Hírek

2015.09.13. 16:37

Huszárok és mazsorettek a tihanyi szüreten

Tihany - A sárguló, hulló falevelek jelzik számunkra, eljött a szüreti időszak. Ebből persze a félsziget sem maradhat ki, ráadásul a Tihanyi Szüreti Napok évről évre látványosabb programsorozattal várják a látogatókat.

Kekk Sára

Minden év szeptemberében, 3-4 napon keresztül ünneplik a tihanyiak szőlőtermelő őseik hagyatékát. Ahogy más szőlész- borász vidékeken is szokás ilyenkor, a település minden tagja kiveszi a részét a szüreti mókából, melyet évről évre nagyobb érdeklődés kísér.

Idén már szeptember 10-én a Felnőtt Színjátszók előadásával, tihanyi borok kóstolójával és Tósoki Imre, Tihany polgármesterének nyitóbeszéde után Rakonczai Imre zenés műsorával kezdték volna meg a programsorozatot, de sajnos az időjárás közbeszólt, és nem csak a csütörtöki programot, de a pénteki utcabált is elmosta. Ettől függetlenül a többi kísérőrendezvényt, például Károly Éva festőművész kiállítását a Németh László Művelődési Ház tetőterében, a Mádl Ferenc téri kézműves foglalkozásokat, szüreti játszóházat és a többi gyerekprogramot vagy a Tihanyi Musical Stúdió szombati Rock and Roll műsorát szerencsére már nem zavarta meg semmi.

A szüreti napok leglátványosabb eseményi mégis a felvonulás, ahol a huszárokkal, csikósokkal teli menet a tihanyi asszonykórussal és rezesbandával kiegészülve végigvonul Tihany utcáin. A forgatagból a gyerekek sem maradhatnak ki, a szamárkordén, mely talán a legfeltűnőbb és legvidámabb része a menetnek, a tihanyi gyerkőcök tiri- tarka ruhákba öltözve végigbohóckodják a felvonulást. A legelső lovas hintón, a szokásoknak megfelelően a polgármester utazott, míg a kisbíró olyan hangerővel hirdette a falusi eseményeket, hogy azt még a Bencés Apátság előtt készülődő szervezők is hallották. A Borvirág Kamara Táncegyüttes egy rövid műsorral várta a felvonulókat a Kossuth utcán, akik már a település utcáit végigjárva is népdalokkal és a hegy levének fáradhatatlan kínálásával mulattatták a nézőket. Érdeklődőkből sem volt hiány, a menet útvonalán mozdulni sem lehetett a csikósokra és huszárokra váró kíváncsiskodók között.

A templom elé érve már várta a menetet Korzenszky Richárd tihanyi perjel, akinek a bor és kenyér áldása előtt rövid beszéddel köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, mekkora öröm számára, hogy ilyen kellemes, napsütötte délutánon tarthatják ezt a jeles eseményt, és külön öröm számára, hogy ennyi hagyományőrzőt köszönthet a felvonulók soraiban. Mint mondta, mindannyian felelősei és nem urai vagyunk ennek a világnak, mely az utóbbi időkben megtapasztalta a válsághelyzeteket, így örülnünk kell a szőlőnek és az idei termésnek. Beszéde után a 103. zsoltárból idézett, majd a jelenlévőkkel, közös imával kért áldást a termésre, abban bízva, hogy a garda fesztiválon már a helyi borászok kiváló borai mondhatnak imát és a jelenlévőkkel közösen elénekelték a Himnuszt. Ezzel tulajdonképpen a végéhez is ért a felvonulás, és kezdetét vette a Mádl Ferenc téren az egész estét betöltő mulatozás a Be-Jó Történelmi Táncegyüttessel és a Búgócsiga zenekarral.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!