2016.10.19. 16:30
Orvosi bravúr: életmentő műtét a veszprémi kórházban!
"Hanyatt vágódtam idén április 16-án, szombaton délelőtt Balatonakaliban, a saját házamban, amikor a kerékpárt ki akartam venni a garázsból, a kereke pedig valamiben elakadt."
"Emiatt estem el, miközben iszonyú fájdalmat éreztem, amit ezután láttam, minden képzeletet felülmúlt" - idézi fel a szörnyű esetet Hajnalka. A nő elmondása szerint Udvary János sebész, nőgyógyászati onkológus mentette meg az életét, aki a műtét miatt szabadságát azonnal megszakítva jött vissza Budapestről a veszprémi kórházba.
- A borzalmas fájdalomtól először négykézlábra álltam. Emlékszem, éppen egyedül voltam otthon, és amikor elestem, nem volt nálam a mobiltelefonom sem, így segítséget sem tudtam hívni - kezdi a nő, akivel egy fürdőben találkoztam. Azt kéri, keresztnevét írjam csak le, ne mutogassanak rá, hogy mi történt vele! Esetét, mint mondja, azért tárja a nyilvánosság elé, hogy tanuljanak belőle mások is.
Aztán meséli tovább, az esés után érezte, hogy valami nagy baj történhetett, nagy nehezen felállt, hogy bemenjen a házba a telefonért, miközben azt vette észre, hogy valami jön kifelé a nadrágjába a hüvelyéből. Erre azonnal hanyatt feküdt, ahol volt. Akivel akkor telefonon beszélt, nyugtatta, azt mondta neki, az aranyere biztosan, mire ő állította, nem az, hanem a vékonybelei jönnek kifelé! - A mentőket azonnal hívtam, kértem, nagyon siessenek, mert valami komoly baj lehet velem. Amikor belenéztek a nadrágomba, bizony ők is elsápadtak. Szirénázva rohantak velem a kórházba - meséli.
- Ott is azonnal mondtam, a beleim jönnek ki, higgyék el, és amíg nem láttak, ott is nyugtatni próbáltak, „Jó, jó kedves!", mondták először. Aztán, amikor meglátták, mi történt, összenéztek. Ezután iszonyú fájdalmas kezelésen estem túl, és gyorsan megtudtam, mielőbb műtétre van szükségem, amire egyetlen ember, Udvary János vállalkozik, aki Budapesten volt éppen szabadságon. A hírre, hogy mi történt, azonnal beült az autójába és délutánra itt volt. Minden rákészülés nélkül megműtött, úgy tudom, 4,5 órán át tartott a megfeszített operáció, amikor felébredtem a műtét után, úgy éreztem, a második születésnapom van. Az már, hogy a csigolyám is eltört, eltörpült amellett, ami történt velem. Élni akartam, a kórházban meg azt akarták, hogy életben maradjak! - meséli, sorolja energikusan az életvidám, négygyermekes, sportos asszony, aki azóta már ismét visszaült a biciklire, igaz, óvatosabb lett. Hajnalka azt mondja, esetéből okulva, minden nőnek érdemes tudnia, hogy akinek nincs már meg a méhe, mint neki, nagyon vigyázzon az erőteljes ugrálást tekintve, óvakodjon az eséstől, mert nem lehet tudni, hajlamos-e olyan sérülésre, amit ő elszenvedett.
- Ha ez nem velem történik meg, nem hiszem el! A vékonybelem úgy jött ki, mint a kelt tészta, amikor ment a mentő, úgy éreztem, minden zökkenésnél újabb tíz centi - szörnyülködik saját esetén, hozzátéve: - Nem hittem volna, hogy van orvos, aki megmentheti az életemet, de szerencsére volt ilyen!