Hírek

2013.10.04. 12:50

Molnár Endre hajóskapitány ezer és egy története a Balatonról

A tíz éve vásárolt legnagyobb balatoni hajónk, a Szent Miklós kalandos körülmények között érkezett 2005-ben a tóra. Kapitánya, Molnár Endre, aki fiatalon a tengereken is szolgált, különös történetekről mesélt.

Mátételki András

A 41,5 méter hosszú, közel 10 méter széles, ezer lóerős, három emelet magas, 550 személyes hajó a nyári főszezonban, júliusban és augusztusban, menetrend szerint járt Siófok–Tihany–Balatonfüred között reggeltől estig. Így tett meg naponta 120 kilométert. Késő este diszkóhajóként szelte a habokat. Tavasszal és ősszel rendezvényhajóként fut ki a nyílt vízre. Még jó pár évvel ezelőtt ilyen nagyságú hajókon tizenketten, ma már csak négyen szolgálnak, így aztán mindenkinek kell értenie a beosztásától függő hajós és műszaki feladatokhoz.

De hogy is került a Szent Miklós a Balatonra? A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 2003-ban saját pénzén egymillió euróért vásárolta az akkor kétéves hajót Törökországban. Az alacsony vízállás miatt nem tudták felhozni a Sió-csatornán, ezért két éven át a Dunán szolgált rendezvényhajóként balatoni személyzettel. Amikor 2005-ben a Balaton vízállása lehetővé tette a csatorna megnyitását, a vállalat megkezdte a hajó felkészítését, illetve a növényekkel sűrűn benőtt csatorna kitisztítását. Igen ám, de mivel a Szent Miklós (a tengerészek és a vízen utazók védőszentjéről kapta a nevét) majdnem tíz méter magas, azért, hogy a Sió hídjai alatt elférjen, vízszintesen félbe kellett vágni, mint egy tortát.

Két nap alatt tették meg a 120 kilométeres utat. „Hazaérkezés” után fél évig tartott a hajó átépítése, hogy a balatoni viszonyoknak megfeleljen. A közreműködő szakemberek és a külső segítők neve (köztük a kapitány feleségéé) ott szerepel a gépházban elhelyezett táblán.

A Szent Miklós, a Balaton legnagyobb hajója (Fotó: Mátételki András)

Az Iregszemcséről származó, rendkívül határozott fellépésű kapitánynak (hivatalosan gépüzemvezető-hajóparancsnok) általános iskolai tanára, Lovász László sokat mesélt tengerész bátyjáról. Ilyenkor a forrófejű fiú fantáziája meglódult... Valójában akkor döntötte el, hogy hajós lesz.

Budapesten elvégezte a Lékai János Hajózási Szakközépiskolát. A sikertelen főiskolai felvétel után egyből hajózni kezdett. Évtizedek alatt számtalan iskola és tanfolyam elvégzésével eljutott a szakma csúcsára, sőt ma már oktat is. Vállalaton belül és kívül képzi a szakma utánpótlását.

Megjegyzem neki, még soha nem láttam női kapitányt a vizeken. Dalmát mondással válaszol: „Hajóra nőt ne hozz, lázadást, zendülést okoz!” Mint egy börtönben, mi úgy vagyunk összezárva heteken, a tengereken hónapokon át, magyarázza. A dolog prózaibb része: egy idő után kialakul a legénység között a nőért vagy a nő figyelméért való küzdelem, ami összeveszésbe torkollik. Volt rá példa bőségesen. A rendet és a fegyelmet mindenáron fenn kell tartani, ezért a hajón nincs demokrácia, vallja, mivel az egyszemélyi felelősség a kapitányé. (Az egyik veszprémi szállodában szakácsként dolgozó felesége, Tünde is csak három napot tölthet a fedélzeten – hiába főz finomakat a legénységnek.)

– Sok gondunk van a Balatonon az utasokkal, mert szabadságuk alatt elengedik magukat, fegyelmezetlenek – mondja a 45 éves, Veszprémben élő Molnár Endre, aki szabadidejében – leginkább télen – rengeteget olvas, prózát és verseket, s rajong a klasszikus festőink remekműveiért.

– Soha nem felejtem el, amikor 1987-ben a badacsonyi kikötőben, beszállás közben, egy kisfiú átbújt a lánckorláton, és beesett a betonfal és a Badacsony katamarán közé. Mire „eltoltuk” a parttól a 200 tonnás testet, s felhoztuk a gyereket a mélyből, már nem élt. Tavaly egy apa a karján ülő gyerekével lépett ki a partra – nem használta a hidat –, akkor elöntött a düh: hogy lehet valaki ilyen felelőtlen?! Nálunk nincs olyan, hogy bárki is balhéból beugrik a vízbe, mert a fiúk vigyáznak a rendre. Viszont már többször mentettünk ki embereket a hullámok közül. Volt, hogy két kábítószeres legény vágott neki éjjel a túlsó partnak Csopakról. Ha társához öt perccel később érünk, már nem a mentőket kellett volna hívnunk... Talán két éve történt, amikor négy vitorlásversenyző nő „bent ragadt” a viharban, a másfél-kétméteres hullámok között. Ráadásul egyiküket elsodorták a hullámok, de sikerült megtalálnunk. A mai napig nem értem, hogy miért nem kértek segítséget a vízi rendőrségtől mobiltelefonon.

- Viszont amikor Füreden a kimentett hölgyet átadtam a hatóságnak, bennünket – bármennyire is hihetetlenül hangzik –, a rendőrök megszondáztak! Az újgazdag milliomosokról meg jobb nem beszélni! Ahogy az országúton közlekednek luxusautójukkal, úgy viselkednek a 60–70 milliós vitorlásaikkal is. Egyikük például a kikötő bejáratánál horgonyzott le. Hiába adtam le az igazi hajósok által jól ismert, szabályszerű hangjelzéseket, nem mozdult. Na, akkor a hangosbeszélőn keresztül nyomdafestéket nem tűrő szavakkal küldtem el a hajónk elől – abból aztán végre értett. Nem ő volt az egyetlen ilyen „hajós”, aki semmibe vette a szabályokat, s azt hitte, övé az egész Balaton.

- Siófoknál öt évvel ezelőtt éjszaka, viharos szélben szabálytalanul – kivilágítatlanul! – jött be a kikötőbe egy vitorlás. Vészmanővert alkalmaztam, amivel sikerült elkerülnöm az ütközést, de ezzel veszélybe sodortam a saját hajónkat és a kikötőben álló többi vitorlást, amelyek ripityára törhettek volna. A Somogy megyében lezajlott nyomozás végeredménye számomra lesújtó volt: a bizonyára jó kapcsolatokkal rendelkező illetőt – aki minden közlekedési szabályt megsértett – nem bűncselekmény miatt vonták felelősségre, hanem megúszta egyszerű szabálysértéssel.

A legbalhésabb időszak a '80-as évek végére tehető, amikor a Badacsonyban beivott társaságok – sok volt köztük az NDK-s – a hajón folytatták a duhajkodást: sokszor tömegverekedések alakultak ki, amiket próbált megakadályozni a személyzet. Vesztésre állt az, aki Molnár Endrére, akkor még, mint gépkezelőre támadt, ő ugyanis fiatalabb korában bokszolt. Volt, hogy az erősen ittas legények a rendőr kezéből kicsavarták a gumibotot, máskor leütötték a hajó kapitányát a parton. Az annak idején heves természetű Molnár Endre gyorsan lépett: lecsapta a támadót. Egy idő után a készenléti rendőrség várta az utasokat mindkét oldalon.

Manapság nincsenek ilyen verekedések a hajón, de olyan már volt, hogy a diszkóra érkező zsebeseket „meggyőzték”, hogy nagy ívben kerüljék el a Szent Miklóst.

Sok mindent tudna mesélni a hajó parancsnoka a diszkóra érkezőkről is, bár alapvetően nincs gond velük, már csak azért sem, mert nem csak fiatalok ropják a táncot a fedélzeten. Takarítás közben azért néha előkerülnek a vécékből drogpirulák... Minderről saját szemével győződött meg, ugyanis, bármennyire is furcsán hangzik, kizárólag ő teszi rendbe a mellékhelyiségeket, amelyek falait nemegyszer fekáliával kenik össze – a női „szakasz” szokott a mocskosabb lenni... Azt vallja, hogy a hajó „tükre” a mosdó, ennek alapján ítélik meg az utasok az összes körülményt.

Mosolyogva mesélte, hogy évekkel ezelőtt egy júliusi reggelen, amikor egy szál rövidnadrágban pucolta a mosdót, felszólt a partról egy idős hölgy, s a menetrend után érdeklődött. Férje leintette: „Ne őt kérdezd, az csak egy klozetpucoló, utolsó ember.” Egy órával később, amikor megkezdődött a beszállás, az asszony kezében megállt a fagylalt, hiszen akkor már Molnár Endre négy aranysávval díszített kapitányi egyenruhában lépett ki a kormányállásból. A mosdók kizárólagos tisztításával kapcsolatban hozzátette: ha ő elvégzi a legalantasabb munkát, a srácok bármit megcsinálnak az utasítására. Történelmi személyiségekre hivatkozva megjegyezte: jó példával a „sereg” élére kell állni.

Molnár Endre tíz éve vezeti a Szent Miklóst, ugyanakkor fiatalabb korában a tengereken is hajózott (Fotó: Mátételki András)

A Balaton élő tó, magyarázza, a szél hatására, hasonlóan a tengerekhez, kialakul a hullámzás, a víztükör-kilendülés – ez utóbbi hatására megindul az áramlás. A viszonylagos kis vízmélység miatt az áramlás magával hordja a mederfenék anyagát: az északi oldalon iszapot, a délin homokot, valamint márgát visz magával. Ezek ott rakódnak le főként, ahol a legkisebb az áramlás, vagy akadályba ütköznek. Mind-ezek egyenetlenül történnek, ami különösen a kikötők bejáratánál veszélyezteti a hajózást.

Sajnos a mederkotrás korántsem úgy zajlik, mint az előző rendszerben, teszi hozzá. Akkor külön vállalat szakosodott a Balaton karbantartására. A rendszerváltás után megszüntették ezt a céget, és a lecsökkentett gépparkot átadták a Bahartnak. Az állam többé nem támogatta a meder kotrását, ráadásul a mindenbe beleavatkozó környezetvédelmisek kitalálták, hogy a meder anyaga veszélyes hulladéknak minősül kiemelés után, ezért nem engedélyeznek sehol lerakóhelyeket a parton.

Adódik a kérdés: az elmúlt évtizedekben ez nem volt gond? Ha lett volna, a tihanyi limnológiai intézet bizonyára megkongatta volna a vészharangot. Tavaly, illetve idén a vállalat kotorhatott a MÁV jóvoltából, iszappal és homokkal megerősítették a Kenese és Fűzfő közötti vasúti töltést. De mi lesz jövőre?! Közben a Zala folyó folyamatosan tölti fel hordalékával a tavat...

– Kevés közöttünk a nyugdíjas, hiszen a stressz felőrli az embereket. Akárcsak más közlekedési szakmában, nálunk is többen a pohár után nyúlnak. Én sportolással próbálom levezetni a feszültséget, de így is sokszor nyugtalanul alszom. Szeretem ennek a férfias szakmának az állandó kihívásait, ugyanis kun vér csörgedezik az ereimben. A hajós legyen elhivatott, tudjon alkalmazkodni, lemondani dolgokról, s mindig tanuljon, hiszen sosem lehet tudni, milyen váratlan, rendkívüli döntés elé kerül a vízen.

Molnár Endre (keresztneve férfiast jelent) 23 évesen került egy skót cég teherszállító hajójára. Négy év alatt bejárta a földet – Ausztráliát és Japánt kivéve –, ahol a csodálatos tájak mellett megtapasztalta a legmélyebb nyomort is például Afrikában. A több tízezer tonnás áruszállítón matrózként, gépkezelőként és kormányos-matrózként dolgozott. A 18–25 tagú személyzet szállított szenet, gabonát, élelmiszert, gépalkatrészt és fegyvert is. Kerültek háborús övezetbe, ahol szemük láttára a legbrutálisabb módon gyilkoltak meg embereket. Azt mondja, onnan nézve nagyon jó volt magyarnak lenni, nyugodt hazában élni. Ami a Rejtő-könyveket illeti, szép mesék, de a valóság egészen más, amikor 20 méteres hullámok dobálják a nehezen irányítható hajót.

„Aki tengerész lesz, hinni fog Istenben. Amikor az Indiai-óceánon elkapott bennünket a tájfun, és megrongálta a hajónkat, mindenki imádkozott. Felkészültünk a halálra.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!