Hírek

2016.11.24. 12:31

Verekedett-közmunkára ítélték

Ajka - Garázdaság és könnyű testi sértés miatt állítottak bíróság elé egy fiatalembert, aki egy hónappal ezelőtt egy szóváltás után nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott egy ismerősének.

Penk Tímea

Gyorsított eljárásban az Ajkai Járásbíróság kimondta a vádlott bűnösségét, és kétszáz napi közmunkára ítélte, valamint kötelezte a kirendelt ügyvéd költségének a megtérítésére.

Egy Petőfi utcai élelmiszerüzletben véletlenül találkozott a két férfi október 24-én. Az idősebb számon kérte a fiatalt, amiért a barátnője nevét megadta egy rokonának, aki a közösségi oldalon felvette a nővel a kapcsolatot. A két férfi közötti szóváltást a parkolóban tettlegesség követte. A vádlott többször ököllel fejen ütötte a férfit, aki először visszaütött, majd a földre esett, ekkor a vérző férfira a csukját is ráhúzta az elkövető.

A bíróság megállapította, hogy a fiatalember kirívóan közösségellenes magatartása alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, a könnyű testi sértést pedig orvosi látlelet igazolta.

A fiatalember beismerő vallomást tett és megbánta tettét, amit enyhítő körülményként értékelt a bíróság, azonban a cselekményét egy vagyon elleni jogsértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Mindezeket mérlegelve közérdekű munkabüntetést szabott ki a bíróság. Az ítéletet a felek tudomásul vették, így az jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!