Hírek

2014.08.21. 16:50

Felüljárót adtak át Hajmáskérnél

Hajmáskér - Ideiglenesen forgalomba helyezték a hajmáskéri csomópont új felüljáróját, ami az alatta levő négy kilométeres, kétszer négysávos szakasszal együtt 3,2 milliárd forintba kerül.

Kovács Erika

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki átadón a biztonságot és a gazdasági előnyöket emelte ki a beruházás kapcsán. - Több mint egy évtizedes álom vált valóra a híd átadásával - mondta a miniszter. Hozzátette: a megújult 8-as út biztonságos, korszerű, tehermentesítő útvonal az autópályák között, a felüljáró pedig a hétköznapok miatt nagyon fontos a térségben, mert a 8-as útra korábban balra nagy ívben felhajtani életveszélyes volt. A 8-as út korszerűsítésével hazánk kapcsolódik az európai gazdasági vérkeringéshez, összeköttetésbe kerül Ausztriával, Szlovéniával.

Elhangzott: Várpalotánál rövidesen megkezdődik az elkerülő építése, a következő átadás pedig az ösküi csomópont, és a veszprémi külső körgyűrű korszerűsítésekor várható. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője kiemelte: a mostani beruházás a 8-as út fejlesztésének első mérföldköve, mely 2013-ban kezdődött. A felüljáró forgalomba helyezését szakmai okok miatt nevezik ideiglenesnek, mert a híd alatti munkálatokat csak így tudják zökkenőmentes elvégezni: a Hajmáskér-Sóly közötti út korrekcióján dolgoznak még. Bikádi László sólyi polgármester koszorút helyezett el az átjárón, mert – mint mondta – 20 év alatt több mint kétszázan haltak meg a csomópontnál. Ezután ő kelt át elsőként a 43 méter hosszú, kétszer egysávos felüljárón, aminek végleges átadása idén ősszel várható. Az átadással megváltozott a forgalmi rend: Sóly felé Hajmáskér felől a felüljárón át lehet közlekedni. Új buszfordulót is kialakítottak a csomópont mindkét oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!