Hírek

2013.10.25. 10:11

Az operett, az operett

A színháznak annyi embernek kell megfelelni, hogy kötelező a könnyebb műfajt is szolgálni. Ennek jegyében tűzte műsorára A víg özvegyet a Petőfi Színház és profi munkát végzett a társulat a zenekarral együtt Szinetár Miklós értékőrző rendezésében, Oberfrank Péter karmester rugalmas irányításával.

Bartuc Gabriella

Bár Kosztolányi leszólta annakidején Lehár operettjét, azért el kell ismerni, tehetséges zeneszerző volt, olyan fülbemászó dallamokat komponált, hogy az ember, még ha megpróbálja is, nem tudja kivonni magát vérpezsdítő muzsikája hatása alól. Azon vettem észre magam én is, hogy ütemesen verem a tenyerem. Mert nagy ünneplésvolt kedden este a színházban, sok nyíltszíni taps, elismerő füttyögés. A mellettem ülő néző a színészekkel dúdolta az operett slágereit és a Vilja-dalra, ahogy kell, kicsordultak az első könnycseppek. Nem véletlenül, hiszen Halas Adelaida Glavari Hanna szerepében szívvel-lélekkel énekelt.

Egyébként, A víg özvegy librettója bájos mese, avagy tömény giccs, a montenegrói gróf Danilo Danilovics és az érdekházassága folytán egy csapásra meggazdagodott, szalonképessé vált széplány, azaz vígözvegy Glavari Hanna szerelmének története. A figurák és a szituációk tényleg sablonosak, a poénok elég szakállasak. Mégis, a színészek képesek életet vinni ebbe az egészbe. Most is, sokadszorra bebizonyosodott, hogy az éneklés, a zene nem olyan nagy probléma számukra, még Tóth Loon (Cascada) is megbirkózik vele, közben amennyire lehet, egyéníti a szerepét.



Szeles József elemében van Gróf Daniló Danilovicsként. Mintha rászabták volna a figurát, született operett színész, fess, játéka diszkrét, teljesen feloldódik az éneklésben, abszolút meggyőző. Halas Adelaida Glavari Hannája igazi meglepetés, magával ragadóan markáns, árnyaltan rajzolja meg a szerelmes nőt. Szilágyi Tibornak (Zéta Mirko nagykövet) elég megjelenni a színpadon és már a habitusával uralkodik, kétség nem fér hozzá, hogy egy számmal nagyobb egyéniség mindenkinél. Gál Gabi (Valencianne) és Kóbor Tamás (Camille de Rosillon) vérprofik, hangjuk csillogó, könnyed, éneklésük kifejező.

A kisebb szerepekben Kőrösi Csaba (Nyegus), Máté P. Gábor (Kromov), Csarnóy Zsuzsanna (Olga), Dominek Anna (Sylviane), Módri Györgyi (Praskovia) és a többiek hatásosak, sűrűn megnevettetik a közönséget.  És a tánckar fergeteges, én Zsár Melinda és Bokor Attila szólótáncával láttam az előadást s elmondhatom, nagyon dinamikusak, adott keretek között, amennyire lehet, felszabadultak, kerülik a sablonokat. Ugyanez nem mondható el a színpadképről, amire nincs más szó: rémes. Unalmas, giccses, kisszerű. Még akkor is, ha valami hasonló a fővárosban egyszer már kiszolgálta Szinetár Miklós rendezését. És végül a rendezésről: Szinetár Miklós közismerten nem kísérletező alkat, esze ágában sincs felforgatni az operettet. Bár az egyik nyilatkozatában utal rá, tulajdonképpen furcsán aktuálissá válik napjainkban ez a párizsi, montenegrói történet azzal, hogy egy eladósodott kis ország megmentése körül zajlik, amelynek tisztviselői mindenre képesek, hogy pénzt szerezzenek a szeretett hazának, még házasságközvetítésre is. Azonban ennyiben marad a dolog, a színpadon nincs semmi aktualizálás, legfeljebb szöveg szintjén némi halvány áthallás. A rendezés hagyományos, gördülékeny, van benne humor, emberség és sok profizmus. Szinetár hatalmas rutinjával sikerhez segíti a színészeket. Amit nagyon hálásan fogadott a kedd esti közönség.

A kritikus pedig ezúttal nem bánta, hogy a ruhatárban felejtette a szemüvegét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!