Hírek

2015.11.16. 15:28

Az osztrák rendőrség indoklás nélkül büntette meg a magyarokat, később rájuk zárták az autószervizt is

Veszprém – Át kellett ugrani egy szerviz kapuját, hogy onnan kikerüljünk, a javításért nem kaptunk számlát, mindemellett egyéb nagy sérelem is ért minket Ausztriában – közölte A Naplóval Falticska Pál, aki barátjával, Horváth Zsolttal, az ismert balatonfüredi verklissel akart átutazni az országon.

Kovács Erika

– Barátomat, Horváth Zsoltot, a népszerű balatonfüredi verklist sokadszor, ismét meghívták egy nemzetközi verklis fesztiválra, ezúttal Dijonba. Engem kért meg, hogy kísérjem el a hosszú úton – kezdte a beszélgetést Falticska Pál, majd így folytatta: érvényes műszakival rendelkező, jó állapotú mikrobusszal vágtak neki a több mint 1300 kilométernek. Ezzel a járművel a Balatonnál barátjával együtt csoportokat is szoktak szállítani, köztük ismert személyiségeket.

Úgy döntöttek, hogy a franciaországi útról szeptember 28-án, hétfőn nem arra jönnek hazafelé, mint amerre mentek, az újabb látnivalók miatt.

– A történet akkor fordult problémássá, amikor át akartuk lépni a liechtensteini–osztrák határt Feldkirchnél. A határátkelőnél a rendszám alapján szelektálták az autókat. Liechtensteini, osztrák, svájci rendszámmal megállás nélkül lehetett továbbhaladni, a magyart azonnal félreállították. A határőrök alaposan átvizsgálták az autónkat és a csomagokat, majd miután mindent rendben találtak, jött egy rendőr – utalt a történtekre Pál. Hozzátette, a rendőr tőlük megkérdezte, mennyi pénz van náluk, amit be is kellett mutatni. Elkérte a forgalmit, telefonálásba kezdett és türelemre intette őket. Kisvártatva megjelent, és közölte, hogy az autót műszakilag is át kell vizsgálni, ezért a forgalmit magánál tartva azt az utasítást adta, hogy kövessék rendőrautóját egy körülbelül tíz kilométerre lévő műszaki telepre. A műhelyben egy teljes, műszaki vizsgának megfelelő átvizsgálást követően közölte, hogy az autó nem hagyhatja el a telephelyet addig, amíg a feltárt hibákat nem javítják meg, továbbá ki kell fizetni 520 euró büntetést. Arra a kérdésre, hogy miért bünteti meg őket, nem válaszolt, csupán annyit mondott, majd megkapják a határozatot. Ezek után elkérte még a személyes okmányokat, személyi igazolványt, jogosítványt, majd távozott. Pál elmondása szerint az autón, ami egyébként kiváló műszaki és esztétikai állapotú, és nem utolsósorban rendelkezett érvényes műszaki vizsgával, kicseréltek négy darab féktárcsát, két hátsó féknyerget, szélvédőt és két ablaktörlő lapátot.

Falticsa Pál elmondja még, az előzetes árkalkuláció alapján az ajánlat 1500 euróról szólt. Aznap nem végeztek a munkákkal, ezért aztán a munkaidő lejártakor mindenki szépen hazament, a telepet pedig annak rendje és módja szerint bezárták. – Mi tehát ott találtuk magunkat egy bezárt telephelyen személyes okmányok nélkül, ahol se WC, se mosdó nem állt rendelkezésünkre, nem volt italunk, ételünk, aludni csak az autóban tudtunk volna. A hajnali hőmérséklet négy Celsius-fok volt – utalt a körülményekre.  Pál a bécsi magyar konzulátust azonnal felhívta még a telephelyről, egy hölgy vette fel a telefont, nevére nem emlékszik, és neki elmondta, milyen sérelem érte őket a határnál és a javítás kapcsán, és hogy mennyi pénzt kérnek tőlünk. Megkérdezte tőle, mit tudnak most tenni, mert nagy bajban vannak, de mindössze azt a választ kapta, hogy nem tud mit tenni, nem tudja az osztrák rendőrséget felülbírálni, annyit tud segíteni, ha megadják egy családtagjuk telefonszámát, akkor felhívja. Erre Pálék mondták neki, telefonálni  ők is tudnak, ez nem segítség. Összeszedték a szükséges holmikat, átmásztak a kerítésen, és elindultak a legközelebbi lakott település felé. Egy közelben élő barátjuknál töltötték az éjszakát, aki reggel visszaszállította őket a telepre. Azt nem tudják, hova mentek volna és miből, ha nincs ott ismerősük Aztán délutánra elkészült az autó. A számlán az 1500 euró helyett 2600 szerepelt. Ők azonban összesen 1900 eurót tudtak ekkorra összeszedni. A szervizes közölte, hogy rendben, legyen 1900 euró, de akkor nem ad számlát, és így is lett.

Kiderült még, hogy miután kifizették a javítási költségeket, kérték, hogy szóljanak a rendőrnek, mert szeretnének elindulni, és nála vannak az okmányok. A szervizes ember mosolyogva közölte velük a büntetést: az 520 eurót szintén nála kell kifizetni. Hozta a szerviz bankterminálját, lehúzta a kártyáról az összeget, és átadta a terminál által kinyomtatott nyugtát. Mondta, hogy a határozatot postán küldik majd el a rendőrök, mire mi közöltük: az igazolványok a rendőrnél vannak. Nem, mondta a szervizes, majd kihúzta a fiókját és elővette az igazolványokat – mondta még mindig döbbenten Pál. Hozzáfűzte, sok kérdés van, amire válaszokat várunk: ha a határon ellenőrzik az európai gépjárművek műszaki állapotát, az miért csak a magyarokra terjed ki? Miért nem volt olyan opció, hogy amennyiben nem találták megfelelő műszaki állapotúnak az autót, akkor nem engedik belépni és visszafordítják? A rendőr milyen alapon vette el a személyes okmányainkat, és ezek hogyan kerülhettek harmadik, nem hivatalos személy kezébe, birtokába? Miként lehetséges, hogy idegen, ráadásul külföldi embereket bezártak egy telephelyre, korlátozva ezzel személyes szabadságukat? Vajon indokolt volt-e az összes elvégzett munka, és reális árakon végezték-e el ezeket? Ausztriában miért nincs számlaadási kötelezettség? A hatósági büntetést miért a szervizben kellett kifizetni?

A két férfi sérelmét lapunk elküldte a bécsi magyar konzulátus sajtóosztályához. Itt Szilágyi Gergő közölte, a levélíró által az osztrák hatóság intézkedésével kapcsolatban felvetett kérdések, problémák tisztázásához a konkrét ügy ismerete, vizsgálata szükséges. Miként más, magyar állampolgárok érdekvédelmét érintő esetekben is, a nagykövetség természetesen eljár az érintettek megkeresése alapján. Ha tehát az ügyfél felveszi velük a kapcsolatot, a követség konzuli osztálya kezdeményezni fogja a vitatott osztrák intézkedés jogszerűségének kivizsgálását.

Falticska Pál elmondta lapunknak, ismét felvette velük a kapcsolatot, és reméli, ügyüket kivizsgálják, és ezúttal segítenek nekik.  Az ügyet lapunk is nyomon követi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!