Hírek

2014.03.26. 11:59

Kiabált az idős párral a banki behajtó

Olaszfalu - Kiabált velünk a férfi, aki a bank behajtójának nevezte magát, míg sírva könyörögtünk neki, ne vigye el az autónkat! Azt is mondta: ne adjuk fel a tartozást, mert úgyis elviszi az autót! - ezzel hívott fel minket sírva, összeomolva Gondosné Gál Anna, Olaszfaluból. A nyugdíjas asszonyt otthonában megkerestük, rettegve várta a behajtót.

Kovács Erika

Lízingszerződést kötöttünk 3,3 millió forintról egy veszprémi autószalonnal, arra az autóra, amit kiválasztottunk 2006-ban. A cég nevében egy fiatalember írta alá a szerződést akkor – teszi elém a papírt az asszony. Elmondja: azt nem is tudtuk, mert nem mondták nekünk, hogy valójában lízingszerződést kötöttünk, ami sokkal később derült csak ki. Az autót egyébként kizárólag munkába járás miatt vettük meg.

Kezdetben havonta közel 33 ezer forintot fizettünk, ma sem fizetünk ennél sokkal többet, mert időközben kértük a szerződésmódosítást a futamidő meghosszabbításáról.

 

Éveken át rendesen fizettük a törlesztést, de élethelyzetünk miatt fizetési nehézségünk adódott tavaly, amikor májusban, júliusban és augusztusban nem tudtuk befizetni a pénzt, de szeptemberben utaltunk duplán, azaz 87 ezer forintot, októbertől ismét rendesen fizetjük a törlesztést. Láttuk, hogy van még tartozásunk, ezért januárban feladtunk 68 ezer forintot, és ekkor tudomásunk szerint még 39 ezer forinttal tartoztunk. A napokban amikor megjött a nyugdíjunk, március 25-én, kedden 80 ezer forintot adtunk fel. Még februárban felhívott a bank képviseletében egy férfi, aki azt mondta, hogy ő a bank behajtója, és közölte, hogy 140 ezer forint tartozásunk van még. Ezt a dokumentumjainkból nem láttuk, de elfogadtuk, amit mondott. Tegnap a férfi ismét felhívott, mondta, hogy jön az autóért ma, már elintézte az ehhez szükséges papírokat. Mondtam neki, hogy 140 ezret nem tudom kifizetni, de feladok belőle 80 ezer forintot, amit fel is adtam, amire ő kiabálva azt közölte: felesleges, ne adjam fel, mert ő mindenképpen jön az autóért, és elviszi azt, nem érdekli a mi problémánk. Idős létünkre velem és a férjemmel is végig türelmetlenül és kiabálva beszélt, ami egész életünkben még soha nem történt meg velünk. Mondtam neki, hogy miért késtem a fizetéssel, de ezt most pótolom, erre azt mondta, ez nem az ő problémája, és a pénzt jobb, ha fel sem adom! – panaszolja remegve Anna asszony, hozzátéve: a bankkal is próbált beszélni, hogy ne vigyék el az autót, mire azt mondta neki egy nő, hogy menjek a behajtóhoz, őt az ügy már nem érdekli.

A férfit mi is felhívtuk, azt szerettük volna megkérdezni tőle, hogy miért kiabált az idős párral, és miért mondta nekik, hogy ne adják fel a pénzt, mire azt mondta rendkívül indulatosan, türelmetlenül, kiabálva: „mi közöm van ehhez az egészhez,  miért hívom fel, ne firtassam, hogy ő kicsoda, egyébként sem beszél az ügyről a banktitok miatt, és kinyomta a telefont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!