Hírek

2014.09.27. 12:01

Az újabb iszapömlés kizárt - Már a bauxitfeldolgozás is leállt Ajkán

A 2010. október 4-i vörösiszap katasztrófa több okból sem történhet meg újra: a Magyar Alumínium Zrt. a tragédiát követő fél éven belül szárazra cserélte a korábbi vizes technológiát, tavaly júliustól pedig a bauxitfeldolgozással is leálltak.

Tremmer Tamás

Csak egy hajszálon múlt, hogy a 2010. október 4-ei vörösiszap-katasztrófát követő háromhetes leállás után újra tudott indulni az ajkai timföldgyár. Ha ez nem így történik, még nagyobb a baj: 1150 ember közvetlenül, közvetve pedig további ezrek maradhattak volna munka és kenyér nélkül. Ugyanakkor a környéken élőknek megrendült a bizalmuk a gyárral szemben, s attól tartottak, hogy esetleg megismétlődhet a tragédia.

A MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai timföldgyára állami felügyelet alatt indult újra, ez is egyfajta garancia volt arra, hogy nem ismétlődhet meg a tragédia. A biztonságos működést a hatósági engedélyek is alátámasztották. Az újraindított termelés során keletkező vörösiszapot egy új, eddig még nem használt, de a szükséges engedélyekkel rendelkező tározóba fejtették.

A katasztrófát követően az újraindulás mellett a technológiaváltás szükségessége is felmerült. A régi technológia szerint a vörösiszap tározókba való kijuttatása úgynevezett retúrvízzel (lúgos folyadékkal) történt. 25 évvel ezelőtt a világban másfajta technológiát nem ismertek. Az új, a száraztechnológia eredményeként a vörösiszapból gyáron belül visszafordíthatatlanul csökkentik a lúgos folyadéktartalmat, az anyag földnedves marad.

A technológiaváltást négy hónap alatt megvalósították. A munka nagyságát és jelentőségét az is jól mutatja, hogy ez a váltás legalább másfél évet vesz igénybe, amiből majd egy év csak a tervezés maga! Mindez köszönhető annak, hogy technológiaváltásra maga a MAL is készült. 2008-ban 700 millió forintért vásároltak egy előszűrő rendszert, amit most kiegészítettek présszűrőkkel, így a tényleges technológiai átállás már „csak” 750 millió forintos beruházást igényelt. A zagytározóhoz kivezetett csöveket 2011. február 28-án levágták, a vörösiszapot pedig teherautóval szállították a tározókba. Mindez azt jelentette, hogy a 2010. októberihez hasonló katasztrófa többet nem következhet be!

A MAL Zrt-ét 2012 szeptemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítették. A MAL 2013. februárjában felszámolási eljárás alá került, az állami tulajdonú  Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. képviseletében a felszámolóbiztosi teendőket Szegőné Kemerle Judit látja el.

Lapunknak elmondta, a biztonságos és stabil működés megteremtése érdekében további fájdalmas lépések megtétele vált szükségessé. A MAL Zrt. a bauxit feldolgozásával kapcsolatban még 2008-ban készíttetett egy tanulmányt, hiszen már akkor látszott, a közgazdaságilag is feldolgozható magyar bauxit vagyon kimerül. A vörösiszap katasztrófát követően a menedzsment által elkészített és a finanszírozó bankoknak benyújtott reorganizációs programnak is ez volt a sarkalatos pontja.

A felszámolás elrendelését követően ők is megvizsgálták, a bauxit feldolgozása folytatható-e? Megállapították: a vörösiszap lerakásához szükséges engedélyek hiányoznak. Egyértelműen kiderült, a bauxit feldolgozás továbbvitelének nincs meg a reális engedélyezési háttere és a közgazdasági alapjai. Első ütemben – 2013. januárjában - bezárták a halimbai bauxitbányát. A következő lépés a bauxit feldolgozásának befejezése volt, erre 2013. július végén került sor. Ezzel egy hét évtizeden keresztül végzett technológia szűnt meg a városban. Ma még körülbelül 600 ezer tonna száraz vörösiszap van a gyár területén, melynek kiszállítását a bányakapitányság közbeszerzési eljárás alapján végezteti majd el. Ezt követően aztán valóban semmilyen formában nem kerülhet ki több vörösiszap a timföldgyárból. A teljesen ép tározók további megerősítése a felszámolási eljárás ideje alatt is folytatódott, az idén ez is végérvényesen befejeződik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!