Hírek

2013.10.07. 10:15

Folytatódik a városfejlesztés Veszprémben

Két, összesen közel 1,9 milliárd forintos pályázati támogatásnak köszönhetően megújul a veszprémi Jutasi lakótelep egy része. Minderről Brányi Mária alpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján számolt be.

Tremmer Tamás

Térben és időben is egymáshoz kapcsolódóan, a közbeszerzési eljárások kiírásával napokon belül újabb, a város életében szintén meghatározó beruházás sorozat kezdődik. A belvárost követően ezúttal a Jutasi úti lakótelepen várhatóak látványos fejlesztések, tájékoztatott Brányi Mária.

Az alpolgármester kifejtette, a 685 millió forint támogatottságú Agóra projekt, és az 1,2 milliárd forint pályázati pénzt hozó Smaragdváros projekt „metszéspontja” a városi művelődési központ (volt Hemo épülete), amely kétharmad részben előbbi, egyharmad részben pedig utóbbi projektnek köszönhetően újul meg. A teljesen korszerűsített épület a beruházást követően multifunkcionális közösségi központtá válik, amelyben a művelődési központ mellett tényleges otthonra lel a Kabóca Bábszínház, s szélesre tárják a kaput a civil szervezetek előtt is.

A program keretében Ringató úti körzeti óvodát teljesen átépítik, itt a jövőben 12 csoportnak tudnak helyet biztosítani.  Konzorciumi partnerek bevonásával felújítják a Haszkovó út 12., 16., 18., illetve a Munkácsy utca 2. számú épületeket, valamint átalakítják a Haszkovó 18. előtti kereskedelmi és szolgáltató egységet. Nagyobb és látványosabb közterületi fejlesztéseket a Kálvin János Parkban, az Erdei Kuckó tagóvoda területén, a Halle utca 7. mellett, valamint a Táborállás Park területén terveznek.

Brányi Mária hangsúlyozta, a közbeszerzési eljárások kiírását követően a tényleges munka jövő tavasszal megkezdődik. Mindkét projekt munkálataival szeretnének az év végéig elkészülni, a pályázat zárását 2015. tavaszára tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!