Hírek

2013.10.21. 20:18

Érezniük kell a szeretetet

A látás a legfontosabb érzékszervünk. De ha a látássérült ember érezheti a társadalom szeretetét, az emberek megértését, az egy második fehér bot lehet az életükben.

Varga Domokos Péter

Némedi Lajos, a megyeszékhely alpolgármestere köszöntötte ezekkel a szavakkal a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete veszprémi kistérségi körzeti csoportjának rendezvényére érkezetteket. Az eseményt a nemzetközi fehér bot napja alkalmából tartották. Bevezetésként az egyik sorstársuk, Pány-Bocsánczi Csaba gitározott és énekelt. A megjelenteket köszöntötte Németh Attila, kistérségi körzeti vezető és Csehné Huszics Márta, a megyei egyesület elnöke.



Utóbbi megköszönte azoknak a segítségét, akik kiemelten támogatták őket, Veszprém Megyei Látássérültekért-emlékplakettet adott át a megyei könyvtár igazgatójának, Pálmann Juditnak és az egyik civil önkéntesüknek, Krepsz Istvánnénak. A Lions klub elnöke, Leitold László a rendezvényen adta át 100 ezer forint támogatásukat.

Az eseménynek helyet adó Kossuth utcai irodaház aulájában a délután folyamán úgynevezett érzékenyítő programot tartottak, azaz a vakok életét megkönnyítő eszközöketmutattak be az érdeklődőknek. Itt mondta el lapunkanak Nagy István, hogy örökletes betegség miatt, 26 évesen veszítette el a látását, retinitis pigmentosában szenved. Esztergályosként végzett, hivatásos jogosítványt is szerzett, még katona is volt egy évig. Azt mondja, ha sóhajtozna, hogy beteg, semmi esélye sem lenne az életre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!