak elméleti tudnivalók halmaza. Több évtizedes gyakorlati tapasztalatokkal igazolja a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió bemutatásán keresztül a szakmai, pszichológiai és pedagógiai módszerek megállapításait, ami a táncművészetet különleges megvilágításba helyezi.

- Éppen az említettek miatt fontos a művészeti tevékenység, hiszen ez a terület adhat lehetőséget az átlagostól eltérő képességű és érdeklődésű gyerekeknek a kibontakozásra, önmegvalósításra. Művészetpedagógiaként használom a módszeremet, ami több területet érint. Például a Vasarely-adaptáció című koreográfiánk kidolgozásakor a gyerekek ismereteket szereztek a képzőművészetről, gyűjtőmunkát végeztek egy új tánctechnikáról, a kontakt improvizációról, és drámapedagógiai mozgásos játékkal értették meg az új stílus sajátosságait. Módszeremmel olyan készséget fejlesztünk, ami alapvetően  meghatározza a sikert, az eredményességet. Nem elég bizonyos tevékenységre csábítani a kicsiket, az adott területen is kell tartani őket. Ehhez figyelembe kell vennem a személyes érdeklődést, akár a gyerekek ötleteit is. 

- Szakmai önértékeléséről érdekesen írt a diplomamunkájában kezdő pedagógusi hozzáállásával kapcsolatban...

- Szakmámban is óriási változást jelentettek az elmúlt évtizedek. Szerencsés vagyok, mert a Cholnoky iskolában oktathatok mozgásművészetet. Fokozatosan ismertem fel az ebben rejlő lehetőségeket, a mozgáskultúra fejlesztésével összefüggésben a szellemi képességek fejlődését, így a kreativitás és a képességfejlesztés lettek pedagógiai módszerem kulcsszavai. Nem jött ez azonnal, megjártam a magam útját, mire kikristályosodott a megkerülhetetlen felismerés. Ma már az önértékelést mint pedagógiai módszert használom.

- Egyre több új edzésformáról, sportról hallunk, a legtöbb oktató, edző, tánctanár egyszerűen alakformáló mozgásnak tekinti a táncot. Sokan néhány hónapos gyorstalpaló-edzőképző elvégzése után órákat adnak, edzéseket tartanak, mert divat a szép, kisportolt alkat.

- Megfelelő módszertani képzés hiányában veszélyes lehet bármilyen mozgást oktatni. De a felelősség nemcsak a szolgáltató, hanem a megrendelő, a döntést hozó szülő oldalán is fennál: képes-e hozzáértő kezekbe helyezni gyermeke fejlesztését? Természetesen a táncoktatásban sem utolsó szempont az esztétikus külső fejlesztése, hiszen a rendszeres mozgással, a tánccal megfelelően formálódnak az izmok, széppé, rugalmassá fejlődik a test, megváltozik a mozgáskultúra. De a tánc sokkal több ennél! Lélektani hatása ősidők óta ismert, közösségformáló erejének hiányát évtizedek óta szenvedi a társadalom. Számomra azonban a legizgalmasabb felfedezés, hogy mint fejlesztő pedagógiai módszer is rendkívül eredményes. Gyakorlati tapasztalataim során megtanultam tisztelni a tanulók személyiségét. Talán a legcsodálatosabb, hogy egymást neveltük, késztettük fejlődésre, amihez folyamatos képzés kellett, nemcsak a táncosszakma, hanem a pszichológia és a pedagógia legújabb kutatási területein is. Elkerülhetetlen volt felismernem a szakmai, módszertani és szemléletbeli megújulás folyamatos szükségességét. Kezdő pedagógusként azt hittem, én tanítok majd másokat. Ma már tudom, a pedagógus feladata nemcsak az útmutatás, hanem a kereső bátorítása. 

- A jó pap holtig tanul,  tartja a közmondás. Igaz ez a pedagógusokra is?

- Sokat tanultam a szülőktől, a gyerekektől, engem is folyamatos tanulásra kényszerítettek a mindennapok. Figyeltem őket, felismertem, majd megfogalmaztam a célt. Az alapvető gyermeki szükségletek - az önbizalom és a sikerélmény - felismerésének és azok kielégítésének óriási a jelentősége. A megfelelő önbizalom kiépítése biztonságérzetet teremt a picikben, ami meghozza a sikerélményt, ez kell a fejlődéshez. A közös tánc során megtanulják, hogy nem egyforma adottságokkal születtek, de a másiknak is fontos az elismerés. Megélik, hogy a szeretet az alapja a kapcsolatoknak, a lelki egészségnek. Folyamatosan új tapasztalatokat szereznek, ami által újabb képességeket fedeznek fel és bontakoztatnak ki önmagukban, hiszen a "valami újat kipróbálni" minden egészséges gyerek természetes igénye. Nemrég Németországban jártunk, a nemzetközi verseny művészetpedagógiai projektnek tekinthető. A tíz év körüli tanítványaim spontán módon örökítették meg a versenyt, Lipcse, Merseburg, Prága nevezetességeit, riportokat készítettek telefonjaikkal, majd megszerkesztették az egészet és elektronikus úton osztották meg egymással a közös élményt. Ennél jobb példát a kreativitásra, belső késztetésre, önmegvalósításra nem tudnék kitalálni! A csoportos táncórákon megtanulnak nemcsak önmagukért, de egymásért, a közösségért is dolgozni. Megélik és megtanulják a közös felelősségvállalást, a közösségben pedig láthatják, hogy a másoktól eltérő adottság, a sokszínű egyéniség értékteremtő erő. Hiszem, hogy a kezem alól kikerülő nemzedék szellemileg, lelkileg érettebb, mert megtanulják tudatosan kezelni a világ sokszínűségét. Megtanulnak a tőlük eltérő adottságokhoz, különböző véleményekhez megértően viszonyulni, azokat megfelelően kezelni...