Hírek

2013.11.12. 13:25

Gyarapodott a közösség

Küngös - Ünnepi szentmise keretében szentelték fel az Árpád-házi Szent Kinga templomot, amit tíz év után készült el főként önzetlen adományozók anyagi segítségével.

Halmos György

– Nekünk is szeretnünk kell a kőből készült templomot, itt van meg az a légkör, erőtér, illetve atmoszféra, amelyben az egyébként mindenütt jelen lévő Isten közelségét jobban át tudjuk élni – mondta dr. Márfi Gyula veszprémi érsek.

Beszélt arról, hogy vannak olyan helyek, ahol nincsen „térerő”; a templomban viszont mindig van; ha készülékeinket, lelkünket helyesen állítjuk be, akkor megérezhetjük Isten közelségét – fogalmazott az érsek.

– Számunkra a kőből épült templom akkor lesz Isten háza, ha abban jelen van kenyér és bor színe alatt Isten fia, Krisztus. Az a küldetésünk, hogy „mobil templomként” elvigyük az ünnepnek, a vasárnapnak az üzenetét a hétköznapi embernek, aki nem is tudja, mi az, hogy ünnep, vasárnap. Maga a közösség is Isten temploma, méghozzá élő kövekből felépült templom, amelynek fundanentuma, egyben záróköve maga Jézus Krisztus.

A templomban a két mellékoltárt Szent Norbert és Szent Benedek tiszteletére állították fel, ezeket az ünnepi szentmise keretében dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei prépost apát áldotta meg.



A templom építése még 2003-ban kezdődött, Beke Zsolt esperes-plébános kezdeményezésére. Azóta az építkezés többségében adományokból valósult meg.

A főoltár képeit Felhősi István festőművész alkotta, a tabernákulum pedig Nesó Sándor fafaragó művész alkotása. A szombati felszentelésen a környékbeli polgármesterek mellett részt vett dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Hegyi László, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke, valamint Buskó András, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese.



Az országban negyedik helyszínként a Szent Kinga-templom gazdagodott a névadó ereklyéjével, amit március elején helyeztek el és áldottak meg. IV. Béla lánya, Árpád-házi Szent Kinga ereklyéjét Küngösre a lengyelországi Ószandecből hozták, ahová Kinga V. Boleszláv fejedelem, férjének halála után vonult vissza. Kinga klarissza apácaként 1292. július 24-én halt meg, 1690-ben avatták boldoggá, 1999-ben szentté. Szent Kinga Lengyelország és Litvánia védőszentje.

 

 

 

Szabó Gergely polgármester elmondta, hogy a templom felszentelése a történelmi gyökerekhez való visszanyúlást jelenti. Hozzátette, hogy a településen élő hívők és nem hívők számára egyaránt fontos. Egy embereként kiálltak a templom mellett, mindenki a szívügyének tekintette. Az önkormányzat az építkezés költségeihez kétmillió forinttal járult hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!