Hírek

2017.02.02. 18:08

Kilenc évre ítélték a cukros bácsit

Egy cukros bácsi kislányokat környékezett meg, csókolgatta, simogatta és megfenyegette őket. A törvényszék zárt tárgyaláson csütörtökön kilenc év fegyházra ítélte.

Mátételki András

Az egyik városunkhoz közeli gazdaságban dolgozó 62 éves férfi közeli kapcsolatba került a szomszédaival, így azok gyerekeivel is - szerepelt az ügyészség tavaly elkészült vádiratában. A gyerekek szívesen átjártak a férfihez, akinek besegítettek az állatok gondozásában.

A büntetlen előéletű vádlott tavaly januárban áthívott magához két lányt, hogy segítsenek szénát hordani. A 11 éves kislányt azzal csalta be a szobájába, hogy süteményt ad neki, ám ehelyett az ágyra lökte, s azt kérte tőle, hadd puszilja meg a nemi szervét. A gyerek kiszaladt az udvarra, ahol bezárkózott a WC-be, s csak akkor jött elő, amikor testvérei keresték.

Egy másik alkalommal ismét letámadta a lánykát: hirtelen elé állt, és szájon csókolta, majd ruhán át fogdosta. Mielőtt áldozata pánikszerűen elhagyta volna a házat, megfenyegette: ha bárkinek elmeri mondani a történteket, akkor az egész családdal csinál valamit, nagy bajba kerülhetnek... A lány nem is mert szólni senkinek otthon.

Napokkal később a vádlott ismét átment a szülőkhöz, majd arra kérte a 13 éves kislányukat, hogy kísérje őt haza. A két tanyát összekötő úton - a villanyoszlopon kamarák voltak -, a férfi letérdelt a tini elé, s arra kérte, hogy húzza le a nadrágját, hogy megfoghassa a nemi szervét. A lány a kérésnek nem tett eleget, mire a vádlott ruhán keresztül fogdosni kezdte. Őt is megfenyegette, nehogy szóljon valakinek.

Tavaly április elején az egyik este csokit ígért be a gyerekeknek, ha hazakísérik. Három testvér közül ismét a 11 évest szemelte ki magának, akit útközben félrevont a többiektől, s rászólt, hadd simogathassa meg alul.... A lány kitért a férfi beteges közeledése elől.

Az ügyben három lány volt érintett, akik közül csak az egyiknél alakult ki a szexualitással kapcsolatban veszélyérzet, szorongás - állapította meg a szakértő. A vádlottnál a normálistól eltérő szexuális érdeklődést nem állapított meg.

A törvényszéken Pfeifer Péter tanácsa bűnösnek mondta ki a férfit 12. életévét be nem töltött személy sérelmére, felügyelete, hatalmi befolyása alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete, illetve azzal való visszaélés bűntette miatt. A férfit ezért kilenc év fegyházra ítélték.

A döntés nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!