Hírek

2016.12.07. 18:34

Háború a Somlónál?

Somlóvásárhely - Nagyon tiszteletlenül beszélt diáktársaival és velem Benjamin, a tizennégy éves fiú, és ez nem először fordult elő. Valóban pofont kapott tőlem - mondta el Somlóvásárhelyen Kocsis Tamás plébános.

Kovács Erika

 

Kocsis Tamás plébános: mindig szívügye volt a hátrányos helyzetű, kisebbséghez tartozó gyerek Fotó: Kovács Erika

Marton Zsolt polgármester jelezte az esetet az illetékeseknek, a fiú apja feljelentést tett a rendőrségen. A plébános szerint őt akarják eltávolítani, emiatt írtak névtelen levelet a sajtónak. A polgármester ezt cáfolja.

Marton Zsolt polgármester: két éve próbál jó kapcsolatot kialakítani a  plébánossal Fotó: Kovács Erika

Kocsis Tamás plébános elmondta, hittanórán történt az eset, amikor a diákok a bérmálással kapcsolatban érdeklődtek tőle. – Mielőtt bármit szólhattam volna, Benjámin rendkívül trágár kijelentést tett. Erre ki akartam küldeni a gyereket, aki nem ment ki az osztályból, majd engem is nagyon bántó jelzővel illetett, erre kapott pofont tőlem. De nem okoztam semmilyen sérülést, nem vérzett a szája, ahogy ezt lehetett hallani. Úgy gondolom, egy felnőttel, egy pedagógussal, adott esetben egy plébánossal szemben nem léphet át minden határt egy gyerek, és a tisztelet kijár mindenkinek! – szögezi le Kocsis Tamás, hozzátéve: ha a gyereknek lehetnek jogai, akkor a pedagógusnak a saját méltóságához milyen joga, eszköze lehet? Vajon hogyan lehet fegyelmezni, ha a jó szó nem segít? - kérdi a plébános. Megjegyzi, bánja, hogy eljárt a keze, de vallja, ő is emberből van, és nagyon megbántotta a fiú, ami nem először fordult elő. A gyereket ő egyébként kedveli, jó képességű diáknak tartja. Utal rá, harminc éves pályáján mindig is kiemelten kezelte a hátrányos helyzetű gyerekeket, a kisebbséghez tartozókat. Szabadidejét is ennek szenteli, tanodát is létrehoztak pályázattal az iskolával együtt, ahol a gyerekekkel foglalkoznak délutánonként.

Kocsis Tamás kiemeli, meggyőződése, hogy a település két éve poszton levő vezetése el akarja őt távolítani, ezt jelzi többek között, nem vesz részt a település a temető gondozásában, ahogy a korábbi polgármester megtette. A templomnál a hivatal olyan lépcsőt alakított ki, ami miatt mozgáskorlátozottak nem tudnak bemenni a templomba. Állítása szerint annak sem örül mindenki, hogy felkarolta a hátrányos helyzetű, illetve kisebbséghez tartozó gyerekeket.

Érdekesnek tartja, hogy miért két héttel az eset után írt valaki névtelen levelet a médiának, főként nem sokkal karácsony előtt? – Nyilvánvaló, ezzel is le akarnak járatni - véli. Elmondja, ellentétben a híreszteléssel, őt az orvosi rendelőnél és nem a kocsmában bántalmazták, ami azért történt, mert az illető azt kérte, harangozza ki halottját, ami meg is történt. Aztán nem kért egyházi temetést, a plébános így nem folytatta a harangozást, amit az illető neheztelt és bántalmazta a plébánost.

Marton Zsolt polgármester éppen ellenkezőleg látja azt, amit Kocsis Tamás állít róluk. Azt mondja, nem áll szándékukban eltávolítani a  plébánost, ő hiába próbálkozik a jó kapcsolattal, sajnos nem sikerült két év alatt sem. Hozzáteszi, már a pofon előtt kért időpontot a veszprémi érsektől, hogy beszéljen a plébánosról. Rámutat, a temető gondozására nincs kapacitásuk, a lépcsőt meg azért építették, mert több idős lakó kérte, hogy sárban fel tudjon menni a templomhoz, ahová a polgármester tudomása szerint nem jár mozgáskorlátozott ember.

A pofonról a fiú édesapjától szerzett tudomást, akivel találkozott, majd a polgármester úgy döntött, jelzi az esetet az érsekségnek, a devecseri rendőrségnek és az illetékes KLIK-nek, nehogy később probléma legyen, hogy ő elhallgatta az esetet. A polgármester arról hallott, hogy még korábban volt nézeteltérése a plébánosnak a kocsmában egy temetés kapcsán.

Fotó: Kovács Erika

Megkerestük Orsós Jánosnét, Benjamin édesanyját is, aki férjével és hat gyermekével szoba-konyhás házban lakik a településen. Azt mondja, délutánonként beszélgetnek, foglalkoznak gyerekeikkel, tiszteletre nevelik őket, Benjamin viszont önfejű néha, így bizony előfordul, hogy olykor ő is ad neki pofont. Az anya arról nem tud, hogy a plébános pofonja bármilyen sérülést okozott volna fiánál. Elmondja, férje kedden feljelentést tett az esetről a rendőrségen, hogy miért két hét múlva az eset után, azt ő nem tudja.

Érdeklődtük a rendőrségtől, hogy vizsgálódnak-e az ügyben, válaszukból egy idevonatkozó törvényre hivatkozva kiderült: nem áll módjukban válaszolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!