Hírek

2016.10.10. 20:35

Bakonyi ízek vására - A természet kincsei, a vidék portékái novemberben az arénában

Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb rendezvényévé nőtte ki magát a Bakony Expó, melynek vendéglátója idén is a Veszprém Aréna.

A szervezők a szokottnál hosszabb, háromnapos rendezvénnyel várják november 4-6. között a Bakony kincsei iránt érdeklődő vendégeket. Játszóház, állatsimogató, kulturális és hagyományőrző programok mellett a helyi őstermelők várják az ország minden pontjából Veszprémbe látogató vendégeket.

A vásár során Veszprém megyei és helyi őstermelők kínálják termékeiket, a látogatók mesterségeket és szerszámokat ismerhetnek meg interaktív, szórakoztató módon
Fotó: Csarnok Kft.

A Bakony Expó rendezvény úgy mutatja be autentikusan a tájegység gasztronómiai életét, kultúráját, hogy közben a szórakoztató színpadi produkciók is helyet kapnak, s élménnyé varázsolják a kulturális kirándulást.

A vásár során Veszprém megyei őstermelőkkel is találkozhatnak a kilátogatók. Interaktív, szórakoztató módon, testközelből ismerkedhetnek meg a kiállítókkal és azok portékáival. Lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésekre is, bepillantást nyerhetnek a tradicionális mesterségek művelőinek életébe.

A rendezvény fő célja a vidék szellemi örökségének ápolása és továbbadása. Az érdeklődőket néptáncbemutatók és népzenei koncertek is várják a háromnapos eseményen. A gasztronómia szerelmesei is jó helyen járnak, ha a Bakony Expóra jönnek: debütál ugyanis a Bakonyi Gasztroudvar, ahol a térség különleges ételeit mutatják be.

November 4-én, pénteken 10-19 óra között, november 5-én, 9-19 óra között, november 6-án pedig 9-18 óra közötti nyitva tartással várja önt a harmadik Bakony Expó. Belépőjegyek a rendezvény napján, a helyszínen, 600 forintos áron vásárolhatók.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!