Hírek

2017.04.10. 20:20

Emléktáblát avattak Veszprémben a daganatos betegekért

Veszprém - A daganatos betegségben elhunytak emlékére és a betegséggel érintettek gyógyulásáért avattak emléktáblákat hétfőn.

Marton Attila

A veszprémi Fagyöngy Egyesület két éve az Emlőrák Betegklubok I. Országos Találkozóján két fát ültetett a Séd völgyében a jezsuita templom mellett. Az emlékezés és a remény fái előtt a nemzeti rákellenes nap alkalmából hétfőn emléktáblákat avattak. Lángné Janni Margit, az egyesület elnöke bevezetőjében kiemelte, a két fa és az emléktáblák az eltávozottakra emlékeztetnek, valamint reményt adnak a gyógyulóknak.

Lapunk kérdésére elmondta, az önkormányzat támogatásával állított emléktáblákkal szerettek volna maradandó emléket hagyni az utókornak. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a két évvel ezelőtti országos találkozó a jövőben folytatódhat. Némedi Lajos alpolgármester arról beszélt, a fák az élet, a remény és a hit szimbólumai.

Több klub képviselője vett részt a rendezvényen, és virágokat helyeztek el az emléktábláknál, valamint a két éve ültetett fáknál Fotó: Penovác Károly

Takáts István érseki kancellár megáldotta az emléktáblákat, amelyek kapcsán megjegyezte, azok az élet törékenységére és a szeretetre figyelmeztetnek.

A rendezvényen közreműködött a Csermák Antal Zeneiskola növendékei alkotta gitáregyüttes, Módri Györgyi, a Veszprémi Petőfi Színház művésze, aki Huszár Józsefné Júlia írását olvasta fel, majd Juhász Gyula egyik versét szavalta el. A veszprémi mellett a pápai, tihanyi, várpalotai és balatonfüredi klub több képviselője is részt vett a rendezvényen, és virágokat helyeztek el az emléktábláknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!