Hírek

2015.08.07. 08:01

Borzalmas körülmények között élnek az állatok egy pétfürdői házban

Veszprém – Szörnyű állatkínzás történt egy pétfürdői házban – ezzel hívtak fel minket várpalotai állatvédők. A megyei főállatorvos a helyszínen csütörtökön nem talált erre utaló nyomot.

Kovács Erika

Sokan, közöttük több szomszéd állt már a ház körül, mikor kiérkeztünk csütörtökön délután, mert megtudták: az állatvédők arra kérték az illetékeseket, hogy nézzenek körül az asszony otthonában, ahol tudomásuk szerint borzalmas körülmények között élnek az állatok. Szabó Éva, a várpalotai Adj esélyt! civil állatvédő csoport és Kovács Istvánné, az Alex Állatvédő Egyesület vezetője a helyszínen azt mondta, előző este kint jártak az asszonynál, felajánlották neki, hogy segítenek rendbe tenni a házat meg az udvart, kitakarítanak és ennivalót hoznak az állatoknak, de az asszony ezt nem fogadta el.

Fucskár Zsuzsanna legszívesebben minden állaton segítene. Fotó: Kovács Erika

A ránézésre egyszerű házban, ahol több ablak betört, az állatvédők és a szomszédok tudomása szerint nincs se víz, se villany, az állatok, – köztük a kölykök is – csontot kapnak, amit az asszony a kertben is szétszór. Utóbbiról mi is meggyőződtünk.

A beszélgetés közben egyszer csak megérkezett az érintett, Fucskár Zsuzsanna, kezében súlyos szatyrokkal, melyek teli voltak csonttal, és kiabálva, káromkodva kért mindenkit távozásra. (A 60 éves, péti, diplomás hölgyről megtudtuk, hogy óvodában, iskolában dolgozott.)

Leitold József megyei főállatorvos a rendőrség segítségét kérte, hogy Török Tamás hatósági állatorvossal együtt bemehessenek a házba, akiket az asszony először a rendőrökkel sem akart beengedni. Aztán megenyhült, végül annyira megnyugodott, hogy lapunknak fotózni is engedte magát, és elmondta, azzal kezdődött minden, hogy bedobtak az udvarába kis állatokat, aztán egyszer csak azt vette észre, hogy legszívesebben minden állaton segítene, de erre sajnos nem képes.

A szomszédok azt állítják, tűrhetetlen, amit az asszony legalább tíz éve okoz nekik a rengeteg állattal.

Leitold József főállatorvos, miután a házból kijött, azt mondta, 6–8 kutyát és 8–10 macskát láttak odabent, de állatkínzás gyanúja nem merült fel, az állatok nem voltak betegek, sem soványak. Az asszony kérésére vizet is hozott nekik. Mivel az önkormányzat megtiltotta a kutyatartást az asszonynak, így az állatokat pénteken elvitetik a gyepmesterrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!