Hírek

2013.12.12. 23:08

Staféta Lakatos Lászlóval

Hegyeshalmi László azt kérdezte dr. Lakatos Lászlótól, a megyei kórház belgyógyászati osztályának vezetőjétől, hogy miképpen őrizzük meg egészségünket.

Mátételki András

- Az utóbbi 20-25 évben nőtt az emberek átlagéletkora - ez nőknél 77 év körül van, a férfiaknál több mint 70 év -, mert sokan odafigyelnek az életmódjukra, mások viszont nem, ami nem köthető csakis a szociális helyzetükhöz.  Csökkent a dohányzók száma, ami nem igaz a fiatalokra. Pedig a „füstölgők" 8-10 évvel kevesebbet élnek. A túlsúlyos embereknél csak 40-50 éves koruk után jönnek elő a különböző bajok a magas vérnyomástól a cukorbetegségen át a veseelégtelenségig. Sok minden fejben dől el, így hát a gyógyításban komoly szerepe van a lelki tényezőknek. Alapesetben 90 évig van esélyünk élni, mégis külső és belső okok miatt rövidül az életünk. A civil társadalomnak össze kellene fognia, hogy jó minőségű és ne műanyag ételeket együnk - húsz éve még nem így volt -, de hangsúlyozom, fontos az egyén felelőssége. Nem lehet kampányszerűen egészségesen élni, a legfontosabb alapelveket célszerű folyamatosan betartani.

A főorvos hozzátette, fontos a rendszeres mozgás, s ne higgyünk a sokféle ételkiegészítőkben, valamint ne tömjük magunkba a vitaminokat, hanem együnk változatosan.

Lakatos László azt kérdezi dr. Páll Zoltán sportorvostól, hogy milyen a tizenévesek egészségi állapota, edzettsége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!