Hírek

2017.05.30. 14:10

Fontosak a helyi értékek - Konferenciát tartottak Várpalotán

VÁRPALOTA - Nagyszabású szabadtéri regionális rendezvényt tartott a napokban a Thury-vár mögötti téren a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordináció Irodája és a Szociális Szövetkezeti koordinációs osztálya.

Szabó Péter Dániel

A Helyi értékek elnevezésű programon az érdeklődők előadásokat hallhattak a szociális szövetkezetekről, a településmarketingről, a vásárban pedig megkóstolhatták a bemutatkozó szövetkezetek által kínált termékeket is.

2017-ben indította útjára a Belügyminisztérium az Önkormányzatok figyelemmel kísérése nevű projektjét, amelynek célja, hogy országszerte hatékony és szolgáltató önkormányzati szemlélet alakuljon ki. Ennek a kezdeményezésnek a részeként tartottak bemutatóval és vásárral egybekötött konferenciát a közelmúltban Várpalotán, ahol érdekes előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők.

Katona Csaba alpolgármester a várpalotai szövetkezet standjánál. Helyi értéket képviselnek Fotó: Szabó Péter Dániel

Prof. Tózsa István előadásában kiemelte, minden település piaci helyzetben van, s ahhoz, hogy egy város érvényesülni tudjon nélkülözhetetlen a hatékony településmarketing. Ennek egyik eszköze a turizmus, melynek alapja az adott település értékeinek pontos feltérképezése is.

Ilyen helyi értékek például az egyre több helyen működő szociális szövetkezetek, amelyek közül több saját standdal is bemutatkozott a rendezvényen a látogatóknak.

A vásáron természetesen ott volt városunk képviseletében a Molnár Mária Szociális Szövetkezet is, amely a Palotai ízek termékcsaláddal egyre népszerűbb nemcsak Várpalotán, hanem a térségben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!