2016.10.04. 06:04
Tiszteljük az állatokat!
Az állattartás színvonala Magyarországon sokkal jobb, mint évekkel korábban, de sokan ma is fényévnyi távolságra vannak a felelős állattartástól, vélekedett Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület képviseletében október 4-e, az Állatok Világnapja alkalmából.
Az ember legdurvább tettei közé sorolta, több helyen ma is a kutya, macska kölyköket születésük után agyonütik vagy vízbe fojtják, a megunt, beteg házi kedvencet pedig kidobják az út szélére. A házőrző kutyát sokan láncon tartják, illetve több napra is elmennek úgy, hogy az állatról nem gondoskodnak. Az úgynevezett laborállatokból kiemelte, a világon évente több tízmilliót használnak fel, hogy hadászati, szépészeti, gyógyászati kísérleteket végezzenek rajtuk. Kérdés, van-e joga az embernek élőlényeket felhasználni erre a célra? Magyarországon szépészeti célból az állatkísérlet tilos, de számos olyan kozmetikum megvásárolható, amiket állatokon tesztelek.
-Ami a vadászatot illeti, évente százezernyi természetben élő szárnyast, vaddisznót, őzet, nyulat ejtenek el, és a legtöbb vadászlövés sportból durran. Az illegális vadászatok, az orrvadászatok száma jelentős, ami Magyarországon bűncselekmény, tette hozzá. Seres kiemelte, a gazdasági állatokat többnyire iparszerűen tenyésztik, hizlalják. Az állateledelek esetenként antibiotikumokat, hormonokat is tartalmaznak. Az iparilag előállított húsállatok legtöbbször minden természetes ingertől elzárva, stresszel teli környezetben éri el a feldolgozást.
A tenyésztési helyről a vágóhídig történő eljutásuk országon belüli és nemzetközileg is sok esetben gyalázatos. Tehenek, sertések, juhok, szárnyasok szállítás közben gyakran megsérülnek, egymást tapossák szét, csontjaikat törik. Az állatok feldolgozása gyakran ilyen előzmények után megy végbe, ezt az (élet)minőséget kapjuk vissza, mikor az étkezéshez vesszük meg az áruházakban az akciós árú húsokat. Mint mondta, a hobbicélból tartható állatok köre évről évre bővül, hiszen nemcsak kutyát-macskát tarthatunk, hanem hüllők, halfélék, díszmadarak, pókok-rovarok, egyéb állatok megszámlálhatatlan faja és fajtája áll rendelkezésre legális-illegális formában. -A kedvtelési állattartás a felelősségen kell, hogy alapuljon, a kedvencként tartott állatokat az állat egész életére számolva kellene hogy befogadjuk! – hangsúlyozta.
Hozzátette, ezzel ellentétben sokan magukhoz vesznek házi kedvenceket, majd azokat megunják és utcára teszik őket, mely börtönnel is sújtható. Az állatok rossz tartása állatkínzási bűncselekménynek minősül.
Seres Zoltán szerint az év egészében úgy kellene élnünk, hogy a természettel, környezetünkkel, a más fajú élőlényekkel megtaláljuk a humánus normát. Hozzuk létre az élet tiszteletén alapuló állattartást, egy magasabb szintű környezeti kultúrát! - Ember és állat, valamint ember és ember között ne a profitszerzés legyen a legfőbb szempont az életben. -Világunk jobbá tételéhez a környezetünket tekintve a gondolkodásmódunkat, tetteinket, vásárlói szokásainkat kellene megváltoztatni, vélte.