Hírek

2017.05.16. 07:49

A fagyos földön hagyta hátra ivócimboráját

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat egy 23 éves férfival szemben.

A férfi ugyan mentőt hívott a fagyos földön fekvő, súlyosan ittas ismerőséhez, de a mentősök munkáját nem segítette, tőlük távolabb állva belenyugodott, hogy a segítségre szoruló férfit nem találják, majd egy újabb segélyhívást követően a sértettet hátrahagyva távozott a helyszínről.

A vádirat szerint a két férfi 2017 januárjában egy ismerősük pétfürdői lakásában italozott, ahonnan este tíz óra körül indultak haza. A sértett azonban ittassága miatt többször elesett, majd végül egy lépcsősor aljában a földön maradt. A szintén ittas vádlott próbálta támogatni a sértettet, azonban nem tudta megtartani, és lábra állítani, ezért a 112-es segélyhívón kérte, hogy küldjenek mentőt a helyszínre.

A hívást követő pár percen belül egy esetkocsi ment a vádlott által megadott helyre, azonban az éjszakai sötét miatt nem találták a sértettet. Az elkövető ennek szemtanúja volt, mégsem ment oda a mentősökhöz, és nem mutatta meg nekik, hogy hol fekszik az ismerőse, hanem hagyta, hogy a sértett nélkül távozzanak.

A vádlott a mentősök távozását követően ismét tárcsázta a segélyhívót, kérte, hogy az esetkocsit küldjék vissza, egyben közölte azt is, hogy a mentősök kiérkezését nem várja meg, mert dolga van, majd a magatehetetlen sértettet a fagyos éjszakában magára hagyva elment.

A történtek idején, Pétfürdő környékén -10 °C körül alakult a hőmérséklet, és a vádlott tisztában volt azzal, hogy ismerőse a fagyos földön fekve kihűlhet, ezért az élete közvetlen veszélyben van. Ennek ellenére a mentők kiérkezése és a tényleges segítségnyújtás megtörténte előtt távozott.

A sértettet a mentősök végül másodszor sem találták meg, a férfi ismeretlen körülmények között, cipő nélkül, fél pár zokniban ért haza, amely miatt több lábujján nyolc napon belül gyógyuló fagyási sérüléseket szenvedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!