Hírek

2017.03.29. 19:55

A II. Napló Állásbörzén csaknem 2500 álláshelyet kínáltak a kiállítók

Veszprém - Csaknem negyven kiállító: kis-, közép-, és nagyvállalatok, a fegyveres erők szervei, a kormányhivatal és szakképzési centrumok is képviseltették magukat a régió legnagyobb állásbörzéjén, hogy bemutatkozzanak reménybeli munkavállalóiknak.

Molnár Sándor

A szerdai II. Napló Állásbörzén is közel 2500 álláslehetőség várta az érdeklődőket, a végzettséghez kötött állásoktól - a szakképzettséget nem igénylő munkakörökig, sőt a diákok és a megváltozott munkaképességűek részére is készültek ajánlatokkal a foglalkoztatók. A tegnapi kapunyitást követően, pillanatok alatt megtelt érdeklődőkkel a Veszprém Aréna.A szervező Pannon Lapok Társasága nevében Kázmér Judit ügyvezető igazgató köszöntötte a résztvevőket.- A tavalyi rendezvényünk nagy sikert aratott. Nagyon sok köszönőlevelet, kedvező visszajelzést kaptunk partnereinktől, hogy érdemes folytatni. Ezért is vagyunk ma itt. A gondos kampánytervezésnek és portfóliónk teljes körű használatának köszönhetően elmondhatjuk, hogy a megye 15 év feletti lakosságának több mint 70 százalékához elért a mai állásbörze híre - mondta el Kázmér Judit.

Kázmér Judit, a PLT ügyvezető igazgatója

Kázmér Judit szólt arról is, hogy az állásbörze célja megoldást kínálni a munkaerőhiányra, de ennél jóval többet ad, mert közelebb hozza egymáshoz a két felet, a munka-adókat és az álláskeresőket. A bemutatkozás mindkét fél részéről élővé válik, és az álláskeresés okozta feszültség is oldódik egy ilyen rendezvényen. A Napló több mint 70 éve része az itt élők mindennapjainak, és a PLT vezetésének az a törekvése, hogy a saját eszközeivel segítse a megye gazdasági életét - hangsúlyozta a PLT ügyvezetője.

Takács Szabolcs kormánymegbízott arra hívta fel a figyelmet, mivel azt látjuk mindenhol, hogy csökkent az álláskereső száma, minden szempontból jobb a foglalkoztatási helyzet - azt gondolhatnánk, hogy talán ezekre a börzékre nincs is szükség, de ez nem így van, viszont megváltozott az állásbörzék lényege. Elmondta, az országosan 6,5 százalék körül mozgó munkanélküliségi rátához képest Veszprém megyében 4,3-4,5 százalékos a munkanélküliség. Veszprém mellett a pápai járás az, ahol négy százalék alatt van. Évről évre nő a foglalkoztatottak száma is. - Tíz esztendővel ezelőtt arra kerestük a választ, hogy egy-egy álláskeresőnek miként tudunk állást találni, mára egy picit megfordult a helyzet. Nagyon sok munkáltató próbálja az álláskeresőket megtalálni, és ehhez kell, hogy segítséget nyújtsunk - fogalmazott a kormánymegbízott.

Takács Szabolcs kormánymegbízott

A cégvezetők részére megtartott fogadáson Vezér Dávid, a PLT értékesítési vezetője elmond-ta, hogy a megye szinte minden településén van előfizetőnk, és rendszeresen foglalkozunk a Naplóban az őket érdeklő témákkal - az egyik ilyen kiemelt
témakör 2016-2017-ben a munkaerőpiac. A kiadó kötelességének érzi, hogy kiszolgálja az olvasók és a partnereik igényeit, ezért is készítettek Karrier oldalt februárban, és rendezik meg most, már második alkalommal a veszprémi állásbörzét, amelyhez kapcsolódóan melléklet jelent meg a lapban, és a veol.hu-n külön aloldalt kapott az esemény, ahol a partnerek be-mutatkozhattak. Összességében az állásbörze hirdetései közel ötmillió kontaktust eredményeztek a kampány időszakában - emelte ki Vezér Dávid.

Vezér Dávid, a PLT értékesítési vezetője

Óvádi Péter önkormányzati képviselő örömét fejezte ki amiatt, hogy Veszprémben 1,8 százalékos a munkanélküliség, ami a városvezetés részére nagyon jó hír, de a munkaerőt csábítóknak ez kihívást jelent. Véleménye szerint az itteni vállalatvezetők felkészültek erre, és jó válaszokat találnak az új hely- zetre. Úgy vélekedett, hogy megtalálják majd az arany középutat, hogy a cégek is tudjanak fejlődni és munkavállalóik is legyenek. Ezért is örül annak, hogy a PLT már második alkalommal rendezte meg az állásbörzét, ahol látják azt, hogy egyre több a kiállító, az érdeklődő, és köszönetét fejezte ki a város nevében, amiért a társaság felvállalta ezt a szervezőmunkát.

Ezúttal először vett részt a kiállításon a Balaton Bútor Kft., amely azért jelent meg idén a börzén, hogy a toborzási folyamatait bővítse, és szélesebb körben tudja publikálni azt a fajta modern toborzási metódust, amit most kezdtek el.

- Történt egy erőteljes változás a Balaton Bútor életében, a 2015-ös tulajdonosváltás befejező műveleteként az operatív menedzsment szerkezete is részben megváltozott. Én kerültem az ügyvezetői pozícióba, és ezzel a Balaton Bútor szemlélete is változott. Ezt a toborzásban is szeretnénk érvényesíteni oly módon, hogy kiállításokon, fórumokon, workshopokon jelenünk meg, és szélesebb körben promotáljuk, hogy a Balaton Bútornak milyen munkaerőhiánya jelentkezik. Köztudott, hogy mindenki küzd ezzel a régióban és a szakágban is. Nyilván azért állítunk ki, hogy ezeket a hiányokat pótolni tudjuk, és azt remélem, hogy elég sok látogató lesz ahhoz, hogy minél több embert meg tudjunk szólítani, és át tudjuk adni a változásokról, javuló tendenciákról szóló ideológiát, amit az új menedzsment képvisel - mondta el Hári Olivér, a Balaton Bútor Kft. ügyvezetője.

A fegyveres erők szervei is képviseltették magukat a régió legnagyobb állásbörzéjén

Az MTD Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Csaba nagy reményekkel érkezett az állásbörzére. Ki-emelte, hogy szeretnének minél több fiatal tehetséget magukhoz vonzani, hiszen új termékeket indítanak, gyárat fejlesztenek és építkeznek is. Örülnek a kiállítás adta lehetőségnek és várják a jelentkezőket. A szezonalitás a szel-lemi dolgozók esetében nem okoz gondot a cégnél, a fizikai dolgozóknál viszont a szerződéses állomány limitált, mivel akkor kell a munkaerő, amikor szezon van. Sajnos ez nem teljes évet, hanem általában 6-9 hónapot jelent. A Balaton azonban segít megoldani a gondot, mert nyáron sokan dolgoznak a munkavállalóik közül a tó körül a turizmusban. Ők még örülnek is annak, hogy akkor dolgozhatnak a nemesvámosi cégnél, amikor a Balatonnál nincs szezon. Jelenleg 20-30 emberre lenne szükségük, ősszel viszont 4-500 embert is felvesznek - fogalmazott az ügyvezető.

Az MTD Hungária Kft. szeretne minél több fiatal tehetséget magához vonzani, hiszen új termékeket indítanak, gyárat fejlesztenek és építkeznek is

A Termelés Logistic Centrum Kft. (TLC ) ügyvezető igazgatója, Michael Seiferling elmondta: a céljuk az, hogy megismerjék az embereket itt, a kiállításon. Az 1,8 százalékos munkanélküliség Veszprémben azt mutatja, hogy minden szakembernek van munkahelye. Meggyőződése, hogy nincs szabad munkaerő, csak olyan, akit máshonnan lehet elhozni, akik váltani szeretnének. A szakmunkának ma olyan értéke van, mint az aranynak. Most nem a munkáltató mondja meg, hogy mennyit fizet. A dolgozót el kell nyerni, simogatni kell és motiválni. A börze helyszínét jónak ítéli, de szerencsésebbnek tartaná, ha hétvégén lenne. Hegesztőket, lakatosokat, forgácsolókat keresnek egyébként, de szükségük lenne minőségellenőrökre és folyamatmérnökökre is. Az ország számára is jó, ha jönnek új cégek, új termékekkel. Erősödik az emberek minőség iránti öntudata. Magyarország hatékonyabb, termelékenyebb a szomszédos államokhoz képest, és ez mellettünk szól - emelte ki az igazgató.

 

Kiss Máté

Környezetmérnökként végzek júniusban, és nagy döntés az életben az álláskeresés. Szeretnék egy jó helyen, jó fizetésért elhelyezkedni, persze szakmai fejlődés mellett. Egy székesfehérvári cégnél érdeklődtem, ahol biztattak, hogy el tudok majd helyezkedni.

Gondán Gergő

Most végzek a veszprémi közgazdaságiban mint pénzügyi-számviteli ügyintéző. Ehhez keresek munkahelyet. Kíváncsi vagyok, hogy van-e egyáltalán, vagy mit ajánlanak. Először az OTP-t néztem meg, ez tetszik a legjobban. Amit elmondtak, az nagyon jól hangzik.

Albert Irén

Sajnos állást keresek, mert az előző munkahelyemen a próbaidő vége előtt egy nappal ukmukfukk felmondták a munkaviszonyomat. Egy biztos állást hagytam ott, és mentem egy jobb lehetőség után – így jártam. Elsősorban adminisztratív állást szeretnék találni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!