Hírek

2016.02.05. 17:59

A holland királyi haderő testközelből

Hajmáskér – A holland katonák által előszeretettel fogyasztott töltött fánkot is megkóstoltuk a királyi haderő nyílt napján, amelyen szinte teljes technikai eszközparkját bemutatta az újságíróknak az elmúlt hetekben megyénkben gyakorlatozó kontingens.

Szabó Péter Dániel

A közvetlenül Veszprém határában, az újmajori lőtéren kialakított holland táborban elhangzott, a magyar és a holland haderő közötti kapcsolat komoly múlttal bír. Tíz évvel ezelőtt tőlük vettük át Afganisztánban az újjáépítésre vonatkozó szolgálatot, de a NATO és az Európai Unió számos műveletének keretein belül, például Koszovóban és Szomáliában is szolgáltak együtt holland és magyar katonák. A hollandok pedig visszatérő vendégnek számítanak az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) által működtetett lőtereken.

Holland katona a magyarok által csak pulinak becézett, álcázott tüzérségi jármű toronylövészeként 
Fotó: Szabó Péter Dániel

Az idei, január közepén elstartolt gyakorlatra a Holland Királyi Hadsereg 43. Gépesített Dandárjának egy zászlóaljharccsoportja, illetve egy műszaki zászlóalja érkezett, hogy Várpalota, Veszprém, illetve Újdörögd térségében végezzék el a kijelölt feladatokat. Közel 2000 katona mintegy 700 technikai eszközt használt az éleslövészettel és robbantással egybekötött kiképzési rendezvényen, amelynek holland részről fő célja az előttük álló NATO-szintű képesség ellenőrzésére való felkészülés volt, mondta el Fred Otsen alezredes, gyakorlatigazgató köszöntője után vetített képes előadásában Peter Berteler százados, hadműveleti tiszt.

A holland katonák még látványos filmet is vetítettek az elmúlt hetek néha túl hangosnak bizonyuló gyakorlásairól, közben pedig az általuk is nagy örömmel fogyasztott, egyébként kifejezetten ízletes töltött fánkot kínálták a jegyzetelő tollforgatóknak.

Oszlánszki Béla alezredes, várpalotai parancsnok (jobbra) holland kollégájával egy CV90-es gyalogsági harcjármű mellett

Ami egyébként a holland alakulatokat illeti, hivatalosan az ország északkeleti részén elterülő Drenthe tartományban állomásozik a Veszprém megyébe érkezett állomány, amelynek tagjai nem csupán békeidős, illetve háborús feladatok ellátására képesek, hanem – hasonlóan a magyar katonákhoz – katasztrófahelyzet esetén is bevethetőek.

Fotó: Balogh Ákos

A teljes tábort körbejárva azt is megtudtuk, hogy többek között 35 milliméteres gépágyúval ellátott CV90-es gyalogsági harcjárműveket és Fennek típusú páncélozott felderítő harcjárműveket használtak az elmúlt hetekben, de az igen hatékony tüzérségi eszköznek tartott, 155 milliméteres löveggel felszerelt Panzerhaubitze 2000-es önjáró tarackot is bevetették a lőtéren.

Peter Berteler százados szerint kiváló terep a központi lőtér, ahol összesen mintegy 2000 holland katona gyakorlatozott az elmúlt hetekben

Oszlánszki Béla alezredes, az MH BHK megbízott parancsnoka lapunk kérdésére elmondta, a hollandok elsősorban azért érkeztek Magyarországra, mert az északi ország természeti adottságai nem teszik lehetővé az ilyen típusú gyakorlatok végrehajtását. A Magyar Honvédség 250 négyzetkilométeres központi lőterén viszont a szigorú szabályok betartásával a hagyományos hadviselés során alkalmazott összes manővert gyakorolni tudják a katonák. Oszlánszki Béla hozzátette, a Várpalota Challenge 2016 gyakorlat során a kiszolgáló várpalotai alakulat kiemelt feladata, hogy biztosítsa a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartását. Ennek érdekében a holland századok mindegyikéhez egy-egy magyar összekötő tisztet vezényeltek, aki segítették, támogatták és ellenőrizték őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!