Hírek

2016.11.21. 16:58

Rekordbevételt hozott a jótékonysági gálaest

Pápa - Az irgalmasság rendkívüli szentévének záró napján, Krisztus király ünnepén tartotta hagyományos, a helyi katolikus karitász munkáját és a szegények gyógyszerellátását elősegítő, rekordbevételt hozó gálaestjét a Szent Anna-plébánia.

Laskovics Márió

Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg Szent Erzsébet-napi jótékonysági estjét vasárnap a Szent Anna-plébánia a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. A jó hangulatú est az eddigi évek legnagyobb bevételét, 250 ezer forintos összeget produkált. A gálaműsor Holczinger Júlia, a Petőfi Sándor Gimnázium tanulójának szavalatával indult, majd Szabóné Juhász Klára műsorközlő a színpadra szólította az est fővédnökeit. Márfi Gyula veszprémi érsek és Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a terem mintegy felét megtöltő nézőközönséget, s megnyitotta az önkéntes résztvevők műsorszámaiból álló estet.

Salgó Ferenc Fotó: Laskovics Márió

- Az irgalmasságnak nemcsak testi cselekedetei vannak: az éhezőknek ételt adni, a szomjazóknak italt adni, a szegényeket ruházni, a hajléktalanoknak, utazóknak szállást adni, a betegeket, börtönben lévőket látogatni, a halottakat eltemetni. Hanem lelki cselekedetei is: a bűnösöket meginteni, a tudatlanokat tanítani, a kételkedőknek jó tanácsot adni, a szomorúakat megvigasztalni, a bántalmakat békével tűrni, az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, az élőkért és holtakért imádkozni. Az irgalmasság testi cselekedeteinek gyakorlása, tehát hogy az embereknek legyen ételük, italuk, lakásuk, ruhájuk, az egészségügyi szolgáltatások, az utak, a közbiztonság biztosítása elsősorban az állam feladata. Az irgalmasság lelki cselekedetei pedig főleg az egyházé. A kettőnek együtt kell járni, nagyon fontos, hogy az egyház és az állam, az önkormányzatok és a plébániák együttműködjenek - mondta Márfi Gyula veszprémi érsek, aki szólt közelmúltbeli amerikai úti élményeiről, a kint élő magyar keresztényekről szerzett tapasztalatairól is.

- Azoknak szeretnék köszönetet mondani, akik ezt az estét, és elődjeit megszervezték, továbbá azoknak is, akik jótékony célból, tiszteletdíj nélkül fellépést vállalnak, s ezzel hozzájárulnak az elesettek, a rászorulók megsegítéséhez. Valamint köszönetet mondanék mindazoknak, akik eljöttek és a belépőjegy megvásárlásával támogatták a nemes célokat – fogalmazott Áldozó Tamás polgármester, aki még Árpád-házi Szent Erzsébet türingiai kultuszáról is ejtett szót.

A köszöntő beszédek után Babos Tibor versmondó, majd Keresztes János, a veszprémi Petőfi Színház művészeti titkárának szavalata következett. Őket a Szó és Kép Színpad vidám kávéházi jelenete követte, a helyi amatőr színtársulat az est folyamán még két ízben lépett színpadra humoros Karinthy-jelenettel, megnevettetve a publikumot. Gosztola István szavalata után a jótékonysági esteken újonc Nagyteveli Német Nemzetiségi Énekkar örvendeztette meg a közönséget. Holczinger Júlia és Keresztes János szívszorító versmondásai után Babos Tibor Felvételi vizsga című elbeszélő költeménye vidította fel, majd a Nagyteveli Német Nemzetiségi Tánccsoport fellépése őrjítette meg a nézőket, hosszú vastapsot kiváltva. Gosztola István és Babos Tibor közös kabaréjelenetével tovább fokozta a hangulatot, melynek zenitjén a színpadra lépő Kossuth Gergő énekes könnyűzenei dalokkal és operett slágerekkel szórakoztatta a tomboló nagyérdeműt.

A műsor végén Salgó Ferenc kanonok-plébános, a jótékonysági est főszervezője szólt a közönséghez, köszönetet mondva minden résztvevőnek. - A befolyt bevétel egészét a városból és vidékéről hozzánk forduló szegény emberek megsegítésére fordítjuk. Egyrészt forrást teremtünk a Szent Anna-plébánia karitász munkájához, másrészt nagyon sokan keresnek meg minket a plébánián, rajtuk részben tartós élelmiszerek szétosztásával, illetve gyógyszerek kiváltásával segítünk. Ebből a keretből utóbbit vállaltuk fel jobban, mi váltjuk, fizetjük ki a rászorulók gyógyszerét receptjeik alapján a Szent Anna-patikából – árulta el korábban a Naplónak az adománygyűjtés célját Salgó Ferenc kanonok-plébános, aki nagyon elégedett a befolyt összeg nagyságával, illetve az egyre színvonalasabb műsorral is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!