Hírek

2015.05.15. 12:47

Izgalmas társasjáték a természetben, avagy húsz kilométernyi Balaton-felvidék szépsége, öröme és nehézsége

Sosem gondoltam, hogy ekkora örömet tud okozni egy cserjén libegő műanyag szalag, egy balatoni látkép, egy-egy eldugott pince, vagy ismerős templomtorony. Társasjáték a természetben, avagy bohókás, ám kemény bújócska felnőtteknek. Túráztunk, de nem akárhogy...

Horváth Gábor

– A húsz kilométeresre? Az kényelmes – nyugtázta a telefonba jelentkezésünket Bősz Imre, a Zöld Bakancs Klub vezetője, aki hangsúlyozta, szívesen látnak bennünket, de hitte is meg nem is, hogy valóban ott leszünk a vasárnap reggeli óbudavári rajthelyen.

Utóbbi csak a Vilmos-ház udvarán felállított kezdő és célállomáson derült ki, hiszen jól láthatóan kissé meglepődött, hogy ott sorakozunk az asztal mögött az inkább szabadidő-fitneszes, mint erdei túrás felszerelésünkben. Itt kell megjegyezni, hogy a túrázók ezen társasága speciális közeg, vannak ugyan hozzánk hasonló újoncok is, de a legtöbben „hétpróbás hegyi harcosok”. Ez leginkább a cipőn és vádlin látszik, de árulkodó a speciális hátizsák, valamint a térképnek szánt műanyag tok is.

A rajtnál Bősz Imre mutatta az irányt és az utat, amely a Balaton-felvidék egyik legszebb magaslatát, a Hegyes-tűt is érintette. (Fotó: Horváth Gábor)

A Zöld Bakancs Klub 1993 óta szervez természetjárásokat szerte a megyében. Mindent pontosan regisztrálnak, a veszprémi Mészáros András Eörs személyében az idei, 12. Óbudavári Túranapon indult el az egyesület fennállásának 12 ezredik (!) túrázója. A családias hangulatú eseményen résztvevők (közel kétszázan) egy, öt, tíz, húsz és 42 kilométer hosszú utak közül választhattak, de az ország legkisebb területű településén a világ legrövidebb túráját, a száz méteres „kirándulást” is lehetett teljesíteni. Mindenkinek járt az oklevél és a kitűző.

Visszatérve rajtunkhoz, Imre persze örült nekünk (is) és mivel, mondtuk, hogy teljesítmény túrán szüzek vagyunk, atyaian igyekezett a hónunk alá nyúlni. Öt perc alatt minden információt megkaptunk, virtuálisan végigvezetett minket az útvonalon, az összes lehetséges buktatóra felhívta a figyelmünket. Mi pedig rendesen bólogattunk, hiszen láttunk már erdőt, fát, rétet meg bokrot, aztán az első kétszáz méter után – egy elhibázott kanyar miatt – szégyenszemre vissza is kellett fordulnunk.

Az első pofon, a helyes út és a csodás óbudavári park megtalálása után magabiztosságunk méterről méterre hízott vissza, hiszen rájöttünk, hogy a kezünkben van a szent grál, azaz a szöveges itiner, a térkép ment is a zsákba. Bár tapasztalatom nincs, állítom, Bősz Imre útvonalleírása párját ritkítja: nem csak az irányt határozza meg, a sorok közé szellemes természeti és kulturális ismertetőt is fűz, nehogy lemaradjunk egy-egy bájos templomról, a négyszáz éves csertölgyről, vagy esetleg a környező bokrok alatti bazaltbombákról.

(Fotó: Horváth Gábor)

A térkép és az itiner mellett az is segít, hogy az út sok helyen ki van szalagozva, a bokrokon, fákon elhelyezett jelek felfedezése óriási örömet tud okozni. Mi azt is örömmel (de nem kárörömmel) nyugtáztuk, hogy sokszor a rutinosaknak sem egyértelmű, mi, merre, hány méter. A Hegyes-tű alatt egy kis csoportba olvadva bolyongtunk egy rövid ideig, izgalmas élmény volt megbeszélni tapasztalatainkat és együtt törni a fejünket a térkép felett.

A hegy alatti pecsételő ponton Pető Attila várta zsíros kenyérrel és itallal a túrázókat, akik többek között az impozáns-mesés Balaton-felvidéki pincék mellett haladtak el (Fotó: Horváth Gábor)

A teljesítménytúrázók, mint észleltük, kissé tudathasadt emberek. Volt, aki széles mosollyal az arcán rohant le a Hegyes-tű káprázatos magaslatáról, mondván, kegyetlenség ilyen helyeket útvonalba illeszteni. Nem bírt betelni a csodálatos látvánnyal, de a lába már vitte is tovább. Persze, hiszen a résztvevők időre mennek (van, aki fut), jogos, ez nem piknik és nem kirándulás. Utóbbi nekünk is kezdett leesni, már órák óta úton voltunk és táv fele még előttünk állt.

A kezdőt feltartja a szemkápráztató látvány, a profik már tudnak egyszerre nézelődni és haladni (Fotó: Horváth Gábor)

A túra itt válik a kedélyes, csacsogós nézelődésből igazi túrává. Izzad a tarkó, nyúlik a vádli, összerándul a comb. Az utolsó pecsételés és pihenő után elérkezett a holtpont is és amikor már úgy éreztük, finisben vagyunk, jött még egy emelkedő, kicsi, de Mount Everest érzetű domb, újabb kanyar, újabb mező, majd még egy utolsónak hitt erdősáv. A hajrában némi kétségbeesés, hogy rossz helyen vagyunk, aztán az édes megkönnyebbülés, meleg babgulyás és hideg óbudavári víz.

Egy udvar, egy tér, egy idő. Nehéz lábak és könnyű szívek, pulzusok, lélegzetek egymásra hangolódott ritmusa. Igazi és mély cél-élmény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!