Hírek

2016.02.04. 18:09

Tiltakoztak a vörösiszapos ítélet ellen

Veszprém - Ha teljesítik a tulajdonosok környezetvédelmi vállalásaikat és profitjukból költöttek volna a tározó rekonstrukciójára, folyamatos ellenőrzésére, a veszélyforrások megszűntetésére, akkor meggyőződésünk szerint nem történik meg a tragédia – hangsúlyozta Ferenczi Gábor Devecser polgármestere a vörösiszap ügyben hozott felmentő ítélet miatt, az érintett polgármesterek által szervezett demonstráción, a Veszprémi Törvényszéken, csütörtökön.

Kovács Erika

Kovács Zoltán államtitkár üzenetét is tolmácsolta Tili Károly, Kolontár polgármestere, mert a politikus elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, de üzenete szerint együtt érez az emberekkel, azt mondta, „mellettünk állnak”, az állam a tőle telhetőt megtette, és abban bízik, hogy másodfokon másik ítélet születhet. Tili Károly szerint a térségben élők nem azonosulnak az elsőfokú ítélettel, miszerint mint a 15 vádlottat valamennyi vádpont alól felmentették, ezt elfogadhatatlannak tartják, annak tükrében, hogy a tragédiában tíz ember meghalt, több százan megsérültek, házak százai mentek tönkre. - Ezért valakinek felelnie kell! Ha nem természeti katasztrófa történt, akkor valaki hibázott – közölte.

– Magyarországon az elmúlt évtizedekben jogszolgáltatás van, de igazságszolgáltatás nincs, el kell mondani ország-világnak, hogy mekkora igazságtalanság érte a térségben élőket, ezért vagyunk ma itt, és addig folytatjuk megmozdulásunkat, amíg ez nem történik meg vörösiszap ügyben – hangsúlyozta Ferenczi Gábor, devecseri polgármester, hozzátéve, az ítélet nincs arányban a történtekkel, mert szerinte arcul csapták a károsultakat. Kiemelte, elfogadhatatlannak tartják, hogy a bíróság több mint öt év után nem tud megnevezni senkit, akik felelősek az elhunytakért, a térséget érintő 100 milliárdos kárért, és – mint mondta - kis emberekkel akarják elvitetni a balhét, akik a cégvezetés utasítására cselekedtek. - Például nem a gátőr és a szivattyúkezelő okozta a katasztrófát – mondta. Utalt rá, tagja volt a parlamenti vörösiszap vizsgáló-bizottságnak, és azt látta, a Mal Zrt. vezetése összefüggésbe hozható az ipari katasztrófával. Közölte, tűrhetetlen, hogy a saját tulajdonukat képező vállalat állapotáért ne feleljenek, megkérdőjelezte, hogy a vezetés a jó gazda gondosságával tartotta-e karban a tározót, ami szerinte túl volt töltve. Kérdezte, akik kiadták a különböző engedélyeket, az íróasztal mögül írták alá, vagy körültekintőn jártak-e el? - Abban bízunk, hogy a másodfokú ítélet tükrözi a katasztrófa súlyát és a valódi felelősök ülnek a vádlottak padján, akik olyan büntetésben részesülnek, ami arányban áll a tragédiával - vélekedett.

Ferenczi Gábor pofátlanságnak nevezte azt, hogy egyesek be akarják sározni a kolontári polgármestert a kiürítési terv kapcsán, miközben a felelősöket mentegetik, holott mindössze hét perc volt menekülésre a faluban. A polgármester beszélt a kazetta túltöltöttségéről, majd aláhúzta, vajon mi indokolta, hogy többméteres folyadék volt a kazetta tetején? Mint mondta, az ítélettel rá akarják fogni építészeti, statikai hiányosságokra a tragédiát.

Marton Zsolt, somlóvásárhelyi polgármester kiemelte, akik hibáztak, feleljenek!

Kepli Lajos, aki a katasztrófát vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság elnöke volt kiemelte, jelentésük szerint a cég vezetői a felelősek. A tragédiához a tározóban felhalmozott túlzottan nagy mennyiségű lúg vezetett. Rámutatott, a kiömlött egy millió köbméter maró, folyékony lúg öntötte el a településeket, ami megölte az embereket, ha az engedély szerinti sűrű iszap van a tározóban, akkor az Kolontárt sem éri el. Kepli Lajos a vádirat 80 százalékával egyetértett. Sajnálta, hogy a bíróság csak a vádlottak mellett álló szakértők véleményét vette figyelembe. Kifogásolta, a helyreállítás az adófizetők pénzéből történt, és a vád szerinti letöltendő börtönbüntetést tartja igazságosnak. – Hazánkban ne legyen az gyakorlat, hogy az üzemeltető azt tesz, ami akar, főként veszélyes üzemnél, és amit elmulasztott, azt természeti eseményekre, múltbeli körülményekre fogja – közölte.

A devecseri Pallanki Péter és Horváth Károly az elszenvedett borzalmakról, sérüléseikről, családjuk kimentéséről beszélt.

A kolontári Varga József „Kolontár és környéke egészségéért egyesület” képviseletében egy vizsgáló bizottsági jelentésről kiemelte, 300 ezer köbméterrel túltöltötték a tározót, amit 2009-ben be kellett volna zárni. Mint mondta, többen máig nem tudták feldolgozni a tragédiát, amibe belehaltak. A térségben ma is nagy por van, a történtek megosztották az embereket, nem beszélnek egymással, bezárkóztak.

A demonstráción sok szimpatizáns is megjelent.

Ismert, január 28-án a bíróságon valamennyi vádpont alól felmentette az ügy 15 vádlottját Szabó Györgyi tanácsvezető bíró, akiket  halált okozó gondatlan közveszély okozás vétsége, szándékos közveszély okozás bűntette, környezetkárosítás vétsége, természetkárosítások vétségei, és hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a főügyészség.  Az ítéletet a vádlottak és védőik elfogadták, az ügyész fellebbezett.

Az ajkai Magyar Alumínium Zrt. tízes számú tározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át, és a több mint egy millió köbméter lúgos zagy elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A történtek után tíz ember meghalt, kétszáznál többen megsérültek, házak százai váltak lakhatatlanná. Az állam közel 40 milliárd forintot költött helyreállításra.

Előzmények:

Iszapper: mindenkit felmentettek

Bíróság: kedvezőtlen hangulatot keltett a média

Főügyészség: feleljenek a bűnösök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!