Hírek

2016.01.06. 14:24

Csúszósak az utak Veszprém megyében, közlekedjenek óvatosan!

Az előrejelzések alapján az elkövetkező napokban Veszprém megyében a havazás mellett ónos eső megjelenésére is számítania lehet. Ez a közlekedők számára különösen a Bakony térségében lévő, kanyargós hegyi utakon okozhat jelentősebb problémát.

Ezért is kiemelten fontos, hogy mindenki alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez, ugyanis a közúti balesetek jellemző oka, hogy a járművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vesznek részt a forgalomban.

A téli útviszonyok között nagyobb követési távolságot kell tartani, figyelemmel kell lenni a megnőtt fékútra, a megváltozott manőverezési képességre, a gumiabroncsok csökkent tapadására! Rossz manőverezés esetén így a hibák könnyebben korrigálhatóak.

Havas, latyakos időben, amikor a járda mellett áll vagy folyik a víz, nehéz az úttesten átkelni. A gyalogos ilyenkor jellemzően arra figyel, hogy ne lépjen a tócsába. Az autósnak számítania kell arra, hogy a járda szélén leszegett fejjel álló gyalogos a következő pillanatban az úttestre, a jármű elé kerülhet. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzunk az úttest mellett haladó gyalogosokra, kiemelten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén!

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az úton lévőket, hogy a megváltozott időjárási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel és körültekintően közlekedjenek! A balesetek megelőzése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy elindulás előtt tisztítsák meg az autójukat a hótól, a jégtől, a párától, hogy a kilátás minden irányban biztosított legyen. Lehetőség szerint teletankolt, a megváltozott időjárási körülményeknek megfelelően felkészített járművel induljanak útnak, valamint kövessék nyomon a közlekedési viszonyokról, valamint a várható időjárásról szóló híradásokat! Ha elakadtak, jól láthatóan jelezzék, valamint húzódjanak le az út szélére, és hívjanak segítséget 107-es vagy a 112-es segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!