Hírek

2014.06.26. 15:19

Dr. Navracsics Tibor - A kistelepülésen élőknek is részesülniük kell a fejlesztésekből

Úrkút - A megújult szennyvízelvezetés beruházásnak záróünnepségén dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy a kistelepülésen élőknek is részesülniük kell a fejlesztésekből.

Tóth B. Zsuzsa

- A kormány célja, hogy olyan rendszert hozzunk létre, amely kiegyenlíti a különbségeket. Az Európa uniós források tekintetében arra is figyeltünk, hogy az infrasruktúrális fejlesztések során a falvak is olyan beruházásokat hajthassunk végre, amelyek csökkentik a települések közti különbségeket. Erre látunk példát Úrkúton is, ahol érezhetően javulnak az életkörülmények a beruházás megvalósításával.

Dr. Navracsics Tibor szerint a kistelepüléseknek is részesülniük kell a fejlesztésekből Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Jelentős lépés ez, miközben tudjuk, hogy több ilyen kell ahhoz, hogy az itt élők érezzék, hogy a nagyvárosokban élőkkel egynenlő színvonalban van részük. Több, mint félszáz család számára biztosíthattuk most ezt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter és hozzátette, hogy nem volt egyszerű a kivitelezés. Ezt erősítette meg beszédében Fülöp Zoltánné polgármester is.

Úrkúton átadták a megújult szennyvízcsatorna rendszert. A képen Fülöp Zoltánné polgármester ismerteti a beruházás részleteit
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Mint elmondta, hogy ugyan hatvan százalékban már csatornázott volt a település, az új vezeték mellett a korábban már kiépült de mára elavult vezeték korszerűsítésre, cserére szorult. Így 651 házi bekötés készült el az 528 milliós támogatás és 16 százalékos önerő mellett. Mintegy 11 kilométer hosszan építettek ki új csatorna hálózatot, valamint új szennyvíz tisztító telep is készült. A fejlesztés eredményeképpen a községben megszűnnek a gyakori szennyvíztisztítással járó kellemetlenségek, csatornázott lett az egész település. A projekt a térség és vízgyűjtő területe környezetvédelmi és ökológiai védelmét szintén szolgálja. A kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatója, Vörös László a kivitelezés részleteit ismertette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!