Selyemgém a tavirózsán

Teljesen másként viselkednek a madarak, ha a partról figyeljük őket, és másként, ha lomhán elsiklik mellettük egy kenu. Ilyenkor az embert nem veszélyforrásnak vélik, mint máskor. De gondoljunk csak a lóháton elhaladóra vagy a szántó traktorban ülő emberre, körülötte vígan szedegetnek a gólyák, varjak.

Sok helyen kenuztunk már, a Sió csendes csatornáján, a szeszélyes és vad kanyarokkal tűzdelt Rábán, a Gemenc sulyommal és rucaörömmel teli csendes holtágaiban, a Balatonon a Zala torkolatánál (megjegyzem: nagy tavunk ilyen lehetett száz évvel ezelőtt) és legutóbb a Zalán a Kis-Balatonnál. Természetesen ámulatba ejt ilyenkor a vízinövények kavalkádja: a kolokán, a békatutaj, a békalencsék és vízidara, és még hosszan sorolhatnám. A kenu mellett pár méterre felrepülő madarak a legszebbek. Közéjük tartozik egy hazánkban csak szórványosan előforduló faj, a selyemgém (Ardeola ralloides).

A Zala kis-balatoni részén zsákmányra vár a ritka selyemgém (Fotó: ifj. Vasuta Gábor)

Megyénkben e madárfajjal még nem találkoztam, ha látni szeretném, elutazom a szomszédos Zalába, és itt, a Kis-Balatonnál élvezhetem a vele való találkozást. Előszeretettel tartózkodik az úszó vízinövényeken a sárga virágú vízitök és a hófehér virágú tavirózsák nagy levelein, ahol zsákmányra les. Főként rovarokkal táplálkozik, de nem veti meg a rákokat, apró halakat, békákat, férgeket és puhatestűeket. Hazánkban a Hortobágyon, a Tisza árterei mentén, a Körösök mentén és a Kiskunságban vannak kisebb költőtelepei, a Dunántúlon már igen ritka.

Nyugat-Európa sok országából eltűnt, így a madarászturizmussal foglalkozó cégek kívánságlistáján mindig szerepel.

Legnagyobb számban, Oroszországban és Romániában költ.