2016.10.10. 20:12
Nem értjük a szelektív hulladékgyűjtés lényegét?
Pápa - Leharcolt fotelek, kiszuperált mosdókagyló, feleslegessé vált szódás-üvegek, jobb időket látott szandálok - gyakorlatilag minden megtalálható a városi szelektív hulladékgyűjtők környékére hordott szeméthalmokban.
Ketten sétáltak élénken beszélgetve az utcán a hűvös, őszi időben. Több táskát is tartottak a kezükben. Csak akkor tűnt fel, hogy nem a „boltbelivel” igyekeznek haza, hanem szemetet hoztak, amikor az egyik szelektív hulladékgyűjtő konténer felé vették az irányt. A kuka mellett tornyosuló, legkevésbé sem különválogatott hulladékból álló kupac láttán arra gondoltam, milyen jó, hogy a sok szemetelő mellett vannak olyanok, akiknek fontos a környezettudatosság. Erre ők odaléptek a tárolóhoz, de a szemetet nem a gyűjtőedénybe, hanem az mellé dobták le, majd továbbsétáltak.
Valószínűleg úgy gondolták, az ő négy zsáknyi szemetük békésen elfér még a megkopott matrac, a szétmálló takaró vagy éppen a törött virágcserép mellett. Aztán néhány nap múlva a szeméthalmok mintegy varázsütésre eltűnnek, és az egész kezdődhet elölről. A történet azonban korántsem ennyire meseszerű: a szelektív hulladékgyűjtők környékén felhalmozott különféle lomokat ugyanis a városgondnokság munkatársai szedik össze és szállítják el
Bakó István, a városgondnokság vezetője lapunknak nyilatkozva kifejtette, egyre nagyobb problémát jelent Pápán az illegális szemétlerakás, melynek kezelése rengeteg feladatot ad munkatársaiknak, valamint hatalmas költségeket emészt fel. - Számolni kell az összegyűjtés, a szállítás és az ártalmatlanítás költségeivel, ami csak az utóbbi negyed évet vizsgálva mintegy havi egymillió forintba került - hangsúlyozta Bakó István.
Mészáros Csaba, a Közszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Napló megkeresésére kifejtette, a rendszeresen jelentkező probléma oka a lakosság hozzáállásban keresendő. Ha ugyanis a helyiek nem használják rendeltetésszerűen a konténereket, pár nap alatt tetemes mennyiségű hulladék halmozódhat fel a gyűjtőedények környékén, noha a tárolók lényege éppen abban áll, hogy különválogassuk a papírt, a műanyagot és az üveget, elősegítve ezzel az újrahasznosítást. Az ügyvezető igazgató rámutatott, amennyiben valaki nagyobb mennyiségű papírhulladékot, üveget vagy műanyagot szeretne leadni, ami már nem fér bele a kihelyezett konténerekbe, azt a Szabó Dezső utcában található hulladékudvarba is viheti ahelyett, hogy a gyűjtőedények mellé tenné le.
A Közszolg Nonprofit Kft. a szelektív hulladékgyűjtés elősegítése céljából ez évben már térítésmentes, házhoz menő rendszert alakított ki a lakossági ügyfeleik részére, melynek népszerűsítése érdekében a közelmúltban edényosztást is tartottak. - Az érdeklődők 120 vagy 240 literes edényt választhatnak, melyekbe többféle csomagolási hulladékot lehet elhelyezni: műanyagot, tehát PET-palackokat és fóliákat, továbbá papírt, valamint szórólapokat, újságokat, fém italosdobozokat, gyümölcsleves- és tejesdobozokat, illetve tisztítószeres flakonokat.Ezt a hulladékot aztán a telepünkön válogatjuk szét - ismertette Mészáros Csaba. Hozzátette, a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán a lakosság érdeklődése folyamatosan nő, jelenleg ezer körül van a kiadott edények darabszáma.
Akik szívesen gyűjtenék a hulladékot szelektíven az otthonukban is, legközelebb a holnapi nap során a Huszár Közösségi Háznál vehetnek részt edényosztáson 14.30 és 18 óra között, majd pedig október 13-án, csütörtökön délután a Batthyány iskolánál.