Hírek

2017.07.06. 18:22

Vigyázzunk a Balatonra! - Megújult a már harmadszor kiadott környezetvédelmi társasjáték

CSOPAK A Balaton élővilágát, valamint a tó természetvédelmét bemutató, kicsiknek és nagyoknak szóló Vigyázz rám! című társasjátékot harmadszor adta ki a Nők a Balatonért Egyesület.

Szendi Péter

- Mikor az először 1997-ben kiadott játék elfogyott, akkora volt az igény, hogy az egyesület elhatározta, a nemzeti park munkatársainak segítségével küllemében, illetve tartalmában felfrissíti a játékot és újra kiadja. Több sikertelen pályázat után végül 2008-ban egy jótékonysági gálának köszönhetően másfél millió forint folyt be az egyesület szám- lájára a kiadáshoz. A Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Forrás pályázatán nyert egymillió forinttal kiegészítve, sikerült újabb ezer társasjátékot kiadni - emlékezik vissza a múltra Szauer Rózsa, a NABE elnöke.

Az idő pedig megérett a harmadik kiadásra. A civil szervezet vezetője büszkén mutatja az impozáns társas-játékot, mely tartalmában és küllemében is megújult. Újabb védett állatok és vízinövények kerültek a „palettára", valamint a társasjáték hátoldalán már malmozni is lehet, bemutatva a Balaton-felvidék vízimalmait is.

A cél egyértelmű: játékos formában megismertetni a gyermekekkel a tó élővilágát, és megtanítani nekik a természet- és környezetvédelem alapjait, azon belül is a víz és az élővilág védelmét. A játékosok egy-egy vitorlás hajócskával Keszthelyről indulva „körbehajózzák" a tavat, miközben különböző akadályokat kell leküzdeniük.

Az idő megérett a harmadik kiadásra. A civil szervezet vezetője büszkén mutatja az impozáns társasjátékot, mely tartalmában és küllemében is megújult. Újabb védett állatok és vízinövények kerültek a „palettára", valamint a társasjáték hátoldalán már malmozni is lehet, bemutatva a Balaton-felvidék vízimalmait Fotó: Szendi Péter

- Játékunk családi és intézményi körben egyaránt hasznos a szabadidő tartalmas eltöltésére. A program elsődleges célcsoportjai a 4-12 éves korosztályú gyermekek. Másodlagos célcsoportunk a pedagógusok, szülők, a család, ők azok, akik a gyermekekkel foglalkozva, játszva, szinte észrevétlenül tanítják meg azokat a fontos ismereteket a Balatonról és természeti környezetéről, melyek elsajátításával elősegítjük azt, hogy a felnövekvő nemzedék is vigyázzon szeretett tavunkra. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak mi, felnőttek neveljük a gyerekeket, hanem ők is minket. A célcsoportunk, a fiatal korosztály a társasjátékon keresztül olyan alapvető műveltséget sajátíthat el, mely elengedhetetlen a fenntartható fejlődés szempontjából. A játékszabályban benne van a NABE tízparancsolata is, mely tartalmazza mindazon óvó és védő tennivalókat, melyek megfogadásával és betartásával a Balatonra vigyázni tudunk - ismerteti a játék lényegét és fontosságát Szauer Rózsa. A környezettudatos és a természetvédelmi szempontokat is szem előtt tartó életmód elsajátítása, növelése, világszerte fontos, de ezt helyi szinten kell elkezdeni. Hiábavalóak a nagy szavak, ha a helyi lakosság nem teszi ezeket magáévá, nem ezen alapelvek figyelembevételével él.

A Nők a Balatonért Egyesületnél úgy gondolják, hogy a társasjátékuk által egyre több gyerekben és felnőttben sikerül a Balaton szeretetén keresztül a megőrzéséhez fontos egyéni lépéseket tudatosítani. A természeti, kulturális, környezeti értékeinkhez való felelősségvállalást átadni játékos keretek között a legjobb, így a későbbiekben egy környezettudatosabban gondolkodó, az élővilág érdekeit is szem előtt tartó, hétköznapokban is fontos döntéseket hozó és ökotudatos, cselekvő családok lesznek.

- Társasjátékunkat majd országos szinten is terjesztjük. Ez azért is fontos számunkra, mert a Balatonhoz nyáron az egész ország területéről érkeznek nyaralók, és ebben az időszakban meglehetősen nagy a tó terhelése, melyet természetbarát hozzáállással csökkenteni lehet. A Balaton nemzeti kincs. Védelme, óvása nemcsak a Balaton-régióban élők számára fontos, hanem az országnak is - zárta szavait a NABE elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!