Hírek

2013.06.26. 07:38

Vállalható alkotások

Gazdag képanyaggal töltötték meg a Török-ház egykori pincéjét és lakórészét a 10 éve működő Alsóörsi Képzőművészeti Egyesület tagjai.

Győrffy Árpád

A kiállítás rendezői szerint nem az volt nehéz, hogy kellő mennyiségű jó képet találjanak, hanem annak eldöntése, melyikeket hagyják ki a jók közül.

- Az elmúlt tíz év munkája és az itt kiállított képek mindegyike alapján nyugodtan merem vállalni kollégák és nagyközönség előtt, meg a csoport tagjai előtt is, hogy ennek a csoportnak én vagyok a művészeti vezetője, mondta Horváth Lajos, amikor a szombati megnyitó után a munkájáról és a csoportról kérdeztük.

A Pápáról Veszprémbe átszármazott festőművész az indulástól irányítja a csoportot. Mint mondta, általában 10-12 ember dolgozik a körben a hetente megtartott foglalkozásokon, az alapítók közül ma is nyolcan vannak. Néhányan közben elköltöztek, vagy más külső ok miatt távoztak, egy személytől váltak meg szakmai okok miatt.

- Többet akart, mint amire képes volt, ki akarta kerülni az alapokat, pedig alapok nélkül nem lehet építkezni. Egy széket, egy drapériát, egy koponyát vagy egy gipszfejet meg kell tudni rajzolni. Ami korábban kimaradt az életükből, azt itt pótolni kellett. Horváth Lajos szerint egy ilyen csoportnál a művészeti vezetőnek az is alapvető dolga, hogy megpróbálja jó irányba terelni a tagok szemléletét.

 

A több képpel szereplő Kosztolányi Rózsa az egyik alkotótárs, Frank Szabó Sándor Kisalföldi táj című képe előtt (Fotó: Győrffy Árpád)



- Az olcsó, könnyű dolgoktól az igazi művészet felé kell irányítani őket, ebben segít a művészettörténet. Jól ismerik Michelangelót, Caravaggiot, de napjaink művészetét is. Azt várom, hogy mindenki tanulja meg mi volt régen, mi van most, és tanulja meg tisztelni az elődöket. Ha ez sikerül, akkor maga is komolyan áll a munkához, és a készségeit nem fogja giccses képek formájában kiélni.

Horváth Lajos szerint a művészeti vezetőnek arra is ügyelni kell, hogy a csoport tagjainak legyen sikerélménye. De nem minden áron. - Ha úgy látom, hogy valahol megakadt, akkor át kell segítenem ezen a helyzeten. Mert ha úgy marad, akkor begörcsöl és nem tud kimenni ebből. De a segítés nem lehet a rossz elfogadása. Itt nincs udvariaskodás, őszintén ki kell mondani a véleményünket.

Csak így tudunk előrelépni, és végső soron csak így tudjuk tisztelni egymást. Szerencsére el is várják az őszinteséget tőlem és a társaiktól is. Beszélgetésünk közben odajött egy hat év körüli kislány - mint kiderült, az egyik tag gyermeke. Nagy komolyan odaszólt a "Mesternek".

- Holnap én is jövök. Csendéletet akarok festeni asztallal, egy nagy koponyával, meg gyertyával... Úgy tűnik, lesz jelentkező a következő tíz évre is.




 


A szombati megnyitón Hebling Zsolt polgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Bidigáné Zicher Márta, Fenyvesi Julianna, Frank Szabó Sándor, Imréné Pítrok Éva, Keskeny Ildikó, Kiss Attila, Kosztolányi Rózsa, Nagy Ágota, Németh Erika, Romwalter Mária és Szekeres Zsófi képeit. A tízéves munkát a szavak mellett emlékplakettel köszönte meg. Egy-egy szál virággal fejezte ki a közönség háláját és elismerését a csoport tagjainak és az indulásnál egykor bábáskodó Várady Szabó Viktóriának. A kiállítást július 11-ig lehet megnézni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!