Hírek

2016.11.25. 13:40

Holtan találtak egy fiút egy ruhagyűjtő konténerben (frissítve!)

Pápa_ Életét vesztette egy tizenéves fiú pénteken délelőtt, miután félig bemászott a Spartacus-sportpálya mellett lévő ruhagyűjtő konténerbe és beszorult oda.

Polgár Tibor

Úgy tudjuk, a 18 év körüli fiú nem tudott kimászni a konténerből, mert beszorult a feje, majd amikor rátaláltak, már nem élt.

Ebbe a kék használtruhagyűjtő konténerbe szorulva találták meg a már élettelen fiút Fotó: Polgár Tibor

A Pápai Rendőrkapitányság a Napló megkeresésére megerősítette a haláleset tényét.

Fotó: Polgár Tibor

A rendőrség tájékoztatása szerint a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a helyi kapitányság munkatársai.

Információink szerint a használtruhagyűjtőbe szorult fiatalember testét a pápai tűzoltók segítségével szabadították ki a konténerből.

 

Frissítés:  "Ezeket a konténereket nem arra tervezték, hogy emberek ki-be másszanak belőle"

A Spartacus-pályaként ismert tókerti sporttelep környékén a tragédia délutánján semmi nem utalt arra, hogy néhány órával korábban egy fiatalember életét vesztette az itteni használtruhagyűjtő konténerben. Az általunk megszólított járókelők tőlünk hallottak először a halálesetről, ami nem meglepő módon igencsak megdöbbentett mindenkit. Mint mondták, többször látták már, amint némelyek – fiatalok és idősebbek egyaránt – rendszerint valamilyen segédeszközzel turkálnak a konténerben, hogy abból ruhákat halásszanak ki. Viszont arról senki sem tudott, hogy valaki valaha is megpróbált volna bemászni a "ruhás dobozba".

A járókelők által elmondottakkal egyetértve nyilatkozott portálunknak egy használtruhagyűjtő konténereket üzemeltető férfi. Tőle megtudtuk: rendszeresen kapnak visszajelzéseket, hogy néhányan valamilyen bot végére erősített kampóval próbálnak ruhadarabokat szerezni az ilyen konténerekből. Ez szinte mindenhol gyakori jelenség. – Nem könnyű belemászni egy ilyen konténerbe, mivel szűk a bedobórés, amin sokszor egy nagyobb ruhászsák is megakad. Amennyiben valaki teljesen belejutna, kijönni már biztosan nem tudna a billenőreteszen, ez ép ésszel végiggondolva egyértelmű. Ezeket a konténereket nem arra tervezték, hogy emberek ki-be másszanak belőle – fogalmazott a tapasztalt konténerkezelő. Kérdésünkre megjegyezte, Ausztriában már 15-20 éve, míg Magyarországon 3-4 esztendeje használnak ilyen használtruhagyűjtő konténereket, és ismeretei szerint nemhogy halálesettel, de mégcsak kisebb sérüléssel járó balesetek sem történtek ezekkel kapcsolatban. Hozzátette, úgy veszi észre, a lakosság részéről nagy igény mutatkozik az ilyen gyűjtőkre, amik rendszeresen több tonnányi ruhanemű újrahasznosítását teszik lehetővé.

Kerestük a céget is, amelynek a tulajdonában van a Spartacus-pálya melletti használtruhagyűjtő konténer, de még nem kaptunk tőlük választ.

 

 

Szakértői vélemény:

-Tartsuk a lábát, amennyire csak lehet, mert ezzel tehermentesítjük az illető nyakát, és megóvhatjuk egy esetleges fulladástól is - ezt tanácsolta érdeklődésünkre egy ajkai háziorvos, akitől azt kérdeztük meg, mit tehetünk, hogyan segíthetünk akkor, ha azt látjuk, hogy valaki egy ruhagyűjtő konténerbe mászik be, ahogy ez történt Pápán. Azt mondta: véletlenül se próbáljuk megmozdítani, beljebb tolni, vagy kihúzni, mert ezzel súlyos sérülést okozhatunk nála. Emellett, kiáltsunk segítségért, hogy mielőbb szakszerű segítség érkezzen a helyszínre egy ilyen esetben!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!