Hírek

2013.06.09. 07:13

Borsos Miklós visszatért

Galériát nyitott a Kogart a régi gyógyszertár átalakított épületében és visszahozta Tihanyba a Borsos Miklós életmű egy részét.

Bartuc Gabriella

Éppen ideje volt már, hiszen Borsos Miklós ugyanúgy Tihany mitológiájához tartozik, mint a tihanyi visszhang. Az épület másik szárnyában Kovács Gábor gyűjteményének legszebb darabjai, a nagybányai iskola meghatározó festőinek munkái láthatók időszakos kiállításon.

A szombat délutáni nagyszabású megnyitó ünnepségen, melyen zsúfolásig megtelt a szépen felújított ház, tiszteletét tette a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó, Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc volt államfő özvegye valamint Korzenszky Richárd perjel is. Megnyitóbeszédében Lévai Anikó emlékeztetett rá, bár ebben a nehéz időben mi itt most ünneplünk, de gondolatban a gátakon vagyunk, figyeljük az árvízzel kapcsolatos híreket „Nem én vagyok az egyetlen, aki egész éjjel azon imádkozott, hogy át ne törje a gátat a víz Győrújfalunál, vagy Plismaróton” - jelentette ki.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány által működtetett Kogart galéria tihanyi megtelepedésével kapcsolatban kifejtette, mi az a három ok, ami miatt a lehető legjobb helyet választották: a belső tónál működik a képzőművészeti egyetem úgynevezett kis művésztelepe, sok fiatal tehetség megfordul itt, akik hazánk egyik legszebb tája mellett ezentúl a legnagyobb képzőművészek alkotásaiban is gyönyörködhetnek.

 



A második ok Borsos Miklós szobrászművész, aki bár Tihanyban alkotott, de legendás otthona, híres tihanyi kertje nem látogatható. „Mindannyian tudjuk, hogy Borsos Miklós és Tihany összetartoznak, nélküle és barátai, Illyés Gyula, Vass Elemér, vagy Németh László nélkül Tihanyban nem alakulhatott volna ki az a művészeti közeg, amely évtizedeken keresztül a települést jellemezte. Látványosan hiányzott tehát eddig Borsos Miklós Tihanyból.

Ezért nem is csoda, hogy a Kogart alapítvány kuratóriuma tudva, hogy az alapítvány közel 400 művel rendelkezik a szobrászművésztől, úgy döntött, hogy Tihanyban állandó emlékszobát rendeznek be a mester tiszteletére.” A harmadik ok, amiért örülni lehet ennek a szép új galériának, az a turizmus. A magyar képzőművészetről még mindig keveset tud a világ, az idelátogató turisták elvihetik művészetünk jó hírét a világba. A miniszterelnök felesége végezetül megköszönte Kovács Gábornak és csapatának a kortárs magyar képzőművészet népszerűsítését, azt, hogy újra divatba hozták a mecénásságot Magyarországon, ahol ennek korábban komoly hagyományai voltak.

Alkotni, létrehozni, mindannyian tudjuk, nagy öröm _ fejtette ki a galériaavatón Kovács Gábor műgyűjtő. „Nagy dolgokat létrehozni valószínűleg, csak isteni energiával, isteni segédlettel lehet. Úgy gondolom, hogy ez a hely, ahogy létrejött az elmúlt fél év, egy év során, élvezte azt az isteni segítséget. A Kogart ezt a házat örömmel adja Tihanynak, örömmel adja a közönségnek, Önöknek és hozza rendszeresen ide azokat a kiállításokat, amelyekkel szándékunk az, hogy minél több ember térjen ide be és minél több ember lelkét melengesse meg az a művészet, amit itt láthat. Az egy évtizedes Kogart-tapasztalat során teljesen egyértelművé vált számunkra az, hogy ebben a globalizálódó világban önmagunkat, országunkat igazából megkülönböztetni és megemelni legjobban, leghatékonyabban művészetünkön keresztül lehet. Úgy gondolom, hogy Tihany ebben a koncepcióban talán a legjobb helyszín Magyarországon, hálásabb mint Budapest. Hiszen egész éves turista forgalma, közönsége minden bizonnyal hozzájárul majd ahhoz, hogy Magyarországot másként ítéljék meg művészete ismeretében.”

Tósoki Imre, Tihany polgármestere hangsúlyozta, a Kogart Tihany megnyitása nagyon fontos dátum a település életében, hiszen a modern magyar képzőművészeti élet klasszikusai most először kapnak állandó bemutatóhelyet a településen. A Tihanyi-félsziget folyamatosan inspirálta a magyar művészeket az elmúlt évszázadokban, ám ezeket a műveket, vagy legalább egy részüket mindezidáig nem sikerült összegyűjteni és rendszerezve megőrizni, amit fájó hiányosságnak nevezett a polgármester. „De most sikerült, hiszen egy ingatlancserének köszönhetően itt az önkormányzat épülete mellett, a volt gyógyszertár átépítésével létrejött ez a galéria. Kezdetektől fogva segítettük a Kogart tihanyi elképzeléseit” - fejtette ki Tósoki Imre, aki az előtte szólókhoz hasonlóan kiemelte annak jelentőségét, hogy végre állandó kiállítást kap a településen Borsos Miklós.

Az ünnepség fényét Maros Éva hárfaművész és Geiger György trombitaművész koncertje emelte. Zenéjük Borsos Miklós szellemiségét is idézte, hiszen, legendás tihanyi kertjében gyakran muzsikáltak együtt a szobrászművésszel, aki kiválóan hegedült és számtalan zenei tárgyú rajzot, érmét, szobrot alkotott.

 

 

 

 

 

A félszigeten szombaton felavatott Kogart galéria kisebb termében Borsos Miklós életművéből állandó kiállítást rendeztek be, hiszen a szobrászművész Tihany szellemi életét nagyban befolyásolta. A nagyobb térben évente három időszaki kiállítást terveznek a magyar művészet különböző korszakaiból. A modern magyar művészet kezdeteit bemutató tárlattal kezdtek, a nagybányai iskolához tartozó alkotókkal, itt láthatók többek között Ferenczy Károly, Szinyei Merse, Rippl Rónai, Iványi Grünwald, Hollósy Simon, Csók István, Márffy Ödön, Tihanyi Lajos festményei és két szenzációs alkotás Egry Józseftől, a Balatoni táj fákkal olajpasztell 1926-ból és a Badacsony (vegyes technika) 1937-ből. Elhozták Gulácsy híres olajképét, a Nő rózsával címűt, illetve itt van Vaszarytól többek között a fekete turbános nő 1930-ból és Kádár Bélától egy különös tempera festmény, a Kamarazene szintén a múlt század derekáról. A tavasz ébredése, a modern magyar festészet születése a századelőn című kiállítás október 27-ig látogatható Tihanyban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!