Hírek

2016.07.11. 11:46

Döntöttek az olvasók - megvan a két kistigris neve

Veszprém – Borisznak és Lénának nevezték el a veszprémi állatkert néhány hete született kistigriseit olvasóink. A szerencsés szavazók értékes nyereménnyel gazdagodtak.

Marton Attila

A május végén született két szibériai kistigris elnevezésében a veszprémi állatkert és a veol.hu olvasóinak segítségét kérte. A fiúnevek közül a legtöbben a Boriszra, míg a lánynevek közül a Lénára szavaztak. Olvasóink közül a veszprémi C. Szalai Ágnesnek kedvezett a szerencse azok közül, akik a később győztes nevekre adták voksukat. Olvasónk az állatkertben tartott hétfői névadó ünnepségen is részt vehetett, és találkozhatott a két kistigrissel, valamint egy wellness hétvégét is nyert. Kérdésünkre elmondta, szívesen jár az állatkertbe, és a következő hónapokban figyelemmel követi majd a kicsik felcseperedését is. Olvasóink közül az egyik szerencsés szavazó szintén egy wellness hétvégét nyert névadó játékunkban.

Török László igazgató, Koloszár Anita Lénával, C. Szalai Ágnes, névadó játékunk nyertese, Marokházi Katalin Borisszal, Németh F. Bernadett, a Napló főszerkesztője a hétfői névadó ünnepségen Fotó: Balogh Ákos

A hétfői ünnepségen az állatkerti táborban résztvevő gyerekek is ott lehettek, így ők is közelről láthatták és megsimogathatták a két tigrist. Németh F. Bernadett, a Napló főszerkesztője az ünnepségen felidézte, az olvasók korábban többször segítettek már nevet adni az állatkert egy-egy új lakójának, de még soha nem érkezett annyi szavazat, mintegy ezerötszáz voks, mint a két kistigrisre. Hozzátette, ez azt vetíti előre, hogy az állatkert legnépszerűbb lakóivá válhat Borisz és Léna.

Török László, az állatkert igazgatója elmondta, a két kölyök május 28-án jött világra, és három és fél kilogrammot nyomtak születéskor. Kiemelte, az állatkert és a Napló között hosszú évek óta kiváló az együttműködés: olvasóink először hat éve a kis orrszarvúnak adhattak nevet (Naruna), később az egyik kis pandának (ő lett Kontyő), tavalyelőtt pedig az állatkertben született zsiráfnak választották a Zuri nevet.

Az igazgató kérdésünkre elmondta, a kölykök három hónapos korukig anyatejjel táplálkoznak, az első héten egy kilóval gyarapodtak. Az anyaállat példaértékűen gondozza, szoptatja a kicsiket, és bár az apróságok idejük többségét alvással és evéssel töltik, már egyre többször kezdenek játszani is egymással. A tigriskölyköket leghamarabb másfél hónap múlva láthatják az állatkert látogatói, kiszoktatásuk ugyanis csak azután kezdődik el, amikor már biztosan mozognak.

A hat hete született tigriskölykök nevére olvasóink tehettek javaslatokat, majd a beérkezett ötletekből az állatkert és a Napló munkatársai választották ki azt a tíz nevet, amelyekre július elejéig lehetett szavazni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!