Hírek

2017.08.31. 17:05

Minden babának örülünk - Ellentétes vélemények a lombikbébiprogramról

Napok óta Veres András győri, egykori szombathelyi megyés püspök szavai borzolják a kedélyeket az internetes portálokon. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a lombikbébiprogramról nyilatkozott: szerinte az nem járható út az élet továbbadására. Sok szülő felháborodott a püspök kijelentései hallatán.

Tóth B. Zsuzsa

Indulatkeltő szavak

A megyés püspök augusztus 20-án Budapesten, a Szent István-bazilikában mondott szentbeszédet. Ott hangzottak el azóta sokat idézett mondatai: "Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben..."

Veres András ezzel felszólalt a kormány lombikbébiprogramot támogató jogszabálymódosítása ellen is - az ellentétes a krisztusi, keresztény értékrenddel.

Később egy nyilatkozatban kifejtette: a lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul plusz fogantatások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a katolikus egyház számára - fogalmazott a püspök.

Reagált a kormány

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár újságírói kérdésre reagált egy sajtótájékoztatón Veres András szavaira. - A kormány álláspontja az, hogy a lombikprogram a gyermektelen párok számára óriási lépést jelenthet, hiszen megadhatja számukra a gyermekvállalás lehetőségét, örömét akkor is, ha meddőségi problémákkal küzdenek - mondta Novák Katalin.

Jogszabály-módosítás

Kibővítik a társadalombiztosítás (tb) által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változik az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Balog Zoltán elmondta, a változás az lesz, hogy ha egy párnál az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam. A miniszter jelezte, az erről szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg, az előkésztő munka hónapokig tartott.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a kormány tiszteletben tartja a magánéleti döntéseket, azonban segíteni kell azokon a párokon, akik gyermeket szeretnének. Ma a szülőképes korú párok egyötöde küzd meddőséggel, amiben a kormánynak kötelessége segíteni - mondta.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár közölte, az államilag támogatott lombikeljárásokhoz kapcsolódó gyógyszerek tb-támogatása a jelenlegi 70 százalékról 90 százalékra nő, a magánellátóknál igénybe vett beavatkozásnál a gyógyszert felíró orvosok egységesen 55 százalékos tb-támogatással írhatnak fel gyógyszert.

Török Attila a tapolcai intézet rendelőjében
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Mit mond az orvos?

A tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet Kft. ügyvezető igazgatója, Török Attila véleménye szerint Veres András, nem tájékozott abban a tekintetben, hogy ma hogyan működik a lombikbébi program.

- Az egészségügyi törvény húszéves, ma már minden másként működik, mint amikor életbe lépett. Amit a püspök úr kifogásolt, az már nem életszerű. Egy hagyományos lombikbébi programban minden úgy történik, mint az életben, csak éppen a testen kívül. Ugyanúgy a házaspár saját gyermeke születik meg, ráadásul nincs olyan intézet, ahol három-négy embriót ültetnének vissza. A módszerek annyit javultak, hogy a korábbinál sokkal jobb eredményeket érünk el akkor is, ha egy, vagy két embriót ültetünk vissza - mondta a 17 éves intézet igazgatója. A visszahelyezett embriók száma ott átlagosan 1,76. - Az esetek döntő többségében marad embrió, amelyet nem helyezünk vissza, de ezeket lefagyasztjuk. Soha nem semmisítünk meg embriót, mert élőlénynek tekintjük. A fagyasztott embriók rendelkezésre állnak, ha nem sikerül a teherbe esés, vagy sikerül, de később újabb gyermeket szeretne a házaspár. Ebben az esetben nem kell átesniük a szülőknek újra a nagy fizikai és szellemi megterhelést jelentő procedúrán, hanem a megfelelő előkészítést követően beültethetőek az embriók. A terhességi arány nagyjából ugyanakkora a fagyasztott embriók visszahelyezése esetén, mint egyébként - tette hozzá Török Attila.

Megtudtuk továbbá, hogy az embrióval kizárólag a házaspárok rendelkeznek, három lehetőség közül választhatnak. A legtöbben élnek a fagyasztás lehetőségével, de tudományos célra is felajánlhatják a fagyasztott embriókat. Utóbbira Török Attila nem tud az ország területéről sem példát mondani.

- A más betegnél történő felhasználás a harmadik lehetőség, ennél szebb dolgot pedig nem tudok mondani. Ez ugyanolyan, mintha valaki örökbe fogad egy gyermeket. Sőt, ebben az esetben ő is hordja ki. Semmilyen aggályt nem látok a lombikbébi programban. Nem etikátlan, a meddőségi központok betartják a törvényeket. De miután még egy 1997-ben hozott törvényről van szó, a mai gyakorlatnak megfelelően az azóta eltelt idő miatt és az új módszerek megjelenése okán módosítani kellene. Ez azonban nem a mi hatáskörünk, a szakmát a törvényalkotók még soha nem kérdezték meg. Minden esetben a magzatok védelméről van szó, mi nem emberi életeket semmisítünk meg, hanem emberi életekhez segítünk olyan párokat, akiknek egyébként nem születhetne gyermekük. Akár háromezerrel is több gyermek születhetne évente, ha a lombik programba mindenki bekerülne. A hozzánk fordulók egyharmada kap OEP támogatást - nyilatkozta az igazgató.

A tapolcai intézetben 1032 beavatkozás volt a tavalyi évben, háromszáz klinikai terhesség alakult ki, azaz ennyi esetben már volt szívhang. A születések számáról még nincs adat, hiszen a babák egy része az idén jön a világra, de 25 százalékosra várható a születések száma, amely még nemzetközi viszonylatban is nagyon jónak számít.

A Kripák család, Magdi és Gábor az ikrekkel
Fotó: Kripák Gábor

Egy boldog család

Kripákné Horváth Magdolna férjével, Gáborral régóta szeretett volna kisbabát, de csak a lombikprogramnak köszönhetően vált valóra az álmuk.

- Harmadik próbálkozásra maradtam várandós az ikrekkel, akik most egy évesek. Amíg a tapolcai Pannon Reprodukciós Intézetbe jártunk, láttuk, hogy sok pár kapcsolata megy tönkre a babavárásban, sokakat pedig megerősít a küzdelem. Hiszen nem könnyű időszak ez, tele folyamatos várakozással és kételyekkel. Lelkileg és testileg egyaránt megviseli ez a párokat. Kezdve a hosszú várólistától, amely a mi esetünkben kilenc hónapos volt. Csak azután kezdődhetett el a tortúra. A napi több injekció, a rengeteg mindenre való odafigyelés, aztán két hónapnyi várakozás a beültetésig, majd az izgalom, hogy sikerül-e a megtermékenyítés, hány petesejt marad meg. Idegőrlő volt, de megérte. Folyamatosan együtt voltunk, testileg és szellemileg egyaránt jelen voltunk, épp csak a beültetés negyed órájában voltam egyedül a műtőben. Akartuk mindketten a babákat, ezért nem mondhatom, hogy bármi is nem természetes úton zajlott. A püspök kijelentése kapcsán több ismerősömmel beszélgettünk ezekről a dolgokról. Vallásosakkal és olyanokkal is, akiknél nem volt szükség lombikprogramra a kisbaba érkezéséhez. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy hálásak vagyunk az orvosoknak, nővéreknek és mindazoknak, akik hozzá segítettek bennünket hogy megtapasztaljuk, milyen érzés szülőnek lenni - mondta Magdi. Hozzátette, hogy a két kislány az életük értelme, soha nem mondanának le róluk. Nagyon boldogok, hogy annyi várakozás után gyermekük születhetett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!